A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Mindenünnen szinte elárasztanak a szimbólumok. Az anyanyelvünkben, ebből fakadóan a gondolatainkban is fellelhetők jelképek, amelyek valami másra utalnak. A kutya szó betűinek például semmi köze nincs a kutyához. A legépelt betűk szimbólumok, amelyeket papírlapra nyomtatnak. Bármilyen sorrendbe állítanánk egy adott szó betűit, hangzóit, nem válhatnának azzá, amire éppen utalnak, tehát a kutya szó jelentése is minden nyelven és írásban túlmutat a szóképen.

A nyelv, a kultúra, a társadalom, a politika – bizonyos mértékig minden – a szimbólumok filterén át jut el hozzánk: a zászlók, az ikonok, a képek, a jelszavak, a nyelvi fordulatok, a művészet, a költészet, a szobrászat, az építészet, a szertartások, a szokások jelentése helyenként más és más lehet. Tehát sok minden önmagánál többet is jelöl.

A Biblia a jelképek rendkívül gazdag tárháza. Mózes második könyvében Isten a hetedik napot az addig történtek, azaz a teremtés hat napja szimbólumává tette. Az evangélium első kijelentését, a bűnbe esett emberiség számára a megváltás első ígéretét jelképek által adta tudtul Isten: mag, fej, sarok (1Móz 3:15), önmaguknál – a magoknál, a fejeknél és a sarkoknál – sokkal nagyobb létező valóságra utalnak. Az Úr Káinhoz is szimbolikus értelemben szólt: „A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről” (1Móz 4:10).

A Szentírás egészében kifejező szimbólumok jelennek meg: az özönvíz után a szivárvány (1Móz 9:13), József álmai (1Móz 37:1-11), A jelenések könyve 14. fejezetében a három angyal (Jel 14:6-12), az Ószövetség korának teljes szentélyszolgálata (Zsidók 9. fejezet), az úrvacsorai kenyér és bor (Mk 14:22-25) – amelyek szintén mind önmagukon túlmutató valóságokra és igazságokra utalnak.

Az adventisták számára jól ismert Dániel számos prófétai jelképe: a szárnyas oroszlán (Dán 7:4), a vasfogú vadállat (Dán 7:7), a kecskebak, ami „nem is illeté a földet” (Dán 8:5), vagy a vas és cserép lábakon álló szobor (Dán 2:33), ezek is mind valami nagyobbat szimbolizálnak.

Azután megemlíthetjük még a bibliai költészet roppant kifejező jelképeit: „Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mércébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyőbe” (Ézs 40:12)? Vagy egy másik gyöngyszem: „Mint az aranyalma ezüsttányéron: olyan a helyén mondott ige” (Péld 25:11).

Továbbá mit mondhatunk Jézus példázatairól? Az elveszett bárány (Lk 15:1-6), a pokolban szenvedő gazdag ember (Lk 16:22-31), a menyegzői la5 koma (Mt 22:1-13) és a tíz szűz (Mt 25:1-13) mind olyan fogalmakra utaló szimbólumok, amelyek alig vagy egyáltalán nem kötődnek magukhoz a jelképekhez. (Krisztus azért jött, hogy örök életet adjon az elveszett emberiségnek, és nem elkóborolt tanyasi állatokat kívánt megkeresni.)

Negyedévi tanulmányunk a bibliai jelképek egy bizonyos körére, az öltözettel kapcsolatos hasonlatokra összpontosítja a figyelmet. (Külön köszönettel tartozunk a gondolatért Myrna Tetz-nek, aki nyugdíjba vonulása előtt az Adventist Review főszerkesztője volt.) Megnézzük, hogy a Bibliában szereplő emberek milyen ruhadarabokat viseltek, ezek mit jelentettek, milyen igazságot szimbolizáltak, milyen nagyobb valóságra mutattak. Megvizsgáljuk menet közben a levonható tanulságokat is. Lucifer káprázatos, díszes mennybéli öltözetétől kezdve saját igazságunk szennyes ruháiig, Ádám és Éva édeni bőrruháitól kezdve az Ézsaiás könyvében megemlített dicsőség palástjáig a Biblia az öltözet, a ruhadarabok képével mutatja be a bűnnel, gőggel, igazsággal, üdvösséggel, megigazulással, feltámadással és a Krisztusban nyerhető örök élettel kapcsolatos igazságokat.

Noha nem a ruha teszi az embert, öltözetünk sokat elárul rólunk. Ebben az értelemben is – mint ahogy ez igaz minden jelkép esetében – a ruhadarabok önmaguknál fontosabb dolgokra mutathatnak.

Clifford R. Goldstein

szerkesztő