Megváltás – a Római levél


 

  <ÁLDÁS

MP3

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „Segíts a megkísértetteknek!" c. fejezet (109–110. o).

„Sokan kérdezik tőlünk: Csináljam ezt? Belevágjak abba a vállalkozásba? Vagy az öltözetet illetően: Viseljem-e ezt vagy azt? Azt szoktam ilyenkor felelni: Krisztus tanítványának mondod magad. Kutasd hát a Bibliát! Olvasd figyelmesen és imádkozó szívvel a drága Megváltó életének történetét, amikor a földön, az emberek között élt! Utánozd az Ő életét, akkor biztosan nem tévedsz le a keskeny útról! Nem lehetünk mások lelkiismeretei. Ha pontosan előírnánk a többieknek, hogy mit tegyenek, tőlünk várnák az útmutatást, és nem fordulnának egyenesen Jézushoz" (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 2. köt. 118, 119. o.).

„Kötelességünkért való felelősségünket azonban nem helyezhetjük, háríthatjuk át másokra, és nem várhatunk arra, hogy ők mondják meg nekünk azt, hogy mit tegyünk. Nem függhetünk az emberek tanácsától. Az Úr minket is éppen olyan készségesen megtanít kötelességeinkre, mint ahogy másokat is megtanít… Azok, akik úgy döntenek, hogy semmi olyan nem tesznek, ami nem tetszik Istennek, miután ügyüket Isten elé vitték, megtudják majd, hogy pontosan melyik úton kell járniuk" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 574. o.).

„A gyülekezetben kezdettől fogva mindig akadtak emberek, akik állandóan személyes függetlenségre törekedtek. Az ilyenek nem látják be, hogy a szellem ilyen függetlenítése az embert könnyen arra vezeti, hogy túlságosan bízzék önmagában, és saját ítéletét többre értékelje hittestvérei tanácsánál és ítéleténél" (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 1978, H. N. Adventista Egyház. 110. o.).

„Nem vetem a szemem hiábavaló dologra; a pártoskodók cselekedetét gyűlölöm: nincs köze hozzám. A csalárd szív távol van éntőlem, gonoszt nem ismerek" (Zsolt 101:3-4).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

A heti tanulmányunk témáira gondolva, keresztényként hogyan találjuk meg az egyensúlyt a következő kérdésekben?

1) Hűségesen kitartunk hitelveink mellett, ugyanakkor nem ítélünk el másokat, akik másként gondolkoznak, mint mi.

2) Lelkiismeretesen élünk, de nem akarunk mások lelkiismeretének szerepében tetszelegni, ugyanakkor szeretnénk segíteni azoknak, akik szerintünk tévednek. Mikor szóljunk, és mikor hallgassunk? Mikor róható fel nekünk, ha hallgatunk?

3) Szabadok vagyunk az Úrban, viszont felelősségünk tudatában élünk; tudjuk, hogy jó példát kell mutatnunk mindazoknak, akik esetleg felnéznek ránk.

„Fontos, hogy szerető gondoskodással vegyük körül gyermekeinket, akik lépten-nyomon kísértésekkel találkoznak majd. Nem kerülhetik el a rossz társasággal való érintkezést… Látni és hallani fognak erkölcsromboló dolgokat, ki lesznek téve ilyen befolyásnak, és ha nincsenek teljesen felvértezve, e hatások észrevétlenül, de biztosan megrontják szívüket és torzítják jellemüket… Csakhogy, kedves szülők, megtalálhatjuk a jó utat… ha akarjuk! Elkerülhetjük azt, hogy látnunk kelljen sokféle gonoszságot, amelyek az utolsó napokban olyan gyorsan terjednek…

A gyerekek és fiatalok élénk képzelete számára a jövőre vonatkozó szemléletes elképzelések valóságnak tűnnek… Olyan eseményeket mutatnak be, amelyek ledöntik a törvény és az önmegtartóztatás gátjait, és sokan átveszik az így bemutatott lelkületet. Ennek hatása alatt talán még borzalmasabb bűnöket követnek el, mint amit a regények írói bemutatnak. Az ilyen hatások következménye a társadalom erkölcsi romlása. A törvényszegés magvait széles körben hintik, így nem csoda, hogy a bűnözés hullámát aratjuk…

Mondjuk ki határozottan: 'Nem fogom az értékes perceket olyan olvasnivalóra pazarolni, ami nem hasznos, és ami alkalmatlanná tesz a másoknak való szolgálatra. Az időmet és a gondolataimat arra fordítom, amiből erőt meríthetek Isten szolgálatára. Nem nézek haszontalan, bűnös dolgokat. A fülem is az Úré, nem hallgatom meg az ellenség leplezett érvelését. A hangomat sem irányíthatja olyan akarat, ami nem Isten Lelkének befolyása alatt áll. A testem a Szentlélek temploma, minden erőmmel méltó ügyeket szolgálok'" (Ellen G. White: Maranatha. 146. o.).



Szeretettel hívunk és várunk, hogy személyesen is csatlakozz egy Bibliát tanulmányozó csoporthoz, ahol a csoport tagjai megoszthatják egymással gondolataikat a hét aktuális témájával kapcsolatban.

A Hetednapi Adventista Egyház gyülekezeteiben szombatonként, (általában) délelőtt 9 óra 30 perces kezdéssel gyűlnek össze ilyen csoportok.

A lakóhelyedhez legközelebbi gyülekezet megtalálásában segíthet ez a link: Gyülekezetek.