Megváltás – a Római levél


 

  <Zsidók és pogányok megváltása

PÁL TERHE>

MP3

Zsidók és pogányok megváltása

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: Róma 9

„Miképpen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem… Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök… és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek" (Róm 9:13, 15). Miről beszél Pál? Hol van itt az emberi szabad akarat és a választás szabadsága, ami nélkül nem sok értelme van mindannak, amiben hiszünk? Nincs-e szabadságunk Istent választani vagy elutasítani? Vagy azt tanítják ezek az igék, hogy egyeseket Isten kiválaszt az üdvösségre, másokat pedig a kárhozatra, személyes döntésüktől függetlenül?

„Annakokáért akin akar könyörül, akit pedig akar, megkeményít" (Róm 9:18).

Mint általában, a választ most is Pál mondandójának egészét vizsgálva találjuk meg. Érvelésében az apostol Istennek azt a jogát akarja bemutatni, hogy dönthet arról, kit kíván „választottjaként" felhasználni. Végső soron ugyanis Istenen nyugszik a világ evangelizálásának felelőssége. Éppen ezért, miért ne választhatná eszközeinek azokat, akiket akar?! Senkit nem zár ki az üdvösségből, tehát ez az intézkedése nem ellenkezik a szabad akarat elvével, sőt, nem ellentétes azzal a nagyszerű igazsággal sem, hogy Krisztus minden emberért, az üdvösségükért meghalt.

Róma 9. fejezete nem a nevezettek üdvösségéről szól, hanem arról, hogy Isten egy bizonyos feladat elvégzésére hívta el őket. Ha ezt észben tartjuk, nem nehéz a fejezetet megérteni.


Fórum

Fórum ismertető

Üzenet küldése

Név:

Üzenet:

Kód:


Mennyi öt meg hat? (számjegyekkel):

Üzenetek

Dodó üzenete:

A Messiás, görögül Krisztus (a Fiú) az ószövetségben is többször megjelent, például Sidrák, Misák és Abednégóval együtt sétált a tüzes kemencében. Vagy Pál apostol szerint a pusztában a kőszikla amelyből víz fakadt, Krisztus volt. Itt Ábrahámnak Melkisédekben jelent meg. Melkisédek tulajdonképp Krisztus volt. Érdekes módon már akkor kenyeret és bórt adott Ábrahámnak, ami mint tudjuk az Úrvacsora, s megáldotta őt, azaz nagyobb volt nála. A neve jelentése is Krisztusé volt, vagyis az igazság királya, békesség királya, fejedelme. A Zsidókhoz írt levél szerint sem anyja, sem apja, sem kezdete, sem vége. Ez csak Krisztusra igaz egyedül, hiszen ő nem a testi szüleitől született, hanem a Szent Lélektől, s az Ő uralmának nem lesz vége! Hallelújah!!!

Időpont: 2012-01-31 15:30:39


Szeretettel hívunk és várunk, hogy személyesen is csatlakozz egy Bibliát tanulmányozó csoporthoz, ahol a csoport tagjai megoszthatják egymással gondolataikat a hét aktuális témájával kapcsolatban.

A Hetednapi Adventista Egyház gyülekezeteiben szombatonként, (általában) délelőtt 9 óra 30 perces kezdéssel gyűlnek össze ilyen csoportok.

A lakóhelyedhez legközelebbi gyülekezet megtalálásában segíthet ez a link: Gyülekezetek.