| |
"Mi pedig
az Úrnak dicsőségét
mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén,
ugyanazon ábrázatra elváltozunk,
dicsőségről dicsőségre,
úgy, mint az Úrnak Lelkétől."
(1 Kor 13:12)
Az igazi nevelés
forrása és célja
"A Szentnek ismerete az eszesség."
"Bízd csak azért magadat ő reá és légy
békességben..."
(Péld 9:10; Jób 22:21).
Nevelési fogalmaink túl szűk határok között mozognak. Szélesebb
látókörre, magasztosabb célokra van szükségünk. Az igazi nevelés több
egy bizonyos iskolai végzettség megszerzésénél; több a földi életre való
felkészülésnél. Egész lényünket formálja az emberi lét minden időszakával.
Harmonikusan fejleszti a testi-, szellemi - és lelki erőket. Előkészíti
a tanulót a mostani, és az eljövendő világban végzendő szolgálat örömére.
Az ilyen nevelés forrását a Szentírás a következő szavakkal
tárja elénk a Végtelen Alkotóra utalva; akikben "van a bölcsességnek és
ismeretnek minden kincse elrejtve" (Kol 2:3). "... övé a tanács és az
értelem" (Jób 12:13).
A világon mindig voltak kitűnő tanulók, nagyon értelmes emberek,
akik széleskörű tudományos kutatásokat végeztek, akiknek kijelentései
gondolkodásra serkentették az embereket, és az ismeretek roppant területeit
tárták szemünk elé. Ezeket a férfiakat úgy tisztelték, mint az emberiség
vezetőit és jótevőit; azonban van Valaki, aki felettük áll. A feljegyzések
alapján nyomon követhetjük a világ tanítóinak sorát, de a világosság már
őelőttük is létezett. Amiképpen a Hold és a csillagok a Nap visszatükröződése
miatt fénylenek, úgy a világ nagy gondolkodói - amennyiben tanaik igazak
-, az Igazság Napjának sugarait tükrözik vissza. A gondolat minden
fénysugara, az értelem minden felvillanása a világ Világosságától
származik.
Mostanában sokat beszélnek a "magasabb rendű nevelés" mibenlétéről
és fontosságáról. Az igazi, magasabbrendű nevelést azonban Ő eszközli,
akinél "van a tanács és erő", akinek "szájából tudomány és értelem származik"
(Péld 2:6).
Minden igazi tudomány és valódi fejlődés forrása Isten ismerete.
Bármerre fordulunk a fizikai-, szellemi- és lelki szférákban, bárhova
tekintünk - távol a bűntől - ennek az ismeretnek a kinyilatkoztatását
látjuk. Ha a kutatás bármelyik vonalán haladunk azzal az őszinte céllal,
hogy eljussunk az igazságra, érintkezésbe kerülünk azzal a láthatatlan,
hatalmas Értelemmel, aki mindenben és mindenek által munkálkodik. Az ember
értelme kapcsolatba került Isten értelmével; a véges a végtelennel. Az
ilyen kapcsolat hatása felbecsülhetetlen a testre, az elmére és a lélekre.
Erre épül a legmagasabbrendű nevelés, ami Istennek saját nevelési módszere.
"Ismerd meg Őt most", (Jób 22:22), ez az üzenete az emberiséghez. Az ilyen
értelmű nevelést követte emberi fajunk atyja. Amikor Ádám bűntelen férfiasságának
dicsőségében állt a szent Édenben, Isten tanította őt.
A nevelés megértése céljából tekintetbe kell vennünk mind
az ember természetét, mind Isten célját, amire teremtette az embert. Tekintetbe
kell vennünk a Gonosz megismerése után az ember állapotában beállott változást
is és Isten tervét, amely még mindig eléri dicsőséges célját az emberi
faj nevelésében.
Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, fizikai-, szellemi-
és lelki alkatában magán viselte Alkotójának képmását. "... Isten az embert
az Ő képére, Isten képére teremté..." (1Móz 1:27), és az volt a szándéka,
hogy minél tovább él az ember, annál tökéletesebben
mutassa be az Ő képmását, és sugározza vissza dicsőségét.
Minden képessége kifejlődhetett; befogadóképessége és életereje növekedhetett.
Roppant széles látóhatár tárult szeme elé. Dicső terület nyílt meg kutatásai
számára. A látható világ titkai, - "... a tökéletes tudásnak csudái..."
(Jób 37:15) - tanulásra késztetnek bennünket. Ádám abban a kiváltságban
részesült, hogy szemtől szembe, közvetlenül érintkezhetett Teremtőjével.
Ha hű maradt volna Istenhez, ez a kiváltság örökre az övé maradt volna.
Az örökkévalóságon át az ismeret új kincseit, a boldogság friss forrásait
fedezte volna fel, ami által egyre világosabban látta volna Isten bölcsességét,
hatalmát és szeretetét. Egyre jobban elérte volna teremtésének célját,
és egyre jobban visszasugározta volna a Teremtő dicsőségét.
Azonban mindezt eljátszotta engedetlenségével. Bűne elrontotta,
és majdnem teljesen megsemmisítette isteni hasonlóságát. Az ember fizikai
ereje meggyengült, szellemi képességei lecsökkentek, lelki látása elhomályosult
és a halál foglya lett. Az emberiség azonban mégsem maradt reménység nélkül.
Végtelen szeretetében és kegyelmében Isten kigondolta a megváltás tervét,
és próbaidőt adott az embernek, hogy helyreállítsa benne az Ő képmását,
hogy eljusson arra a tökéletességre, amelyre teremtette, hogy előmozdítsa
test-, szellemi- és lelki fejlődését, hogy felismerje természetének isteni
célját. Ez volt a megváltás műve. Ez a nevelés és az élet célja is.
A szeretet az igazi nevelés alapja. Ez a teremtés és megváltozás
alapja is. Ez világosan kitűnik abból a törvényből, amit Isten az élet
vezérelveként nekünk adott. Az első és nagy parancsolat ez: "Szeresd az
Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből
és teljes elmédből..." (Lk 10:27). A végtelen Mindenhatót teljes szívünkből,
teljes elménkből és minden erőnkből szeretni: minden
erőnk, képességünk teljes kifejlesztését jelenti. Azt jelenti,
hogy egész lényünkben: testünkben, lelkünkben és elménkben helyre kell
állítanunk Isten képmását.
A második parancsolat hasonló az elsőhöz: "Szeresd felebarátodat,
mint magadat" (Máté 22:39). A szeretet törvénye arra kötelez bennünket,
hogy testünket, lelkünket és elménket szenteljük Istennek és embertársainknak.
Miközben szolgálatunk áldás mások számára, a legnagyobb áldás a magunk
számára. Az önzetlenség minden igazi nevelés alapja. Az önzetlen szolgálattal
tudjuk képességeinket a legtökéletesebben kifejleszteni. Alkalmassá válunk
a mennyre, mivel a mennyet szívünkbe fogadjuk.
Miután Isten a forrása minden igazi tudománynak, a nevelés
legfőbb célja, hogy gondolatban Istennek saját magáról adott kinyilatkoztatásával
foglalkozzunk. Ádám és Éva az Istennel való közvetlen kapcsolatból szerezték
ismeretüket és műveiből tanultak Tőle. Eredeti tökéletességben minden
teremtett dolog Isten gondolatának kifejezése volt. Ádám és Éva számára
a természet tele volt isteni bölcsességgel. Törvényszegése azonban megfosztotta
az embert attól a lehetőségtől, hogy közvetlenül Istentől, vagy műveiből
tanuljon. A föld, amelyet a bűn megrontott és beszennyezett, csak halványan
tükrözi a Teremtő dicsőségét. Az igaz, hogy Isten továbbra is oktat szemléltetéssel.
Teremtett művei, nagy könyvének "lapjain" még mindig felismerhető keze
vonása. A természet most is Teremtőjéről beszél. De ezek a kinyilatkoztatások
részlegesek és hiányosak. Elbukott állapotunkban, elgyengült képességeinkkel,
korlátolt látásunkkal képtelenek vagyunk azokat helyesen értelmezni, ezért
szükségünk van egy teljesebb kinyilatkoztatásra, amelyet Ő adott írott
Igéjében.
A Szentírás az igazság tökéletes zsinórmértéke, ezért a nevelésben
a legfőbb helyet kell biztosítanunk számára. Ha olyan nevelésben akarunk
részesülni, amely méltó Isten nevére, akkor meg kell ismernünk Istent
és a Megváltó Krisztust úgy, ahogyan a Szentírás kinyilatkoztatja.
Minden Isten képmására teremtetett emberi lény olyan erővel
rendelkezik, amely rokon a Teremtőjével - van egyénisége és hatalma, hogy
gondolkodjon és cselekedjen. Azok az emberek, akikben ez az erő kifejlődött,
felelősséget viselnek, vállalkozásokat vezetnek és befolyásolják jellemünket.
Az igazi nevelés feladata, hogy kifejlessze ezt az erőt, és ránevelje
az ifjúságot arra, hogy önállóan gondolkodjon, ne csak más emberek gondolatait
adja vissza. Ahelyett, hogy arra korlátoznák tanulmányaikat, amit emberek
mondtak vagy írtak, a tanárok vezessék tanulóikat az igazság forrásához,
azokra az óriási területekre, amelyek a természetben és a kinyilatkoztatásban
tárulnak eléjük kutatásra! Lássák meg kötelességüket és rendeltetésüket,
hogy gondolkodásuk elmélyüljön, tudásuk bővüljön!
Oktatási intézményeink tanult, de gyenge jellemű emberek helyett
erős egyéniségeket bocsáthatnak útjukra, akik képesek az önállóan gondolkodni
és cselekedni, akik nem rabjai, hanem urai a körülményeknek, akik széles
látókörűek, tisztán gondolkodnak és határozott a meggyőződésük.
Az ilyen nevelés több az értelem kiművelésénél. Több a fizikai
kiképzésnél. Megerősíti a jellemet annyira, hogy tulajdonosai nem áldozzák
fel az igazságot és becsületességet az önző kívánságok és a világi becsvágy
kedvéért. Megerősíti a lelket a Gonosz ellen. Ahelyett, hogy némely szenvedélyük
elhatalmasodna rajtuk és tönkretenné őket, minden indítékukat és vágyukat
alárendelik az igazság
nagy alapelvének. Mivel Isten jellemének tökéletességét szemlélik,
azért elméjük megújul, és lelkük átalakul Isten képmására.
Milyen nevelés lehet ennél magasabbrendű? Melyik nevelés lehet
egyenrangú vele?
"Színaranyért meg nem szerezhető,
Ára ezüsttel meg nem fizethető.
Nem mérhető össze Ofir aranyával,
Nem drága oniksszal, sem zafírral,
Nem ér fel vele az arany és gyémánt,
Aranyedényekért be nem cserélhető.
A bölcsesség ára drágább a gyöngyöknél."
(Jób 28:15-18).
Isten eszménye magasabb, mint ahova a legszellemesebb emberi
gondolat elérhet. A kegyesség, az Istenhez való hasonlóság a cél, amit
el kell érnünk. A tanuló előtt megnyílik az állandó fejlődés ösvénye.
Olyan célt kell elérnie, olyan színvonalra kell eljutnia, amely magába
foglalja mindazt, ami jó, nemes és tiszta. Az igazi tudomány minden ágában
a lehető leggyorsabban a legmesszebbre jut el. Erőfeszítéseit azonban
oly célok elérésére irányítja, amelyek magasztosabbak a pusztán önző és
világi érdekeknél, amennyire az egek magasabbak a földnél.
Az, aki Isten szándéka szerint cselekszik, hogy közölje az
ifjúsággal Isten ismeretét, és jellemét az Ő jellemével való összhangra
formálja, magasztos és nemes munkát végez. Mikor felébreszti bennünk a
vágyat, hogy elérjék ezt az eszményt, akkor olyan nevelést ad nekik, amely
magas, mint a menny, és határtalan, mint a világegyetem. Olyan nevelésben
részesíti őket, amely nem fejeződik be a földi előkészítő iskolából megadja
a képesítést a mennyei iskola magasabb osztályába.
ELŐZŐ
| TARTALOM
| FŐOLDAL
| KÖVETKEZŐ
|