Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. „A kései angol reformátorok" c. fejezet, (237–239. o.).

„Isten Igéjében az egyes ember vagy egy nép kiválasztása az üdvösségre való kiválasztását jelenti. Sokan a történet végére nézve azt gondolják, hogy ez a menynyei kegy elnyerését garantálta; de a Bibliában nem ilyen kiválasztás tárul elénk. Isten arra választja ki az embert, hogy félelemmel és rettegéssel vigye véghez üdvösségét. Kiválasztja, hogy vértezze fel magát, és harcolja meg a hit szép és nemes harcát. Kiválasztja, hogy az Istentől kapott minden eszközt felhasználva küzdjön minden szentségtelen kívánság ellen, miközben Sátán élet-halál harcot vív vele. Kiválasztja, hogy imádkozzon és vigyázzon, tanulmányozza az Írásokat, és kerülje a kísértés területét. Kiválasztja, hogy szüntelen higgyen. Kiválasztja, hogy engedelmeskedjen minden igének, ami Isten szájából származik, és az igének ne csak hallgatója, hanem cselekvője is legyen. Ez a bibliai kiválasztás" (Ellen G. White: Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 453–454. o.).

„Véges elme nem képes teljesen felfogni a Végtelen jellemvonásait és munkáit. Kutatás által nem találhatjuk meg Istent. A legnagyobb és legműveltebb elmének ugyanúgy, mint a leggyengébbnek és legtudatlanabbnak is titoktól övezett marad az Ő szent lénye. 'Felhő és homályosság van körülötte; igazság és jogosság az ő székének erőssége' (Zsolt 97:2). A velünk való bánásmódját csak annyira tudjuk megérteni, amennyire felismerjük határtalan kegyelmének egyesülését végtelen hatalmával. Szándékaiból annyit érthetünk meg, amennyit emberi elménk fel tud fogni. Ezen túlmenően is bízhatunk a mindenható kézben, és abban a szívben, amely telve van szeretettel" (Ellen G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 169. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. A keresztények között vannak, akik azt tanítják, hogy Isten még a születésük előtt kiválaszt egyeseket az üdvösségre, másokat pedig a kárhozatra. Ha történetesen azok közé kerülnénk, akiket Isten végtelen szeretete és bölcsessége révén kárhozatra rendelt, akkor döntéseinktől függetlenül a halál lenne a részünk, amit sokan a pokol örök tüzének hisznek. Más szóval, saját döntésüktől függetlenül Isten gondviselése egyeseket arra predesztinál, hogy most a Jézussal való üdvözítő kapcsolat nélkül éljenek, az eljövendő világban pedig örökké égjenek a pokol tüzében. Hol torzít ez a kép? Mennyiben ellenkezik a mi felfogásunkkal?