Megváltás – a Római levél


 

  <BŰNBÁNAT

SZOMBATI TAPASZTALATOK – 1.>

MP3

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. „Az Úr szőlőskertje" c. fejezet, 192–209. o.; Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. „Isten szeretete az emberek iránt" c. fejezet, 7–12. o.; „A bűnösnek Krisztusra van szüksége" c. fejezet, 13–17. o.; A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „Kapcsolataink" c. fejezetéből, 355–357. o.

„Sokan be vannak csapva szívük állapotát illetően. Nem veszik észre, hogy az emberi szív mindennél csalárdabb és elkeserítően gonosz. Saját igazságukkal vonják körül magukat és megelégednek a saját emberi mértékük kijelölte jellemszint elérésével. Az isteni mérték elérése nélkül azonban végzetes bukásokban van részük, saját erőből pedig nem képesek eleget tenni Isten rendeléseinek" (Ellen G. White: Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 296. o.).

„A világ állapotának riasztó képét láttam. Erkölcstelenség terjeng mindenütt. A laza erkölcs korunk jellemző bűne. A kicsapongás még soha ilyen szemtelenül nem ütötte fel torz fejét. Mintha az emberek eltompultak volna. Az erény és a valódi istenfélelem kedvelőit csaknem teljesen elcsüggeszti az erkölcstelenség arcátlansága, ereje és elterjedése. Az elhatalmasodott gonoszság azonban nem korlátozódik csupán a hitetlenekre és a gúnyolódókra. Bárcsak így lenne, de nem ez a helyzet! Bűnös sok olyan férfi és nő is, aki Krisztus követőjének vallja magát. Még a Krisztus eljövetelére várók között is vannak, akik éppoly készületlenül néznek ez elé az esemény elé, mint Sátán. Nem tisztítják meg magukat minden szennytől. Olyan régen szolgálják kívánságaikat, hogy fel sem tűnik nekik, milyen tisztátalanok a gondolataik, a képzeletük pedig romlott" (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 346. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Vegyük át csoportunkban a keddi tanulmány kérdését! Hogyan mutatkozik meg ez a mai társadalomban?

2. Figyeljük meg a pénteki részben Ellen G. White második idézetét! Mit teszünk, ha magunkra ismerünk benne? Miért fontos, hogy ne essünk kétségbe, és kitartóan kérjük Isten ígéreteit – először is megbocsátását, másodszor pedig megtisztító erejét? Ki akar rávenni, hogy végleg feladjuk a küzdelmet, amikor ezt sugallja: „Nincs értelme. Én túlságosan rossz vagyok. Úgysem üdvözülhetek, tehát fel is adhatom." Jézus azonban így szól: „Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél" (Jn 8:11)! Kire hallgatunk tehát?



Szeretettel hívunk és várunk, hogy személyesen is csatlakozz egy Bibliát tanulmányozó csoporthoz, ahol a csoport tagjai megoszthatják egymással gondolataikat a hét aktuális témájával kapcsolatban.

A Hetednapi Adventista Egyház gyülekezeteiben szombatonként, (általában) délelőtt 9 óra 30 perces kezdéssel gyűlnek össze ilyen csoportok.

A lakóhelyedhez legközelebbi gyülekezet megtalálásában segíthet ez a link: Gyülekezetek.