A vezető tisztségviselők felelőssége
Emberi tanácsok
Néhány területünk kevés keresztény tapasztalattal rendelkezik, mert vezető férfiai és munkásai inkább az emberek tetszését igyekeznek elnyerni, mint Istenét - és a tagok követik példájukat. Inkább az emberektől várnak segítséget és tanácsot, mint Istentől. Emberekre helyezték terheiket, és emberi bölcsességet használtak fel, éppen akkor és ott, amikor csak egyedül Istenben lehet bízni. Gyakran éppen azok, akiknek a tanácsát kérték, maguk is segítségre szorulnak, mert lélekben nem igazak Isten előtt. Az elöljárók gyengék és alkalmatlanok lettek, mert testben bizakodtak. Az emberi bölcsességben való bizakodás nem segíti elő a kegyelemben és Krisztus ismeretében való növekedést.
Testvéreim, ha területeiteken nehézségek támadnak, ha sürgős eseteket kell elintézni, ne vigyétek ezeket a Generálkonferencia elé, ha ti is elintézhetitek azokat. A Generálkonferencia elöljáróját ne terheljék unióügyek, mint az a múltban gyakran előfordult. Ha munkatársaitokkal nem tudjátok megoldani területetek nehézségeit, miért gondoljátok, hogy ezt egy ember megteheti? Miért akarjátok összes nehézségeteket és csüggedéseteket a Generálkonferencia elöljárójának amúgy is megterhelt szívére és elméjére helyezni? Dolgaitokat nem értheti meg úgy, mint ti, akik a helyszínen vagytok. Ha kitértek felelősségetek elől, a kereszt- és teherhordozás elől, elhanyagoljátok komoly imáitokat és elmélkedéseiteket, és
a Generálkonferencia elöljárójától várjátok el, hogy nehézségeitekből kisegítsen benneteket és elvégezze munkátokat, amit ti elhanyagoltatok, akkor ezzel a teherrel az életét veszélyeztetitek. Nem kaptatok-e ti is értelmet és tehetséget, mint ő? Ne hanyagoljátok el a munkát akkor sem, ha végzése nehézségekbe ütközik.
Ismétlem: ne vessétek terheiteket a Generálkonferencia elöljárójára. Ne várjátok, hogy abbahagyott munkátokat rendezni fogja. Határozzátok el, hogy terheiteket Krisztus által magatok hordozzátok, aki erőt fog adni mindenhez. A Generálkonferencia elöljárója - ha Krisztus tanácsa szerint
jár el - nem bátorítja testvéreit, hogy tőle várják kötelességeik megállapítását, hanem az egyetlen Forráshoz utasítja majd őket, amely mentes minden emberi tévedéstől. Vonakodni fog attól, hogy mások értelme és lelkiismerete legyen.
Az az ember, akire olyan terhet helyeznek, amely nem tartozik rá, nagy kísértésnek van kitéve. Sátán - ha lehetséges - arra bírja majd, hogy önmagában bízzon, és ezáltal a munkát emberi tévedésekkel tönkreteheti. Abban a veszélyben forog, hogy tőle függő testvéreit arra bátorítsa és azt az érzést keltse bennük, hogy tudomására kell hozni minden dolgot, amely az egyházban történik. Ily módon a munka emberi pecsétet hordoz majd az isteni helyett.
Ha mindenki megtanulja, hogy Istenre bízza magát, akkor az, aki a munka élén áll, sok veszélyt tud elhárítani. Ha téved, ha emberi befolyásnak ad helyet, amely megingatja ítéletében vagy enged a kísértésnek, testvérei rendreutasítják és segíthetnek rajta. Azok, akik megtanulják, hogy személyesen járuljanak Istenhez segítségért és tanácsért, olyan leckét tanulnak meg, ami a legértékesebb lesz számukra.
Ha egy testület tisztviselői eredményesen akarják a rájuk bízott kötelességeket teljesíteni, akkor imádkozzanak, higgyenek és bízzanak Istenben, hogy eszközül szolgálhassanak a jó, munkaképes gyülekezeti rend fenntartásában. Ezt a munkát kell az Úr szőlőjében végezni. A Mester szolgálatában sokkal több személyes felelősségre, megfontolt tervekre, több lelkierőre van szükség. Ezáltal az értelem fejlődik, és a felfogóképesség akként élesedik, ahogyan végezzük feladatainkat.
Testvéreim! Nehézségekkel fogtok küzdeni, terhet hordozni, tanácsot adni, tervezni és végrehajtani, és állandóan Istenre kell tekintenetek segítségért. Imádkozzatok és dolgozzatok; dolgozzatok és imádkozzatok! Mint Krisztus iskolájának tanítványai, tanuljatok Jézustól!
Élő hittel ragaszkodjon a lélek Istenhez. A nyelv az Ő dicséretét zengje. Ha összejöttök, akkor lelketek mélyedjen el tiszteletteljesen az örökkévaló igazságok szemléletében. Így tudjátok egymást segíteni, hogy lelkivé váljatok. Ha akaratotok összhangban van az istenivel, akkor közöttetek is egyetértés fog uralkodni. Krisztus lesz a tanácsadótok.
Az Úr ezt az ígéretet adta nekünk: "Ha pedig valakinek közületek nincs bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki." (Jak. 1:5) Isten rendelése szerint mindazok, akik felelősséget viselnek, gyakran tanácskozzanak egymással és komolyan könyörögjenek
bölcsességért, amelyet csak Isten adhat nekik. Kevesebbet beszéljenek. Sok értékes idő vész el az olyan beszéd miatt, amely nem nyújt világosságot. Böjtben és imában egyesüljetek azért a bölcsességért, amelyet, ígérete szerint, Isten mindenkinek készségesen megad. Vigyétek nehézségeiteket Isten elé. Mondjátok Neki, mint Mózes: "Nem tudom a népet vezetni, ha orcád nem jön velem." Még többet kérjetek Tőle, könyörögjetek Mózessel: "Kérlek, mutasd meg nekem a te dicsőségedet!" (II. Móz. 33:18) Mi ez a dicsőség? - Isten jelleme. Ezt nyilatkoztatta ki Mózesnek.
Énokh Istennel járt. Így járhat Vele ma is Krisztus minden szolgája. Mondhatjátok a zsoltárossal: "Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök." (Zsolt. 16:8) Ha úgy érzitek, hogy semmit sem tudtok magatoktól cselekedni, Jézusban megelégedtek. Ha emberektől vártok tanácsot és segítséget, akik éppoly halandók és korlátoltak, mint ti vagytok, úgy csak emberi segítséget kaptok. Ha azonban Istenhez fordultok segítségért és bölcsességért, akkor hitetek soha nem szégyenül meg.
A kisebb területek elöljáróinak ugyanaz az Istene, mint a Generálkonferencia elöljárójának, és ők is Hozzá járulhatnak bölcsességért, ahelyett hogy emberekre bíznák magukat, akik világosságukat ugyanabból
a forrásból merítik.
Állíthatják, hogy Isten különös bölcsességet ad azoknak, akik fontos felelősséget töltenek be. Ez igaz, és ha alázatosan járnak előtte, akkor munkájukban segít nekik; azonban a ti munkátokat is segíti, ha ugyanazzal
a lelkülettel keresitek Őt. Ha az Úr az Ő gondviselésében fontos dolgot bízott rátok, akkor alkalmassá is tesz, hogy ezeket a terheket hordozzátok, ha hitben erőért könyörögtök. Ha az Ő tanácsára bízzátok magatokat, akkor nem fogja megengedni, hogy korlátolt ítéletekkel tökéletlen terveket és téves döntéseket hozzatok.
Ne válasszatok magatoknak embereket gyóntatóatyákul!
Mindenkinek szüksége van gyakorlati tapasztalatra ahhoz, hogy Istenre bízza magát. Ne válasszatok magatoknak embereket gyóntatóatyákul; nyissátok meg szíveteket Isten előtt, és mondjátok el neki lelketek minden titkát. Nehézségeiteket vigyétek Ő elé, mind a nagyokat, mind a kicsiket, és Ő meg fogja mutatni a kivezető utat. Egyedül Ő tudhatja, hogy milyen módon van szükségetek segítségre.
Mily értékes tapasztalatban lesz részetek, ha e nehéz idő után segítséget kaptok, amikor Isten Lelke láthatóan munkálkodik értetek. Elnyertétek
a Hű Tanúbizonyság tanácsára a hitet, a szeretetet és az aranyat. Tanuljátok meg, hogy minden gondotokkal Istenhez forduljatok; és amint megtanuljátok a hit értékes leckéit, másokkal is közölni fogjátok. Ily módon állandóan nagyobb tapasztalatra vezethettek másokat.
A terület elöljárója magaviseletével neveli az alárendelt prédikátorokat, és közös erővel arra nevelhetik a gyülekezeteket, hogy nem szükséges az elöljárót munkájától elhívni, ha a gyülekezetben nehézségek vagy nézeteltérések vannak, és azt rendezni kell. Ha egy terület tisztviselői hű szolgaként végzik a mennyből rájuk bízott kötelességeiket, akkor területeiken a munka nem bonyolódik kínos zavarokba, mint eddig. Így válnak Krisztus szolgái megbízható, felelős férfiakká, akik nem bátortalanodnak el
a nehéz helyeken.
Van valaki, aki hatalmas, hogy üdvözítse azokat, akik hozzá járulnak. "Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." (Mt. 11:28) Ez az ígéret talán nem eléggé érthető és tökéletes? Miért vonakodunk közvetlenül erőnk Forrásához folyamodni? Nem tértünk el ebben Istentől? Nem kellene prédikátorainknak és elöljáróinknak megtanulni, hogy honnan jön a segítség?
Munkások elhelyezése
Azt a kérdést tették fel nekem, hogy nem balga dolog-e, ha egy terület vezetőjét máshova helyezik át, amikor a rábízott lelkek nem engedik el őt szívesen?
Az Úr ezt a dolgot is megvilágította előttem. Felvilágosítást kaptam, hogy a prédikátorok ne dolgozzanak évekig ugyanazon a területen, ugyanaz a férfi ne álljon hosszú ideig egy terület élén. A talentumok kicserélése területeink és gyülekezeteink javára válik.
A prédikátorok néha nem akarják felcserélni a területüket; ha azonban a csere okait megértik, nem fognak helyükhöz ragaszkodni. Néhányan kérték, hogy még egy évig területükön maradjanak, és ezt a kérést sok helyen figyelembe is vették. Terveiket hozták fel indoklásként, amelyek által az eddiginél nagyobb munkát végeznek el. Azonban az év eltelte után
a körülmények csak rosszabbodtak. Ha egy prédikátor nem végezte szolgálatát hűségesen, akkor nem hihető, hogy a dolgokat ott maradásával megjavíthatja. A gyülekezetek megszokják, ahogy dolgozik, és őrá kezdenek tekinteni Isten helyett. Véleményei és tervei kormányozzák a területet. Az emberek észrevehetik, hogy ítéleteiben téved, és emiatt lebecsülik
a prédikátori hivatást. Ha Istenre tekintenének és bíznának isteni bölcsességében, nagyon értékes tapasztalatokat szerezhetnének, és képessé válnának bizonyos tekintetben pótolni azt, ami a nyáj vezetőjében hiányzik. Azonban gyakran szabad folyást engednek a dolgoknak, az elöljárót vonják felelősségre a területéhez tartozó gyülekezetek állapotáért, míg a gyülekezet tagjai közömbösek, langymelegek, és feladataikat nem végzik el.
Az elöljáró nem érzi annak fontosságát, hogy megszentelődjék, miáltal mások is megszentelődhetnének. Hűtlen szolga, aki a nép kívánsága szerint prédikál. Sokan néhány kérdésben erős jelleműnek tűnnek, azonban más területeken kiütköznek gyengéik és hiányosságaik. Ezt a munka egyes területei sínylik meg. Ha tehát ugyanaz az ember maradna évekig az elöljáró, akkor gyengeségei a hozzá tartozó gyülekezetekben is kiütköznének. Azonban egy másik munkás éppen abban lehet erős, amiben elődje gyenge volt, és így a csere által az egyik bizonyos mértékig pótolni tudja a másik tökéletlenségét.
Ha mindnyájan teljesen Istennek szentelnék életüket, akkor jellemükben nem volnának gyengeségek. Mivel a munkások az isteni követelményeknek nem felelnek meg, mert énjüket nagyon beleviszik munkájukba, ezért mind a gyülekezeteknek, mind nekik jobb, ha gyakran cserélődnek. Másrészt, ha Krisztus szolgája az Úr kegyelméből erős, akkor áldás a gyülekezet részére, és más területnek is szüksége van munkájára.
Veszélyes időben élünk, amikor a belső és külső ellenségtől kell tartanunk, és Isten azt akarja, hogy mindenre ügyeljetek, ami munkátokat illeti. Semmit sem kell megpróbálnotok mennyei Atyátok különleges segítsége nélkül. Hívásotokra vár, hogy azt mondhassa: "Itt vagyok". Ha keresitek Őt, így szól: azt akarom, hogy megtaláljatok. Erejét, kegyelmét és igazságosságát azok az alázatosak nyerik el, akik teljes szívből keresik Őt.
A prédikátor és az üzleti ügyek
Oktatást kaptam arra vonatkozólag, hogy milyen fontos prédikátorainkat szabaddá tenni az olyan felelősségek alól, amit jórészt üzletemberek viselnek. Álmomban egy olyan összejövetelen voltam, ahol olyan testvéreink voltak, akik a munka terhét hordozzák. A pénzügyek miatt nehézségeik voltak, és azon tanácskoztak, hogyan lehetne Isten munkáját a legeredményesebben előmozdítani. Egyesek azt hitték, hogy a munkások számát csökkentve is el lehet érni a szükséges eredményt. Egyik testvérünk, akinek
felelősségteljes tisztsége van, feltárta terveit, és azt kívánta, hogy hajtsák végre azokat. Mások terveket terjesztettek elő tárgyalásra. Egyikük azután méltósággal és tekintéllyel állt fel, és megfogalmazta a vezetés alapelveit. Így szólt a prédikátorokhoz: "Nem a ti munkátok, hogy pénzügyekkel foglalkozzatok. Nem bölcs dolog, hogy erre vállalkoztok. Isten terheket helyezett rátok, ha azonban a munka olyan ágait veszitek magatokra, amelyek nem tartoznak rátok, akkor fáradozásaitok, hogy Isten Igéjét tanítsátok, eredményteleneknek bizonyulnak. Ez elbátortalanít majd, és képtelenné tesz benneteket, hogy a rátok bízott munkát elvégezzétek, azt a munkát, amely megfontolást és igazi önzetlenséget igényel."
Azok, akik szóban és írásban hirdetik az Igét, minél kevesebb üzleti ügyben vegyenek részt. Bízzák rá a sok kisebb ügyet azokra az emberekre, akiknek jó üzleti képességeik vannak, és így kerüljék el azt az állandó feszültséget, mely megrabolja értelmüket a természetes életerőtől. A testi egészség fenntartására több figyelmet szenteljenek, mert a szellemi erő nagyrészt a test életerejétől függ. Az alvás és pihenés idejének helyes megválasztása és a sok testmozgás feltétlen szükséges a testi és lelki egészséghez. Ha valakitől elrabolják a nyugalom és a felüdülés idejét, úgy hogy engedik neki, hogy négy, három vagy akár csak két személy munkáját is végezze, akkor az pótolhatatlan veszteséggel jár majd.
ÜZLETI ÜGYEKRE VALÓ KIKÉPZÉS
A munka előrehaladásánál hibát követnek el azok, akik úgy gondolkodnak, hogy ha egy ember alkalmas egy bizonyos állásra, ez képesíti őt több állás betöltésére is. Sokan hajlamosak arra, hogy egy ember vállára helyezzék azokat a gondokat és terheket, amelyeket több személy között kellene szétosztani.
A tapasztalatnak nagy értéke van. Isten azt akarja, hogy értelmes férfiakat használjunk fel munkájában, olyan férfiakat, akik képesek felelős tisztségeket betölteni területeinken és intézményeinkben. Különösen megszentelt üzletemberekre van szükség, akik az üzleti tárgyalásoknál az igazság alapelveit érvényesítik. Akinek a pénzügyeket kell rendezni, az ne vegyen magára olyan más terhet, amelyet képtelen hordozni; a pénzügyek kezelését sem bízhatjuk hozzá nem értő emberre. Az egyház vezetői néha tévedésből olyan férfiakat alkalmaznak fontos pénzügyi érdekeltségek kezelésére, akiknek sem képességük, sem ügyességük nincs.
Alapos kiképzés által fejlesszék és tökéletesítsék adományaikat azok
a férfiak, akikről remélhető, hogy ügyes üzletemberek lesznek. Bátorítsátok őket, hogy helyezkedjenek el olyan helyen tanulónak, ahol az üzleti alapelveket és eljárásokat hamar elsajátíthatják. Aki az egyház gazdasági életét irányítja, ne legyen új ember. Ha férfiak képességeiket a nagy műre, Isten országának e világban való felépítésére szentelik, bölcsekké és alkalmasakká válnak, hogy valamilyen ügylet kedvező alkalmait kihasználják. Arra a tényre gondolva, hogy a világtörténelem végéhez oly közel vagyunk, több alaposságnak kell megnyilvánulni munkánkban, több gondos várakozás, őrködés, ima és működés jellemezzen bennünket. Az emberi eszköz törekedjék a tökéletességre, hogy a keresztény példaképe lehessen, tökéletesen a Jézus Krisztusban.
A helyes alapelvek fontossága
Legyenek nagyon óvatosak azok, akik üzleti vonalakon tevékenykednek, nehogy rossz alapelvek vagy munkamódszerek által tévedéseket kövessenek el. Róluk is lehet olyan följegyzés, mint a babiloni udvarban élő Dánielről. Amikor üzleti ügyeit megvizsgálták, még a legcsekélyebb hibát sem fedezhették fel. Habár hiányos a feljegyzés üzleti életéről, mégis fontos tanítást tartalmaz részünkre. Azt a tényt mutatja be, hogy az üzletembereknek nem kell szükségszerűen cselszövő politikusnak lenni, ő is állandóan kaphat oktatást Istentől. Dániel, mialatt a babiloni királyi udvar első minisztereként dolgozott, továbbra is a mennyei világosság által vezetett prófétája volt Istennek. Élete szemlélteti, hogy milyen legyen minden keresztény üzletember.
Korunkban Isten ügyének olyan férfiakra és nőkre van szüksége, akiknek rendkívüli képességük és jó közgazdasági képzettségük van; olyan férfiakra és nőkre, akik türelemmel és alaposan vizsgálják meg Isten munkájának szükségleteit a különböző területeken. Olyanokra, akiknek nagy munkaerejük van, meleg, barátságos szívük, hideg fejük, józan érzékeik, világos értelmük és elfogulatlan ítélőképességük van; akik Isten Lelke által megszentelődtek, és félelem nélkül mondanak igent vagy nemet és áment a javaslatokra. Akiknek erős meggyőződésük van, világos értelmük, tiszta, részvevő szívvel rendelkeznek és zsinórmértékül fogadják el az Igét: "Ti mindnyájan testvérek vagytok" (Mt. 23:8); akik arra törekszenek, hogy felemeljék és helyreállítsák az elesett emberiséget.
Sok prédikátor éppen azt a munkát hanyagolja el, amit rábíztak. Miért vannak bizottsági tagnak megválasztva azok, akiket a szolgálat munkájára különítettek el? Miért kell olyan sok üzleti összejövetelen részt venniük, amelyek munkaterületüktől gyakran nagy távolságra vannak? Miért nem bízzák az üzleti ügyeket az üzlethez értőkre? A prédikátorokat nem erre
a munkára különítették el. A pénzügyeket tehetséges emberek vezessék;
a prédikátorokat azonban a munka más területére hívták el.
A prédikátorokat ne hívják ide-oda, hogy olyan bizottságokban vegyenek részt, amelyeken egyszerű üzleti ügyeket intéznek el. Sok prédikátorunk foglalkozott a múltban ilyen ügyekkel, azonban Isten nem kívánja tőlük ezt a munkát. Túl sok pénzügyi dologgal terhelték őket. Ha ezeket el akarják végezni, akkor az evangéliumi megbízatásukat fogják elhanyagolni. Isten úgy tekinti ezt, mint nevének meggyalázását.
GONDOSKODÁS KRISZTUS SZOLGÁIRÓL
Intézkedni kell, hogy gondoskodni tudjunk azokról a prédikátorokról és Isten többi hűséges szolgájáról, akik a túlerőltetéstől megbetegedtek, és nyugalomra, felüdülésre van szükségük, vagy rokkantságuk miatt nem bírják a nap hevét és terhét. Gyakran olyan területet ajánlanak fel a prédikátoroknak, amelyről maguk is tudják, hogy egészségükre hátrányos lesz; de a nehézségeket nem akarják kikerülni, elmennek, hogy segítségére és áldására legyenek az embereknek. Egy idő után úgy látják, hogy egészségük gyengül. Az éghajlat- és munkaváltoztatást már kipróbálták anélkül, hogy enyhülést hozott volna. Mit tegyenek most ezután?
Ezek a hűséges szolgák, akik Krisztusért minden világi kilátásról lemondtak, akik a szegénységet választották az élvezet és a jólét helyett, önfeledten munkálkodtak, hogy lelkeket nyerjenek Krisztusnak, akik bőkezűen mozdították elő Isten országa ügyének különböző vállalkozásait, és a harc közepén gyengén és betegen összeroppannak, nem hagyhatók magukra, hogy vagyontalanul, szegénységgel és szenvedésekkel vívódjanak vagy azt érezzék, hogy mások irgalmától függnek. Betegség vagy munkaképtelenség esetén ne kínozzák őket olyan gondok: "Mi lesz a feleségemmel és a gyermekeimmel, ha nem tudok többé dolgozni érettük?" Igazságos dolog, hogy a hűséges szolgákról és családjukról gondoskodjon az egyház.
A veteránokról, akik hazájukért harcoltak, gondoskodnak. Az átélt veszélyes harcokból, fárasztó menetelésekből és a fogság szenvedéseiből sebeket
és rokkantságot szereztek. Hűségük és önfeláldozásuk e tanújelei jogos követelést támasztanak a néppel szemben, amelyet segítettek megmenteni. Ez olyan igény, amelyet elismernek és figyelembe vesznek. Milyen intézkedéseket tettek az adventisták Krisztus harcosaiért?
Népünk ennek szükségességét nem ismerte fel teljesen, és ezért elhanyagolta ezt. Gyülekezeteink gondatlanok voltak, és - noha Isten Igéjének világossága ragyogta be ösvényüket - ezt a szent kötelességüket nem teljesítették. Az Úrnak nem tetszik hűséges szolgáinak elhanyagolása. Népünk legyen éppoly készséges ezen személyek iránt, ha nehéz körülmények közé jutnak, mint amilyen szívesen vették javaikat és szolgálatukat, amikor még egészségesek voltak.
Isten kötelességünkké tette, hogy a közöttünk lévő szegényekre különös figyelmet szenteljünk. Azonban ezek a szolgák és munkások ne legyenek egy sorba állítva a szegényekkel. Ők kincset gyűjtöttek a maguk számára a mennyben, amely sosem vész el. A szükség idején szolgálták Isten munkáját, most az egyház szolgáljon nekik.
Ne haladjunk el közömbösen az ilyen esetek mellett, ha tudomásunkra jutnak. Ne mondjuk: "melegedjetek meg és lakjatok jól" (Jak. 2:16) - több intézkedést nem tévén gondoskodásukra. A múltban - sajnos - ez így történt, és néhány esetben a h.n. adventisták hitüket becstelenítették meg, alkalmat adva a világnak, hogy Isten ügyét gyalázzák.
Isten népének most az a kötelessége, hogy ezt a gyalázatot lemossa, és Isten szolgáinak kényelmes otthont és egy kis földet adjon, amelyből szükségleteiket fedezni tudják, így legalább nem érzik azt majd, hogy testvéreik adományaitól függnek. Mily megelégedetten és boldogan éreznék magukat az elfáradt munkások egy csendes, kicsi otthonban, érezve hogy pihenésre való jogos igényük elismerésre talált!
Gyógyintézeteink Krisztus szolgáinak menedékhelyei
A megfáradt prédikátoroknak gyakran különleges ápolásra és kezelésre van szükségük. Gyógyintézeteink adjanak menedékhelyet Krisztus minden kimerült szolgájának, akinek nyugalomra van szüksége. Szobákat utaljunk ki nekik, ahol megtalálhatják a szükséges nyugalmat és kedélyességet, anélkül hogy állandóan gondjaik lennének a mindennapi kenyér előteremtése miatt. Amikor a tanítványok elfáradtak a munkában, Krisztus így szólt hozzájuk: "Jertek el csupán ti magatok, ...és pihenjetek meg kevéssé." (Mk. 6:31) Azt akarja, hogy olyan intézkedéseket hozzunk, hogy szolgáinak
alkalma legyen pihenni és felüdülni. Gyógyintézeteink legyenek állandóan nyitva fáradhatatlanul dolgozó prédikátorainknak, akik teljes erejük latba vetésével hozzájárultak ahhoz, hogy az intézetek felépítéséhez és berendezéséhez szükséges pénzt előteremtsék. Ha szükségük van az ott kapható ápolásra, akkor minden időben a legnagyobb szeretettel fogadják be őket.
Ezeknek a munkásoknak ne számítsanak nagy árat az élelemért és a kezelésért; koldusoknak se nézzék őket azok, akiknek vendégszeretetét élvezik. Ha bőkezűen használják fel azokat a javakat, amelyeket Isten kimerült és agyondolgozott szolgái számára rendelt, akkor ez valódi orvosi missziómunkának számít az Ő szemében. Isten összeköttetésben áll szolgáival, és amikor őket fogadják, gondoljanak arra, hogy követeinek személyében Krisztust fogadják be. Ezt Ő kívánja meg, tiszteletlen és visszatetsző dolog, amikor szolgáival kicsinyes, haszonleső módon és közömbösen bánnak. Isten visszavonja azokról az áldást, akik választottjairól szűkkeblűen gondoskodnak.
Orvos testvéreink nem ismerték fel mindig ezeket a dolgokat. Egyesek nem is becsülték őket úgy, ahogy tenniük kellett volna. Bárcsak megszentelné az Úr azok felismerő képességét, akik intézeteinket vezetik, hogy tudják kivel kell igazi részvéttel és gondossággal foglalkozni. A munka azon ága, amelyben az Úr e megfáradt szolgái dolgoztak, úgy ismerje el munkájukat, hogy a szükség idején segíti őket, vállalva a gyógyintézet költségeinek terhét. Krisztus néhány szolgájának olyan az alkalmaztatása, hogy keresetéből félre tudna tenni magának; és ezt meg is kell tennie, hogy legyen tartaléka a szükség idején; őket mint áldást fogadják be gyógyintézeteinkbe.
A legtöbb munkásunkra azonban sok és nagy kötelezettség hárul. Ha javakra van szükség, mindenütt őket kérik, hogy tegyenek valamit. Példájukkal másokat is befolyásoljanak, hogy adakozzanak Isten ügye előmozdítására. Oly nagy a vágyuk, hogy új területeken tűzhessék ki a zászlót, hogy még pénzt is kölcsönöznek a különböző vállalkozások megsegítésére. Sohasem adnak szűkmarkúan, előjoguknak tekintik, hogy áldozhatnak az igazság terjesztéséért. Amennyiben a követelményeknek így tesznek eleget, nem tarthatnak sokat vissza maguknak.
Az Úr pontos jelentéseket kapott bőkezűségükről. Ő tudja, hogy milyen jó munkát végeztek - olyan munkát, amit a fiatalabb munkások el sem tudnak képzelni. Minden lemondásról és önmegtagadásról tud, amit
elviseltek. Az ilyen esetek minden körülményét ismeri. Mindent feljegyeztek a mennyei könyvekbe. Az Úrnak e szolgái látványosságai lettek a világnak, az angyaloknak és az embereknek; és rajtuk meg lehet vizsgálni vallási meggyőződésük őszinteségét és azok alapelveit. Az Úr fel akarja kelteni népének figyelmét, hogy munkájának úttörői mindent megérdemelnek, amit csak intézeteink nyújtani tudnak. Isten felszólít bennünket, hogy értsük meg, azok, akik szolgálatában megőszültek, megérdemlik, hogy élvezzék szeretetünket, tiszteletünket és legnagyobb megbecsülésünket.
Segélyalap Krisztus szolgáinak
Segélyalapot kell teremteni Krisztus azon szolgái számára, akik már nem tudnak dolgozni. Nem tudunk emelt fővel Krisztus elé járulni, ha ebben az irányban nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt, éspedig minden további vonakodás nélkül. Néhányan közülünk nem akarják belátni a dolgok fontosságát; ellenállásuk azonban nem befolyásolhat bennünket. Aki szívében eltökéli, hogy helyesen fog cselekedni, az állandóan járjon elöl, hogy előmozdítsa azt a jó munkát, amelyet Isten kíván tőlünk.
GYÜLEKEZETI HÁZAK
Ha egy helységben az igazság utáni érdeklődés felébredt, akkor ezt az érdeklődést ki kell használni. A helységet alaposan dolgozzuk át, míg egy egyszerű imaházat létesítünk, Isten szombatjának emlékműveként, amely világosság az erkölcsi sötétség közepette. Ilyen emlékművek - mint az igazság tanúi - álljanak sok helyen. Isten az Ő kegyelmében gondoskodik arról, hogy az evangélium követei minden országba, minden nyelvhez és néphez elmenjenek, hogy kitűzzék az igazság zászlaját a Föld minden lakott részén.
Ahol kialakult egy hívő csoport, ott szükség van gyülekezeti házra. Jézus Krisztus szolgái ne hagyják el addig azt a területet, amíg ez meg nem történt.
Sok helyen, ahol az üzenetet hirdették, rossz körülmények között élnek azok, akik elfogadták az igazságot, és csak kevéssel tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy olyan kedvező körülményeket teremtsenek, amelyek
a munkának tekintélyt szereznének. Ez gyakran hátráltatja a munka terjedését. Ha néhány lélek érdeklődni kezdett az igazság iránt, akkor más közösségek
lelkészei azt mondták nekik - és ezeket a szavakat a többi egyháztag visszhangként ismételte - "Nincs kápolnátok, nem is lesz istentiszteleti helyiségetek. Csak kevesen vagytok, szegények és tanulatlanok.
A prédikátor nemsokára távozik, az érdeklődés lecsillapszik. Azután feladjátok ezeket az új nézeteket, amelyeket elfogadtatok." Fel tudjuk-e fogni, hogy milyen nagy kísértést jelentenek e szavak azoknak, akik hitünk alapjait elismerték, és Isten Lelke a jelenvaló igazságról meggyőzte őket?
Gyakran ismételték már, hogy kicsiny kezdetből nagy munka fejlődhet ki. Ha közöttünk Megváltónk országának felépítésében bölcsesség, szent ítélkezés és ügyes vezetés nyilvánul meg, akkor mi is mindent megteszünk majd, hogy az embereket munkánk szilárdságáról biztosítsuk. Egyszerű gyülekezeteket kell létesíteni, hogy azok, akik az igazságot elfogadják, lelkiismeretük szerint imádhassák Istent.
Ha csak lehetséges, ezek a gyülekezetek felavatásukkor adósságmentesek legyenek. Ha kápolnát építenek, akkor keljenek fel a tagok és segítsenek az építésnél. A prédikátor vezetése alatt - akit testvérei tanáccsal támogatnak - lássanak hozzá a munkához az újonnan megtértek a saját kezükkel, és mondják: "Szükségünk van egy gyülekezeti házra." Isten felhívja népét, hogy közös, boldog erőfeszítéseket tegyen ügyéért. Ha ez megtörténik, akkor nemsokára felhangzik majd a hála az ajkakról: "Lássátok, mit cselekedett az Úr!"
Vannak azonban esetek, amikor az új gyülekezet nem bírja egyedül vállalni, hogy gyülekezeti házat építsen. Ilyenkor más gyülekezetek segítsenek. Némely esetben még pénz kölcsönzése is jobb, mintha egyáltalán nem építenek. Ha valakinek vannak javai, és miután már részét teljesítette, de még tudna alacsony kamattal pénzt kölcsönözni, akkor helyes, ha
a pénzt elfogadják, amíg az adósságot ki tudják fizetni. Ha azonban lehetséges, a felavatáskor a gyülekezeti ház adósságmentes legyen.
Gyülekezeteinkben ne legyenek lefoglalt helyek. A gazdagot ne tiszteljék meg jobban, mint a szegényt. Ne tegyenek megkülönböztetéseket. "Mindnyájan testvérek vagytok." (Mt. 23:8)
Épületeinket ne díszítsük fel, mert ezzel Isten munkáját nem mozdítjuk elő. Takarékosságunk is igazolja alapelveinket. Azonban úgy tervezzünk, mintha a munka sokáig tartana. Mindent szilárd alapra építsünk.
Láttam, hogy a gyülekezetek mily könnyelmű módon csináltak adósságokat, és ezek kifizetésével elmaradtak. Egyes esetekben állandó adósság terheli Isten gyülekezetét, és folyton kamatokat kell fizetni. Ez szükségtelen,
és nem kellene így lennie. Ha a Mester iránt több bölcsességet és buzgóságot tanúsítunk, amit Isten el is vár, akkor ebben is változás fog bekövetkezni. Az adósságokat majd letörlesztik. Isten adományokat vár el azoktól, akik adhatnak, azonban a szegényebb testvérek is tehetnek valamit. Az önmegtagadás mindenkit képessé tesz az adakozásra. Mind a fiatalok, mind az öregek - szülők és gyermekek - mutassák meg hitüket cselekedetek által. Véssük élesen a gyülekezeti tagok szívébe annak szükségességét, hogy mindenkinek meg kell tennie a maga részét. A legjobbat tegye mindenki. Isten megnyitja majd az utat azok előtt, akik dolgozni akarnak. Ő nem akarja, hogy munkáját adósságok hátráltassák.
Isten önfeláldozást kíván. Ezáltal nemcsak egyedül az anyagi, hanem
a lelki jólétet is fokozzuk. Az önmegtagadás és önfeláldozás csodásan fog működni a gyülekezet lelki életének előmozdításában.
Minden keresztény tegye fel önmagának a kérdést: Szívem igaz szeretettel dobog-e Krisztusért? Szeretem-e az Ő házát? Nem tisztelem-e majd azáltal az Urat, hogy figyelmemet elsősorban az Ő házára fordítom? Elég erős-e szeretetem Istenem és Megváltóm iránt, hogy önmagamat is megtagadjam? Ne mondjam-e önmagamnak, amikor a szórakozások és az önző dolgok csábítanak: Nem, én nem költök addig a saját vágyamra, amíg Isten házának adósságai vannak.
Megváltónk többet kíván, mint amit mi adunk. Az én akar még mindig az első lenni, azonban az Úr egész szívre tart igényt, tökéletes szeretetet kíván. Nem elégszik meg a második hellyel. Ne Krisztus legyen-e a legelső és legfőbb szempont életünkben? Ő nem követelheti talán tiszteletünk és alattvalói hűségünk e jelét? Ilyen megfontolások képezzék az alapját szívünk tapasztalatainak, családi és gyülekezeti életünknek. Ha a szívet, lelket, erőt és életet teljesen átadjuk az Úrnak, ha minden vonzalmunk az övé lesz, akkor minden dologban Ő lesz az első és legfőbb. Ha összhangban vagyunk Istennel, akkor az iránta érzett tisztelet és dicsőség érzése, gondolata megelőzi a többit. Adományainkból és áldozatainkból egy személyt sem fogunk előnyben részesíteni. Van fogalmunk arról, hogy mit jelent Jézus Krisztus társának lenni az Ő ügyében?
A ház, amelyben Isten az Ő népével egyesül, minden hű gyermekének kedves és szent lesz. Nem fogják hagyni, hogy adósságok terheljék. Mert ez hitük megtagadását jelentené. Legyetek készek nagy, személyes áldozatra, hogy Isten házát adósságmentessé tegyétek, ahol Isten találkozhat népével és megáldhatja őket.
Minden imaház adósságát kifizethetik, ha a gyülekezeti tagok bölcsen terveznek, és komolyan törekszenek adósságaik törlesztésére. Tartsanak hálaünnepélyt minden esetben, amikor egy adósságot letörlesztettek - Isten házának új felszenteléséül.
A gyülekezeti ház szükségességét - ott ahol a hívők új csoportja létesült - úgy láttam mint egy körképet. Az újonnan csatlakozott hívők készségesen segítettek, és azok, akiknek pénzük volt, javaikkal szolgáltak. A kápolnáknál berendeztek egy iskolaszobát is a gyermekeknek, és tanítókat küldtek oda. A tanulók száma kicsiny volt, de a kezdet bíztató. Hallottam
a gyerekek és a szülők énekét. "Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző." (Zsolt. 127:1) "Dicsérjétek az Urat! Dicsérd én lelkem az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek; éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok." (Zsolt. 146:1-2)
A gyülekezet alapítása, az összejöveteli és iskolaházak építése városról városra előrehaladt, és a tized növekedett a munka fejlesztésére. Nemcsak egy helyen, hanem más területeken is szilárdan megalapozódott, és az Úr munkálkodott, hogy munkaerőit sokasítsa.
E munka által minden osztályt elérnek. Ha a Szentlélek velünk lesz, akkor azok a lelkek, akik Krisztus megjelenésére még nem készültek elő, meggyőződésre jutnak majd. Sok olyan lélek keresi fel majd összejöveteleinket, akik évekig nem voltak templomban, és nálunk fognak megtérni. Az igazság egyszerűsége megérinti szívüket. A dohány rabszolgái elhanyagolják majd bálványukat és a részegeskedők pálinkájukat. Ezt nem tehették volna meg, ha nem ragadják meg hitben Isten bűneik bocsánatára vonatkozó ígéreteit.
Ha az Ige igazsága szegény vagy gazdag elé is kerül, de elfogadja az üzenetet, ezáltal Isten és közösségünk munkatársává lesz. Így népes csoport gyűlik majd össze, akik "egy szívvel és egy lélekkel" (Ap. csel. 8:6) dolgoznak. Ez a mi munkánk. Nem szabad a nagy összejöveteleket elhanyagolnunk. Ez a városi misszió egy része. Ahelyett, hogy teljes munkaerőnket a legalacsonyabb néprétegre fordítanánk, igyekezzünk minden helyen egy hívő csoportot létesíteni, akik velünk egyesülve magasra emelik az igazság zászlaját, hogy a szegényekért és a gazdagokért dolgozzanak. Ha azután
a gyülekezetek megalakulnak, akkor a segítők is sokasodnak majd, hogy
a szegényeken és elesetteken segítsenek.
Sokan kérnek segítséget a más vallásúak közül - az ő megsegítésük keresztény kötelesség. Ha Isten gyermekei igazi érdeklődést tanúsítanak
szomszédaik iránt, akkor a jelen kornak szóló különleges igazság sok lelket fog meghódítani. Semmi sem kölcsönözhet Isten munkájának nagyobb erkölcsi értéket, mint az, ha embereken segítünk, ott ahol éppen szükséges.
KRISZTUS SZOLGÁINAK MEGVIZSGÁLÁSA
Senkit ne bíztassunk arra, hogy prédikátorként menjen a munka mezejére, annak félreérthetetlen bizonyítéka nélkül, hogy Isten hívta el őt. Isten nem akarja nem megfelelő emberekre bízni nyájának terhét. Akiket Isten elhív, azoknak komoly tapasztalattal rendelkező, kipróbált és megfelelőnek bizonyult, jó ítélőképességű férfiaknak kell lenni; olyan férfiaknak, akik meg merik dorgálni a bűnt a szelídség lelkületével, és tudják, hogyan kell táplálni a nyájat. Isten ismeri a szívet, és tudja, kit válasszon.
Ha a prédikátorok nincsenek kipróbálva, emiatt a gyülekezeteket megtéretlen, alkalmatlan férfiak vezetik, akik elaltatják a tagokat, ahelyett hogy Isten ügyéért nagyobb buzgóságra és komolyságra sarkallnák őket. Vannak prédikátorok, akik elmennek az imaórákra, és ugyanazokat a régi, élettelen imákat mondják újból és újból; ugyanazokat a száraz beszédeket tartják hétről hétre, hónapról hónapra. Hallgatóik számára semmi újat és megelevenítőt nem tudnak nyújtani, és ez bizonyítja, hogy nem részesei az isteni természetnek. Krisztus nem lakik a szívükben hit által.
Aki állítja, hogy Isten szent törvényeit megtartja és tanítja, és mégis állandóan áthágja azt, mind a hívőknek, mind a bűnösöknek botrányköve. Az a könnyelmű és közömbös mód, amellyel sokan Jehova törvényét és Fiának ajándékát kezelik, sértés Istennel szemben. Csak úgy vehetjük elejét a bajnak, ha mindenkit, aki az Ige tanítója akar lenni, alaposan megvizsgálunk. Azok a férfiak, akiken ez a felelősség nyugszik, gondosan vizsgálják felül előéletét, amióta az igazságot megismerte. Keresztény tapasztalata, Szentírás-ismerete, magatartása a jelenvaló igazság iránt - mindent meg kell vizsgálni. Senkit se vegyenek fel Isten művének szolgájául, amíg nem tanúskodik, hogy az isteni dolgokban igazi, élő tapasztalata van.
Krisztus tapasztalt, hűséges szolgái gondosan vizsgálják meg azokat, akik a szent munkát fel akarják venni, hogy a világnak a Biblia igazságait tanítsák. Miután tapasztalatokat szereztek, még valamit kell értük tenni: komoly imában az Úr elé vinni őket, hogy Szentlelke által nyilatkoztassa ki, vajon kedvesek-e Őelőtte? Az apostol mondja: "A kézrátételt el ne hirtelenkedd!" (I. Tim. 5:22)
Az apostolok idejében Isten szolgái nem mertek a saját ítéletükben bízni azoknak a férfiaknak kiválasztásánál, akik magukra akarták vállalni azt az ünnepélyes és szent hivatalt, hogy Isten szócsövei lesznek. Legjobb ítélőképességük szerint kiválasztottak férfiakat, akiket azután az Úr elé állítottak, hogy megtudják, vajon Isten tetszésével találkoznak-e, ha őket - mint helyetteseiket - a területekre küldik. Így kell ezt ma is tenni.
Gyakran találkozunk olyan férfiakkal, akiket túl gyorsan választottak meg gyülekezeti vénné, anélkül hogy alkalmasak lennének rá. Nincs önuralmuk, nem gyakorolnak jó befolyást, és így a gyülekezetnek a vezető hibás jelleme miatt állandó nehézségei vannak. Az illetőnél elhamarkodták a kézrátételt.
Isten szolgái legyenek jó hírnevű férfiak, akik képesek az általuk ébresztett igazság utáni vágyat kielégíteni. Derék férfiakra van szükségünk, akik az általuk képviselt munkára dicsőséget hoznak, nem pedig szégyent.
A prédikátorokat különösen abból a szempontból kell megvizsgálni, vajon helyes-e a felfogásuk a jelenvaló igazságról, hogy egybefüggő tanításokat tudnak-e tartani a jövendölésekről és a gyakorlati bibliai tárgyakról. Ha nem tudnak világos, biblikus előadásokat tartani, akkor egyelőre csak hallgatók és tanulók lehetnek. Ha a bibliai igazság tanítói akarnak lenni, akkor komolyan imádkozó lelkülettel kutassák és ismerjék meg jól az Írást. Mindezeket a dolgokat gondosan, imádkozva vizsgálják meg, mielőtt ezeket a férfiakat a munkaterületre küldenék.
Pál felismerte Timótheusban azt az embert, aki szent tisztségnek tekinti a prédikátori hivatást, és a szenvedésektől, sőt üldözésektől sem riad vissza, ezenkívül kész volt az oktatást is elfogadni. Mindezek ellenére az apostol mégsem merte a tapasztalatlan ifjú kiképzését magára vállalni addig, amíg jelleméről és előéletéről teljes bizonyosságot nem szerzett.
Timótheus atyja görög, anyja zsidó volt. Kicsi korától kezdve tanítást nyert a Szentírásból. Szülei házában mélységes és józan vallásos élet folyt. Anyjának és nagyanyjának az élő Isten Igéjébe vetett hite mindig arra intette, hogy mily nagy boldogság Isten akaratát teljesíteni. Isten Igéje volt
a zsinórmérték, amely szerint Timótheust ez a két istenfélő nő nevelte.
A tőlük nyert tanítások hatása és ereje őrizte meg Timótheust, hogy beszéde tiszta maradt az őt körülvevő gonosz befolyástól. Így munkálkodott együtt otthon a család Istennel, hogy előkészítsék őt felelősségteljes tisztségének betöltésére.
Pál látta, hogy Timótheus hűséges, kitartó és őszinte. Társául választotta tehát munkájához utazásai alatt. Akik Timótheust gyermekkorában oktatták, abban a jutalomban részesülhettek, hogy a gondosan nevelt gyermeket a nagy apostollal bensőséges, szoros kapcsolatban láthatták.
Pál szerette Timótheust, mint "igaz fiamat a hitben." A nagy apostol gyakran vizsgáztatta fiatalabb tanítványát, kérdéseket tett fel neki bibliai történetekből; és amint helységről helységre utaztak, gondosan kioktatta, hogyan végezhet eredményes munkát. Pál és Silás mindig azon fáradoztak a Timótheussal való érintkezésükben, hogy lelkében az evangélista munkájának szent és komoly hivatásáról már életre keltett befolyásokat mind jobban elmélyítsék.
Timótheus viszont állandóan tanácsokért és tanításért fordult Pálhoz. Nem engedte, hogy pillanatnyi benyomásai vezessék, hanem higgadtan és nyugodt megfontoltsággal cselekedett. Minden lépésnél feltette a kérdést: Vajon Isten útja-e ez?
A FELSZENTELÉS
"Voltak pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetekben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hívattatik Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen... és Saulus. Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szentlélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam." (Ap. csel. 13:1-2) Mielőtt tehát ezt a két apostolt a pogánymisszióra kiküldték, böjttel, imával és kézrátétellel ünnepélyesen Istennek szentelték őket. Ezzel egyszersmind felhatalmazta őket a gyülekezet, hogy az igazságot hirdessék, hogy kereszteljenek és gyülekezeteket alapítsanak, amelyek korlátlan egyházi teljhatalmat élvezhettek.
A keresztény gyülekezetek életében ekkor új és fontos időszak kezdődött. Megkezdődött az evangélium diadalútja a pogányok között; a gyülekezet pedig megerősödött a megtérő lelkekkel. Várható volt azonban, hogy az erre a munkára kijelölt apostolok bizalmatlansággal, előítélettel és irigységgel találkoznak majd, és tanításuk, amely "lerontotta a közbevetett válaszfalat" (Ef. 2:14) - amely hosszú időn át szétválasztotta a zsidókat és görögöket -, az eretnekség vádját lobbantotta fel. Ennek következtében az evangéliumi prédikátori tisztségre nyert felhatalmazásokat sok törvénytisztelő, jámbor zsidó kétségbe vonta.
Isten azonban előre látta a nehézségeket, amelyek szolgái útját akadályozhatják, és - hogy munkájuk zavartalanul alakulhasson - kinyilatkoztatás
útján utasította a gyülekezetet arra, hogy a prédikátori tisztségre nyilvánosan avassa fel őket. Így felszentelésük nyilvános elismerése volt Isten rendelésének, hogy ők vigyék a pogányoknak az üdvözítő evangéliumot.
Pál, valamint Barnabás is magától Istentől kapták a megbízatásukat.
A kézrátétel ceremóniája nem jelentette a kegyelem vagy képesség újabb adományát. Az csak a tisztség formai elismerése volt, felhatalmazás a hivatásra. A gyülekezet így nyomta rá pecsétjét Isten munkájára.
A zsidók számára az ilyen eljárás nagy jelentőséggel bírt. Ha a zsidó apa gyermekeit megáldotta, ünnepélyesen fejükre helyezte kezeit. Ha egy állatot odaszántak áldozatul, akkor az áldozatot bemutató papnak szintén rá kellett helyeznie kezeit az áldozat fejére. Amikor tehát az antiókhiai hívő gyülekezet szolgái rátették kezüket Pál és Barnabás fejére, ezen cselekedetükkel Istent arra kérték, hogy a kiválasztott apostolokra - különösen munkájukra - szóló felavatásukra adja az Ő áldását.
Később a kézrátétellel való felszentelés szertartásával nagyon visszaéltek. Indokolatlan fontosságot tulajdonítottak ennek a cselekménynek, mintha azokra, akik ilyen felszentelésben részesültek, azonnal valamilyen erő áradna, amely őket bizonyos lelki hivatásra képesítené. Azonban
a Szentírás semmit sem jegyzett fel arról, hogy a két apostolra felszentelésük alkalmával pusztán kézrátevés által valamilyen erő áradt volna. Csak felszentelésükről értesülünk és azt követő munkájuk jelentőségéről.
A két apostol felavatásának körülményei az evangélium szolgálatára világosan bizonyítják, hogy az Úr a Szentlélek által különválasztott, elhívott eszközei által működik megszervezett gyülekezetében. Amikor az Üdvözítő néhány évvel előbb kinyilatkoztatta Pálnak, hogy mi a szándéka vele, Pál azonnal összeköttetésbe került a Damaszkuszban újonnan alakult gyülekezet tagjaival. A damaszkuszi gyülekezet így e megtért farizeus személyes tapasztalatairól rögtön tudomást szerzett. Amikor pedig az egykor adott isteni megbízatást átfogóbban végrehajtották, a Szentlélek megbízta a gyülekezetet, hogy Pált és munkatársát felavassák, miáltal újabb bizonyságát adta, hogy Pál az Úr kiválasztott eszköze az evangélium terjesztésére a pogányok között. Miközben az antiókhiai gyülekezet vezetői "szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szentlélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam." (Ap. csel. 13:2)
Isten e földön egyházát tette a világosság közvetítőjévé, és általa akarja közölni szándékát és akaratát. Nem ad egyetlen szolgájának sem olyan tapasztalatot, amely független volna a gyülekezet tapasztalatától vagy éppen
ellentétben állna azzal. Nem is közli a gyülekezetekre vonatkozó akaratát csak egy emberrel, miközben azt - Krisztus testét - sötétség borítja. Gondviselésében szolgáit szoros kapcsolatba hozza gyülekezetével azért, hogy kevésbé bízzanak önmagukban, de annál nagyobb bizalommal viseltessenek azokkal szemben, akiket munkája fejlesztésére használ fel.
Kezdettől fogva mindig voltak a gyülekezetben olyan emberek, akik állandóan személyes függetlenségre törekedtek. Az ilyenek nem látják be, hogy a szellem ilyen függetlenítése az embert könnyen arra vezetheti, hogy túlságosan bízzék önmagában, és saját ítéletét többre értékelje testvérei tanácsánál és ítéleténél; különösen azokénál, akiket Isten népének vezetésére tisztségekkel ruházott fel. Isten tekintélyt és hatalmat adott gyülekezetének, amelyet lebecsülni vagy megvetni senkinek sincs joga; aki így cselekszik, Isten szavát veti meg.
Aki hajlamos arra, hogy saját ítéletét tekintse mérvadónak, nagy veszélyben forog. Sátán jól megfontolt terve az, hogy elválassza mindazoktól, akik a világosság követői, és akik által Isten munkálkodik, hogy művét a földön kiterjessze és felépítse. Lekicsinyelni és megvetni azokat, akiket Isten bízott meg az igazság terjesztésében felelősség viselésével - annyit jelent, mint megvetni azokat, akiket Isten népe támogatására, bátorítására és erősítésére rendelt. Ha az Isten művében dolgozó munkás abban a hitben él, hogy ő senki mástól, csak közvetlenül Istentől kaphat világosságot, ezzel kaput nyit az ellenségnek, aki könnyűszerrel elcsábítja és legyőzi. Az Úr rendezte bölcsen, hogy a hívőket szoros kapcsolat fűzze össze: keresztényt kereszténnyel, gyülekezetet gyülekezettel. Így lehetséges csak, hogy az ember Istennel együtt dolgozzék. Így rendelnek alá minden eszközt
a Szentléleknek, és valamennyi hívő rendszeres, jól irányzott törekvésben egyesülve közölheti a világgal Isten kegyelmének örömhírét.
Pál formai felszentelését úgy tekintette, mint életműve egy új és fontos korszakának kezdetét. Később ez időtől számította apostoli működésének kezdetét a keresztény gyülekezetekben.
A tizenkettő beiktatása volt az első lépés az egyház megszervezésében, amelynek Krisztus mennybemenetele után, itt a Földön kellett munkáját vezetni. A Szentírás így szól az elhívásról: "Azután felment a hegyre, és magához szólította akiket akart; és hozzá mentek. És választott tizenkettőt, hogy vele legyenek és hogy kiküldje őket prédikálni." (Mk. 3:13-14)
Isten és angyalai örömujjongva szemlélték ezt a jelenetet. Az Atya tudta, hogy ezekből a férfiakból árad szét a menny világossága, és hogy szavuk,
amellyel bizonyságot tesznek Fiáról, nemzedékről nemzedékre, századokon át a világ végéig visszhangzik majd.
A tanítványoknak, akik Krisztus tanúi, azt kell hirdetniük, amit Mesterüktől láttak és hallottak. Ennél fontosabb szolgálatra Isten még nem hívott el embereket. Ennél csak Krisztus szolgálata nagyobb. Isten munkatársaivá kell lenniük a világ megmentésére. Miként az Ótestamentumban a tizenkét pátriárka képviselte Izráelt, úgy képviselte a tizenkét apostol az evangéliumi gyülekezetet.
ÖSSZEJÖVETELEK
Minden megbeszélésünkön, szociális és vallási összejövetelünkön Jézus álljon mellettünk, mint vezetőnk és tanácsadónk. Ahol Jézus jelen van, ott nincs könnyelműség. Az én háttérbe szorul. Felfogják a munka fontosságát, melyet meg kell tenni. Az a vágy uralja majd szívünket, hogy a lefektetendő terveket az vezesse, akinek hatalma van tanácsot adni.
Ha megnyílnának szemeink, akkor látnánk Isten angyalait összejöveteleinken. Ezt felismerve, nem kívánnánk, hogy véleményünket lényegtelen pontokban érvényre juttassuk, miáltal az összejövetel és a munka előrehaladását akadályozzuk. Ha az imák bensőségesebbek volnának, ha
a fontos ügyeket ünnepélyesebben kezelnék, akkor az összejövetelek hangja emelkedettebb volna. Mindenki úgy érezné, azért gyűlt egybe, hogy a munka előbbre vitelére terveket fektessenek le, és a munka egyedüli célja a lélekmentés.
Minden tettünket és szavunkat feljegyzik a mennyben. Ne legyünk abban vétkesek, hogy Isten ügyét világi vállalkozásokkal egy szintre helyezzük. Álláspontunk fennköltebb legyen, értelmünk pedig felfelé tekintsen.
Mindig vannak néhányan, akik azt vélik, hogy kötelességük a testvéreket visszatartani, ha azok előre akarnak menni. Minden előterjesztés ellen van kifogásuk, és a nem tőlük eredő tervek ellen küzdenek. Ezáltal határtalan önbizalom fejlődik ki bennük. Sohasem tanulják meg Krisztus iskolájában a mindenek felett fontos szelídséget. Semmi sem esik inkább nehezükre, mint akaratukat mások ítélkezésének alávetni. Az ilyen embereknek nehéz alkalmazkodni és szelíden viselkedni; nehéz őket meggyőzni.
Gyűléseinken különösen fontos, hogy az értékes időt ne fecséreljük el csekély jelentőségű ügyek tárgyalásával. A kicsinyes bírálgatás szokását vessük el magunktól, mert megzavarja az értelmet, és a legvilágosabb érzelmet
is rejtélyessé teszi. Ha a testvérek között az önzetlen szeretet lakozik, akkor a saját kívánságokat és utakat könnyen fel lehet adni. Kötelességünk, hogy naponként és óránként megvizsgáljuk, megfelelünk-e Jézus azon imájának, hogy tanítványai egyek legyenek, miként Ő is egy az Atyával. Ha az Üdvözítő imáját szemünk előtt tartjuk, akkor értékes tanulságokat meríthetünk belőle, és úgy fogunk viselkedni, hogy kívánságát betöltsük.
Az Isten munkájával kapcsolatos üzleti összeköttetéseinkben és a szent dolgok tárgyalásában nem lehetünk eléggé elővigyázatosak, hogy távol tartsuk magunktól a tiszteletlenség lelkületét; sose, egy pillanatra se használjuk Isten szavát megtévesztésként azért, hogy valami nekünk kellemeset véghezvigyünk. A tiszteletet, becsületességet és igazságot önmagunkra való tekintet nélkül fenn kell tartani. Minden gondolatunkat, szavunkat és cselekedeteinket Krisztus akarata alá kell rendelnünk.
Nem helyénvaló a könnyelműség azokon az összejöveteleken, ahol Isten felséges szaváról és megváltó tervéről tárgyalnak. Az imádkozók kérjék Krisztust, hogy Ő vezesse az összejövetelt, és adja az Ő bölcsességét, kegyelmét és igazságosságát. Összeegyeztethető-e tehát ezekkel olyat tenni, ami megszomorítja a Szentlelket és akadályozza munkáját?
Gondoljunk arra, hogy Krisztus közöttünk van. Akkor Isten Lelke felemelő, uralkodó befolyása alatt lesz az egész összejövetel. Az a bölcsesség nyilatkozik meg, amely felülről való; "először is tiszta, azután békeszerető... irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes" (Jak. 3:17) és nem téved. Minden tervben és döntésben az a szeretet kerül előtérbe, amely "nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr." (I. Kor. 13:5-7)
Bárcsak mindenki, aki egy tanácskozáson vagy bizottsági ülésen részt vesz, így szólna magában: "a jelenkor és az örökkévalóság számára dolgozom; felelős vagyok Istennek azokért az indítóokokért, amelyek cselekvésre serkentenek." Bárcsak ez lenne a jelszava! A zsoltáros imája lenne az ő imája is: "Tégy Uram zárat az én számra; őriztesd az én ajkaim nyílását! Ne engedd szívemet rosszra hajlani." (Zsolt. 141:3-4)
KRISZTUS SZOLGÁI MEGFELELŐ FIZETÉSBŐL ÉLJENEK
Akik ebben az életben az Úr szolgálatában dolgoznak, kapjanak megfelelő fizetést munkájukért. Egész idejüket, gondolataikat és erőfeszítéseiket
a Mester szolgálatára szentelik, és ha fizetésükből nem tudják családjukat eltartani, az nincs összhangban Isten rendelkezésével. A prédikátor, aki képessége szerint kiveszi részét a munkából, kapja meg az illő jutalmat.
Azok a férfiak, akik a munkások fizetéséről döntenek, igyekezzenek, hogy a fizetések megfeleljenek Isten akaratának. Néhányan, akik a pénzügyi bizottságban működtek, nem rendelkeztek sem kellő belátással, sem helyes ítélőképességgel. A bizottság néha olyan férfiakból állt, akiknek nem volt helyes fogalmuk Krisztus követeinek helyzetéről, és rossz döntéseik a családokat ínségbe sodorták. Viselkedésük alkalmat adott az ellenségnek, hogy az Úr szolgáit megkísértse, elcsüggessze, sőt egyes esetekben elűzze erről a területről.
Nagy gondossággal döntsenek a munkások fizetéséről. A pénzügyi bizottságba olyan férfiakat válasszanak, akiknek világos felfogásuk van és
a végzendő munkát jól ismerik. Legyenek "derék, istenfélő férfiak, igazságos férfiak, akik gyűlölik a haszonlesést..." (II. Móz. 18:21)
A prédikátornak legyen az előre nem látható esetekre tartaléka, mert sokan veszik igénybe javait segítségül. Munkája közben gyakran találkozik olyan szegény emberekkel, akiknek nincs ruhájuk, élelmük és hajlékuk.
A szükséget szenvedőkön segítenie kell, éhezőit kielégíteni és mezítelenjeit felruházni. Azt is elvárják tőle, hogy a jó cselekedetekben mutasson példát, a gyülekezeti házak építésénél segítsen és Isten országának ügyét más országokban is előmozdítsa.
Isten választott misszionáriusának maradandó városa nincs, hanem gyakran kell családjával helységről helységre, országról országra költözködnie. Ezt munkájának jellege így követeli meg. Azonban a gyakori költözködés nagy költséggel jár. Felesége, gyermekei és ő maga is jól öltözködjenek a példaadás miatt. Személyes megjelenésük, lakásuk, környezetük - minden az általuk képviselt igazságról beszéljen. Állandóan derűsek és üdék legyenek, hogy napsugarat adhassanak azoknak, akiknek segítségre van szükségük. Gyakran kell testvéreiket megvendégelniük, és ha ezt szívesen is teszik, újabb kiadások terhelik őket.
Nagy igazságtalanság a bizottságtól, ha egy érdemes prédikátor olyan fizetésre számíthatott, amilyenre szüksége van - és csalódik. Az Úr így szól: "Mert én az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt." (Ésa. 61:8) Azt akarja, hogy népe az Ő munkatársai iránt bőkezű magatartást tanúsítson. A régi Izráelnek adott parancsa szolgáljon alapelvként: "Mert Mózes törvényében meg van írva: ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját."
(I. Kor. 9:9. lásd: V. Móz. 25:4) Ezeket az elveket soha ne tegye félre senki, akinek valamilyen módon dolga van azok bérével, akik Isten ügyét akarják előmozdítani a Földön, és erejüket arra fordítják, hogy az emberek értelmét a földi dolgok szemléléséről a mennyeire irányítsák.
Isten szereti szolgáit, és azt akarja, hogy az emberek vegyék figyelembe jogaikat. A nyolc órai munkaidő rendszerét nem fedezhetjük fel Isten szolgájának munkatervében. Minden órában készen kell lennie a szolgálatra. Bátorságát és tetterejét fenn kell tartania; mert ha fáradtnak látszik és álmosan járkál, akkor nem tud megelevenítő befolyást gyakorolni. Ha felelős állást tölt be, akkor kész kell lennie, hogy bizottsági üléseken és tanácskozásokon részt vegyen, órákat kell eltöltenie értelem- és idegfeszítő munkával, hogy az ország ügyének előmozdítására terveket készítsen. Az ilyen munka mind szellemileg, mind testileg megerőltető feladat.
Az a prédikátor, aki szolgálatát helyesen fogta fel, mindig kész Istenért munkálkodni. Hallja-e Ésaiással az Úr szavát: "Kit küldjek el és ki megyen el nékünk?" (Ésa. 6:8) Nem mondhatja azt, hogy a magam ura vagyok, azt teszek, amit akarok. Aki szolgaként Isten művének szentelte magát, megszűnt önmagának élni. Az a feladata, hogy Jézust kövesse, mint jó eszköz, a Mester munkatársa legyen. Fogadja be naponként Isten Lelkét, hogy úgy működjön, mint a Mester működött, és sose legyen csüggedt vagy fáradt. Isten választotta őt hűséges eszközéül, hogy a missziómunkát az országban előmozdítsa, és ezért jól gondolja meg, milyen ösvényt követ.
Aki sohasem hordott ilyen terhet és azt véli, hogy az Úr által választott hűséges szolgáknak szabadidejük van, fontolja meg, hogy az Úr őrállójának lenni állandó szolgálatot jelent. Munkájukat nem órával mérik. Ha jelentéseiket átvizsgálják és közben keresetüket önző férfiak szóval vagy írásban mérsékelik, akkor nagy igazságtalanság történik.
Mindazok, akik közigazgatási állást töltenek be Isten munkájában, megtehetik, hogy igazságosan, az igazi alapelvek szerint cselekedjenek. Ha egy bizonyos időben anyagi nehézségek miatt szükségesnek látszik, hogy a fizetéseket mérsékeljék, akkor körlevélben tudassák a való helyzetet, és azután az unió alkalmazottait kérdezzék meg, vajon a körülmények miatti kisebb fizetés is elegendő lesz-e megélhetésükre? Minden megállapodást, amelyet az Isten szolgálatában állókkal kötnek, szent tárgyalás előzzön meg. Az embereknek nincs joguk, hogy Isten szolgáit, mint lélektelen eszközöket kezeljék, akiknek sem szavuk, sem kifejezőképességük nincs.
A PRÉDIKÁTOR FELESÉGE
A prédikátor megkapja munkája jutalmát, és ez helyes is. Ha az Úr
a munka terhét a feleségre is rábízza, ha idejét és erejét ő is e munkának szenteli, amennyiben családokat látogat és az Írást magyarázza, noha nem lett kézrátétellel felszentelve, munkája mégis a prédikátori hivatáshoz tartozik. Munkáját értéktelennek tartsuk-e? Néha igazságtalanul bántak olyan asszonyokkal, akik éppoly odaadóan dolgoztak, mint férjeik, és Isten szükségesnek tartotta, hogy szolgálatába állítsa őket. Az az eljárás, hogy a férfi munkásokat megfizetik és feleségeiket, akik együtt munkálkodnak velük, támogatás nélkül hagyják, olyan terv, amely ellenkezik Isten akaratával, és ha ezt egyházunkban érvényre juttatjuk, elveszi a testvérnők kedvét, hogy a munka szolgálatára kiképezzék magukat. Isten az igazság Istene, és ha a prédikátorok szolgálatukért fizetést kapnak, úgy feleségeiknek, akik éppoly önzetlenül a munkának szentelik magukat, férjük fizetésén kívül adjanak fizetést, még akkor is, ha arra nem tartanak igényt.
A h.n. adventisták ne becsüljék le a női munkát. Ha a feleség a házimunkát hűséges és értelmes segítségre bízza, és gyermekei - mialatt Isten munkájában dolgozik - jó gondozásban részesülnek, akkor az egyház adjon neki őt megillető fizetést.
Az Úrnak éppúgy van munkája a nők részére is, mint a férfiak részére. Sokat tehetnek Istenért, ha előzőleg megtanulják Krisztus iskolájában az értékes, mindennél fontosabb leckét, a szelídséget. Ne csak Krisztusról neveztessenek, hanem az Ő lelkületével is bírjanak. Életük olyan legyen, mint az Ő élete, és lelküket tisztítsák meg minden tisztátalanságtól. Akkor mások áldására lesznek azáltal, hogy Jézus mindent kielégítő szeretetét mutatják be életükben.
A JAVAK BÖLCS ELOSZTÁSA
A gyülekezeti tagok örömmel járuljanak hozzá Krisztus szolgáinak eltartásához. Legyenek önmegtagadók és takarékosak, nehogy valami jó adományról lemaradjanak. Vándorok és idegenek vagyunk, akik egy jobb hazát keresünk, és minden lélek áldozattal erősítse meg szövetségét Istennel. A lélekmentésre rendelkezésre álló idő rövid, ezért mindent vigyünk Istennek hálaáldozatul, ami a legszükségesebbek fedezése után megmarad.
Azoknak is, akik szóval és tanítással szolgálnak, kötelességük, hogy lemondjanak önmagukról. Ünnepélyes felelősség nyugszik azokon, akik
a gyülekezetek gazdag adományát élvezik, és Isten kincstárának javait szétosztják. Gondosan kutassák Isten gondviselését, hogy meg tudják állapítani, hol van a javakra a legnagyobb szükség. Krisztus munkatársai legyenek, hogy országát az Üdvözítő imájával összhangban építsék fel a földön. "Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben úgy a földön is." (Mt. 6:10)
A Földön mindenütt figyelemmel kell kísérni Isten művét. Új területeket kell feltárni. Testvéreink gondoljanak arra, hogy sok anyagi eszközre van szükség és kemény munkára, hogy a munkát az új területen előmozdítsák.
Ha az egyház vezető férfiai terveket készítenek, hogy Isten országának ügyét távoli országok felé is kiterjesszék, akkor vegyék figyelembe a nehézségeket is, és adjanak a munkások részére elegendő támogatást. Alaposan vizsgálják meg a különböző területek szükségleteit, mert ők Isten sáfárai, akiknek az igazság terjesztését a Föld minden részén elő kell mozdítani. Nincs mentség részükre, ha a munka szükségleteit illetően tudatlanságban maradnak. Minden terület előnyeit és hátrányait ismerniük kell, hogy azt követően önzetlenül és lelkesen vehessenek részt a munka előre vitelében.
Ha azok, akik a célnak megfelelően akarják elosztani az Úr kincstárának javait, amelyek az Ő munkájának szükségletére valók, önzetlenül megkísérlik, hogy a dolgok állásáról helyes képet nyerjenek, akkor a kegyelem trónja elé kell járulniuk tiszta értelemért és mennyei bölcsességért, hogy a távoli országok szükségleteit is olyan jól felismerhessék, mint a közeli országokét. Sohasem fogják hiába keresni az Urat. Ha segítségét kérik, hogy mozdítsa elő a munkát idegen országokban is, akkor áldást kapnak a magasból.
Tanúsítsanak önzetlen egyenlőséget a munkások iránt, mind odahaza, mind külföldön. Mindinkább fel kell ismernünk, hogy az Úr tárházába hozott tizedek és adományok nem csak a saját országokban használhatók fel a munka támogatására, hanem más országokban is. Akik olyan helyen laknak, ahol a munkát már régen végzik, korlátozzák vélt szükségleteiket, hogy a misszió ezáltal új területeken haladhasson előre. A már régóta fennálló intézetekben gyakran az a kívánság merül fel, hogy nagyobb eredményt érjenek el. Azonban az Úr azt mondja, ennek nem így kell lenni. A tárházban levő pénzt fordítsák az Ő munkájának a világ minden táján való előmozdítására.
Az Úr szőlőjében vannak helyek, ahol eddig még csak keveset vagy semmit sem tettek. Ezek felhívásaikat olyan helyekre küldik, helyzetük megértését remélve, ahol már megalapozott intézmények vannak. Azokon a területeken, ahol Isten gondviselése által már berendezkedtek és
a munka erősen megalapozódott, a férfiak korlátozzák becsvágyukat, hogy tovább terjeszkedjenek. Ne gondoljanak arra, hogy nagy dolgot tesznek, ha növelik előnyös lehetőségüket, mialatt a szőlő más részei elhagyatottak. Önző becsvágy, ha olyan terület részére, amely már sok előnyt élvezett, még többet kérnek, mialatt más misszióterületek szükséget szenvednek.
Ha az Úr munkáját egy országban nagyobb áldásban részesíti, akkor ez azért történik, hogy ott az önkéntes adakozás lelkülete legyen úrrá, hogy támogatni tudjanak másokat, akik segítségre szorulnak, és így az Ő munkájának alapot biztosítsanak, és annak tekintélyt kölcsönözzenek. Isten nem nézi a személyt vagy a helyi tekintélyt. Munkája egy nagy egészet képez. Igazságát minden nemzettel, néppel és nyelvvel közölni kell. Ott, ahol az emberek az igazságot elfogadják, gyülekezeti és iskolaépületeket kell létesíteni, valamint egyéb kisegítő eszközöket biztosítani. A Föld számos helyén nyomdákat kell felállítani.
Az Úr munkáját az új területeken ápolni kell, hogy az eredményes vállalkozássá válhasson. Isten tervét kell végrehajtani és nem azok hajlamát, akik az általuk vezetett területen minden előnyt élveznek, míg az Úr szőlőjének más részei mindenben szükséget szenvednek.
Néhány unióban azt tartották ajánlatosnak, hogy a javakat összegyűjtsék, és nagy felesleget tartsanak a pénztárban. Ez nem dicsőítette Istent. Jobb lett volna az így felhalmozott pénzt bölcsen felhasználni úgy, hogy szorgalmas, alkalmas munkásokat támogatnak az ínséges területeken.
Testvéreink legyenek óvatosak takarékosságukban, nehogy a javak bölcs felhasználását is korlátozzák. Iskolák és gyógyintézetek alapítására elegendő területet vásároljanak, hogy Isten ilyen intézmények részére alkotott terveit végrehajthassák. Intézkedések történjenek gyümölcs- és zöldségtermelésre is, és - ha csak lehetséges - annyi területet vegyenek, hogy az intézmény közvetlen közelében mások ne létesíthessenek kifogásolható jellegű épületet.
Előfordult már, hogy amikor a munka már egy fejlődési fokot elért, akkor az ott odaadóan dolgozók újabb segélyeket kértek, hogy munkájukat hatékonyabbá tehessék, de elutasították őket, és nem kapták meg a segítő eszközöket. Ezért elcsüggedtek, és Isten ügye elakadt. Akik féltek a munkát
a nagyvárosokban elindítani, mert komoly fáradsággal és nagy költséggel járna, tanulják meg, hogy Isten ajándéka nagy; tanulják meg Isten ajándékának nagyságát felfogni abban, amit akkor tett, amikor Fiát a világ megmentésére odaadta. Nagyvárosainkban akkor munkálkodhatunk, ha embereink Istenbe vetik bizalmukat és komolyan, önzetlenül dolgoznak.
TAKARÉKOSSÁG A MISSZIÓMUNKÁBAN
Isten szolgái belátással, megelégedéssel és alázattal dolgozzanak. Sokan túl sokra vállalkoznak, és éppen ezért kevésre képesek. Erőfeszítéseinkre többet kell összpontosítani. Minden munkánk hatásos legyen. Az értelmet jól fel kell használni, hogy felismerjük a legjobb utakat és eszközöket a körülöttünk élő emberek megnyerésére. Gyakran megtörténik, hogy közelünkben alkalmat mulasztunk el azért, hogy a tőlünk távolabb eső, kevésbé eredményes munkát végezzük. Ily módon megtörténhet, hogy időnk és eszközeink mindkét helyen kárba vesznek.
Missziómunkásaink tanuljanak meg takarékoskodni. A legnagyobb víztartály sem fedezheti a szükségleteket, legyen bármilyen bőséges tartalékforrással ellátva, ha rések vannak rajta. Ne legyen egy emberre bízva annak eldöntése, hogy bizonyos területek nagyobb erőfeszítéseket igényelnek-e. Ha a munkások egy területen nagyobb kiadással járó munkát végeznek, akkor ezzel elzárják az utat a munkálkodás elől olyan területen, ahol talán kifizetődőbb lenne a munka. Fiatal munkásaink nyugodjanak bele abba, hogy olyan emberek vezetése alatt folytatják életútjukat, akik már több tapasztalatot gyűjtöttek. Egyesek igen sokat tartanak maguk felől. Az alázatosabb munka jobb eredményt hoz. Bátorító látni, amint fiatal emberek lelkesedéssel lépnek be a missziómunkába; azonban nem szabad őket magukra hagyni, nehogy Isten művét adóssággal terheljék meg. Mindannyian arra törekedjenek, hogy bölcs intézkedés és komoly munka által eleget szerezzenek saját kiadásaik fedezésére. A munkások hassanak oda, hogy önfenntartóvá tegyék a munkát és oktassák ki az embereket arra, hogy saját anyagi eszközeikre támaszkodjanak.
Prédikátoraink ne legyenek túl önállóak, az összejöveteli helyiségekért ne fizessenek aránytalanul nagy összeget, ha nem érzik át, hogy munkájukkal folyamatosan fenn kell tartani a felkeltett érdeklődést. A bizonytalan eredmények nem igazolják az ilyen irányú meggondolatlan költekezést. Ha a gyülekezeti termek és házak nyitva állnak a munkások számára
és van érdeklődés, akkor ragadják meg az alkalmat, és tegyék meg a tőlük telhető legjobbat és legtöbbet; azonban nem tanácsos egy ember kedvéért úgy eljárni, mintha olyan nagy képességgel rendelkezne, mint Moody vagy Sankey.
Amikor misszionáriusokat küldünk külföldre, olyanokat válasszunk, akik tudnak takarékoskodni, akiknek nincs nagy családjuk, és akik, tekintve az idő rövidségét és az elvégzendő munka fontosságát, mindentől távol tartják magukat, ami elterelhetné gondolataikat ettől a nagy munkától. Az istenfélő feleség, ha ideje van rá, hogy férjének segítsen, éppen annyit tehet, mint férje. Olyan missziómunkásokra van szükség, akik a szó legszorosabb értelmében azok, akik félretéve minden önző érdeket, az Isten munkáját teszik az első helyre; akik csupán Isten felmagasztalását tartják szem előtt, minden pillanatban készek oda menni, ahová Ő küldi őket; és akik az igazság ismeretének terjesztésére bármilyen minőségben készek dolgozni. A misszióterületeken olyan férfiakra van szükségünk, akiknek feleségei istenfélők, szeretik Isten munkáját és férjük segítségére lehetnek.
Munkásaink tanuljanak takarékoskodni. Ne csak a missziómunkában, hanem egyéni kiadásaikban is. Családjukkal ott lakjanak, ahol megélhetésük a lehető legkevesebbe kerül. A mi népünk nem részesül olyan mértékben adományokban és örökségekben, mint más felekezetek. Azok, akik nem szokták meg, hogy életszínvonalukat bevételükhöz szabják, ezt most feltétlenül tegyék meg, vagy pedig keressenek maguknak valami más foglalkozást. Bizonyos önző szokások, ízlésben és ügyességben való hiány némelyik feleséget és anyát állandó követelőzésre ösztönzik a pénztárral szemben. Lehetséges, hogy ez az anya azt gondolja, hogy a legjobbat teszi, mivel sohasem nyert oktatást arról, hogyan korlátozza saját és gyermekei igényét; mert sohasem követeltek tőle ügyességet és tapintatot a háztartás vezetésében. Így az egyik család kétszer annyit használhat fel fenntartására, mint amennyi egy ugyanolyan létszámú másik családnak szükséges.
Aki még nem tanult meg takarékoskodni, az igyekezzék ezt azonnal megtanulni. Tanulja meg mindenki a könyvvezetést. Egyesek elhanyagolják ezt a munkát, mint lényegtelen dolgot, pedig ez nem helyes. Sok munkatársunknak még meg kell tanulni, hogy minden kiadását pontosan jegyezze.
Az Úrnak nem tetszik az, hogy pontatlanság és rendetlenség tapasztalható azok között, akik munkájával kapcsolatban üzleti ügyeket végeznek. Még a konferenciákon is sok időt lehetne megtakarítani és sok hibát lehetne
elkerülni gondosabb tanulmányozás által. Mindaz, ami bármilyen kapcsolatban van Isten munkájával, olyan tökéletes legyen, amennyire emberi értelemtől és emberi kezek munkájától csak kitelik.
Mint Isten munkatársai, vállvetve dolgozzanak. A szeretetről, a bizalomról és a kölcsönös tiszteletről tanúskodjatok mind a szószéken, mind másutt. Ahogyan tanítotok, úgy éljétek! Gondoljatok arra, hogy az újonnan megtértek reátok, mint példaképekre tekintenek.
Néhányan, akikkel dolgoztok, azt kívánják majd, hogy az ő módszerük szerint dolgozzatok, mert véleményük szerint az a helyes; ha ti Krisztus lelkével és szelídségével rendelkeztek, egymást szeretitek és tisztelitek, akkor Isten alkalmassá tesz benneteket, hogy a munkát az Ő tetszése szerint végezzétek. Dolgozzatok a saját lelketekért, amíg az ént teljesen le nem győzitek, amíg Krisztus önmagát nem látja bennetek. Ez lesz a leghatásosabb tanítás, amelyet azoknak adhattok, akiket oktattok.
Különösen idegen területeken nem lehet a munkát jól átgondolt tervek nélkül előrevinni. Mialatt azon fáradoztok, hogy a vezetők utasításaival összhangban dolgozzatok, előfordulhatnak előre nem látható körülmények, amelyekre nem adhattak utasítást. Ilyen esetben a harcmezőn állóknak merész tettre kell vállalkozniuk. Vannak fordulópontok, amikor gyorsan kell cselekedni.
Ha más országokban megkezdik a missziót, akkor különösen fontos, hogy a kezdet már alapjaiban is jó legyen. Az Úr szolgái legyenek elővigyázatosak, nehogy a művet kicsire méretezett tervek csorbítsák. Míg
a pénztár állapota takarékosságot követel, van a takarékosságnak olyan veszélye is, amely inkább veszteséget, mint nyereséget jelent. Ezt több helyen a valóságban is tapasztaltuk, ahol a munkásoknak csak arra volt gondjuk, hogy a kiadásokat minél jobban csökkentsék. Körültekintőbb vezetéssel többet lehetett volna elvégezni, és a pénztárból kevesebbet kellett volna kivenni.
Új területeken a növekedés általában lassan halad előre, mert a különleges igazságok, amelyeket hirdetünk, nem népszerűek. Súlyos keresztet jelent a hetedik napi nyugalom megtartása azoknak, akik az igazságot elfogadják. Sokan, még ha látják is, hogy tanaink az Íráson alapulnak, vonakodnak azt elfogadni, mert nem akarnak különcök lenni, vagy mert az igazság megtartásáért elveszítenék keresetüket. Ezért bölcsen kell tervezni, hogyan vigyük az embereknek az igazságot.
Egyes helyeken a munkát kicsiben kell elkezdeni, és lassan kell előbbre haladni. Krisztus szolgájának nem szabad a dolgok elébe vágni. Másutt
mindjárt kezdetben jó eredménnyel alkalmazhatók nagyobb és határozottabb erőfeszítések. Angliában a munka sokkal előbb tartana már, ha testvéreink nem igyekeztek volna kezdetben takarékosan dolgozni. Ha jó termeket béreltek volna, és a munkát úgy végzik, hogy látható legyen, hogy olyan igazságok birtokában vagyunk, amelyek biztos győzelmet aratnak, akkor jobb eredményt értek volna el. Isten azt akarja, hogy a lélekmentés munkája már kezdetben a lehető legjobb benyomást gyakorolja.
Legyen gondotok arra, hogy a missziómunka méltóságát fenntartsátok. Bár minden, a misszióban tevékenykedő, férfi és nő megkérdezné önmagától: "Mi vagyok én? Mivé váljak, mit tegyek?" Bár mindannyian rájönnének arra, hogy csak azt adhatják másoknak, amivel maguk is rendelkeznek; ezért ne elégedjenek meg saját természetes útjaikkal és szokásaikkal, hanem igyekezzenek azokat megjobbítani. Pál mondja: "Én... célegyenest igyekszem." (Fil. 3:14) Ha tökéletes jellemet akarunk kifejleszteni, akkor egy állandó, szakadatlanul előrehaladó reformációnak kell végbemennie életünkben.
Az Úrnak olyan férfiakra van szüksége, akik munkája nagyságát felismerik, és megértik azokat az alapelveket, amelyek kezdettől fogva kormányozták. Nem akarja, hogy munkáját világi módon, akaratától eltérően vezessék, amely eltér attól az úttól, amelyet népe számára kijelölt. A munkának Szerzője jellemét kell magán viselni.
Ha új helyen kezdik el a munkát, minden tekintetben takarékosak legyenek. Gyűjtsék össze a morzsákat, nehogy valami is elvesszen. A lélekmentés krisztusi alapon történjék. Jézus Krisztus ezt mondja: "Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem." (Mt. 16:24) Csak úgy lehetünk az Ő tanítványai, ha ennek az igének engedelmeskedünk. A Föld történelmének befejezéséhez közeledünk, és így a munka minden ágát az eddiginél nagyobb önfeláldozással kell fejlesztenünk.
KÜLMISSZIÓ-TERÜLETEK
Krisztus gyülekezetét a külmissziómunka számára alapította. A keresztény missziómunka a gyülekezet biztos alapja, amely magán hordja a pecsétet: "Az Úr ismeri az övéit." (II. Tim. 2:19) Buzgalomra serkenti a tagokat, hogy önmagukat megtagadják, önfeláldozóan törekedjenek idegen országokba eljuttatni az igazságot. Kedvező befolyást gyakorol a hitetlenekre, mert ha
Isten szolgái az Ő vezetése alatt működnek, akkor a világ fiai látják majd, hogy mily nagyok azok a segélyforrások, amelyeket Isten a neki szolgálóknak rendelt. Rajtunk nyugszik az az ünnepélyes felelősség, hogy a keresztény misszióban Isten országának alapelveit kinyilvánítsuk. A gyülekezet megszervezett testületként tevékenykedjen, hogy Krisztus keresztjének befolyását kiterjessze.
Isten felhívja azokat a férfiakat, akik készek mindent otthagyni, hogy az Ő misszionáriusai legyenek. Erre a hívásra válaszolni fognak. Krisztus földön járása óta az evangéliumi megbízatás férfiakat és nőket arra serkentett, hogy a világ minden tájára menve, hirdessék az üzenetet a sötétségben levőknek. Krisztus szerelmétől és az elveszettek szükségétől szorongatva egyes férfiak elhagyták otthonaikat, barátaik társaságát, feleségüket és gyermekeiket, hogy a távoli országok bálványimádóihoz menjenek, és
a kegyelmi üzenetet hirdessék. Sokan életüket áldozták, azonban mások felébredtek, hogy Isten művét előbbre vigyék. Ily módon haladt előre Krisztus műve lépésről lépésre, és a könnyhullatással vetett mag bő termést hozott. Isten ismerete elterjedt, és a kereszt zászlaját kitűzték a pogány országokban is.
Nincs nagyobb öröm Isten számára, mint ha látja szolgáit kimenni
a Föld kietlen részeire, hogy az igazság magvát elhintsék. Krisztuson kívül senki sem érti szolgáinak gondját, amikor az elveszetteket keresik. Lelkét adja nekik, hogy fáradozásaik által a lelkeket befolyásolják, hogy a bűntől az igazsághoz térjenek.
Isten szolgája a legnagyobb erőfeszítéseket tegye, hogy a bűnös megtérjen. A lelkek, akiket Isten teremtett és Krisztus megváltott, nagy értékek
a részükre nyújtott lehetőségek miatt, és a lelki előjogokért, a képességekért, amelyekhez hozzájuthatnak, ha Isten Szava újjászüli őket, és a halhatatlanságért, amelyet az evangélium által kinyilatkoztatott reménységben érhetnek el. Ha Krisztus otthagyta a kilencvenkilencet, hogy a századikat megkeresse, jogunk van-e akkor kevesebbet tenni? Nem árulás-e
a reánk bízott kötelességgel szemben, ha elhanyagoljuk, hogy úgy munkálkodjunk, mint Krisztus, és olyan áldozatot hozzunk, mint Ő?
Lelkiismeretfurdalást érzek az idegen országok szükségletei végett, amelyeket látomásban láttam. A világ minden részében ajtókat nyitnak az angyalok, amelyek addig zárva voltak előttünk. Indiából, Afrikából, Kínából és más területekről hangzik a kiáltás: "Jöjjetek át és segítsetek nekünk!"
Aki a külmisszió növekedése iránt bőkezű, önmegtagadó lelkületet tanúsít, az a belmissziót is támogatja majd; mert a hazai mű jóléte - Istenen
kívül - nagyrészt a távoli országokban végzett evangélizációs munka visszahatásától függ. Azáltal, hogy igyekszünk mások szükségleteiről gondoskodni, lelkünk a minden erő Forrásával kerül érintkezésbe. Az Úr felismerte azt a misszióbuzgalmat, amelyet népe idegen területek iránt tanúsít; azt kívánja, hogy minden otthon, gyülekezet és a munka központja a bőkezűség lelkületét abban mutassa meg, hogy azokat a külterületeket segíti, ahol Isten követei a legnagyobb nehézségek között tevékenykednek, hogy világosságot vigyenek azoknak, akik sötétségben vannak.
Azok az adományok, amelyek azért gyűlnek, hogy a munkát egy területen megkezdjék, a munka más területeit is erősítik. Ha Isten szolgáit megkímélik a pénzügyi nehézségektől, akkor erőfeszítéseiket továbbfejleszthetik, és amennyiben a lelkek az igazságot elfogadják és gyülekezetek keletkeznek, a pénzügyi helyzet is javulni fog. Ha azután ezek a gyülekezetek növekednek, akkor a munkát nemcsak saját helyükön tudják előmozdítani, hanem más területeknek is tudnak majd segítséget nyújtani.
Segítsenek a honi gyülekezetek!
Honi gyülekezeteink tagjai tegyék szívügyükké a távoli országokban folyó munkát. Egy amerikai üzletember, akik komoly keresztény volt, egy munkatársával való beszélgetés alkalmával észrevette, hogy az naponta huszonnégy órát dolgozik Krisztusért. "Minden üzleti vonatkozásban - mondotta ő - igyekszem Krisztust bemutatni. Ha alkalom adódik, igyekszem lelkeket nyerni az Ő számára. Egész nap Krisztusért dolgozom, és éjjel, mialatt alszom, Kínában van egy emberem, aki Őérte dolgozik."
Miért ne egyesülhetnének egy gyülekezet tagjai vagy több kisebb gyülekezet, hogy valahol a külső területen egy misszionáriust eltartsanak? Megtehetnék, ha önmegtagadók volnának. Testvérek, nem akartok-e ebben a nagy munkában segíteni? Kérlek benneteket, tegyetek valamit Krisztusért, éspedig sürgősen. A tanítók által, akiket adományaitok tartanak el egy-egy külterületen, lelkek menthetők meg, akik mint csillagok fognak ragyogni a Megváltó koronáján. Bármily kicsi is adományotok, ne vonakodjatok azt az Úrnak adni. Még a legkisebb is értékessé válik, aminek Isten örül és amit megáld, ha oly szívből jön, amelyet Jézus szeretete tölt be.
Amikor Jézus az özvegyről azt mondta: "Mindenkinél többet vetett" - szavai nemcsak az adakozó indítékaira vonatkoztak, hanem az adomány következményeire is. A "két fillér", amely egy negyed pénzt tett ki, sokkal nagyobb
összeget jelentett Isten kincstárának, mint a gazdag zsidók adományai (lásd: Lk. 21:1-4). A folyam is kicsi még futása kezdetén, de széles és mély lesz, amikor a tengerbe ömlik. Így növekedett korszakokon át a kis adomány befolyása is. A szegény özvegy önfeláldozó példája minden országban és korban százak szívére hatott, és Isten kincstárába adományokat juttatott minden társadalmi osztályból. Hozzájárult a missziók támogatásához, kórházak alapításához és az evangélium hirdetéséhez a szegények között. Ez az önzetlen tett, sokak áldására szolgált. Hasonló módon minden adomány, minden végrehajtott cselekedet, amely azzal az őszinte vággyal történik, hogy Isten dicsőségét szolgálja, a Mindenható szándékával köt össze. Ennek áldott következményeit ember nem tudja felmérni.
A missziómunka módszerei
Amint feltárunk egy új területet, a nevelési munkát kezdjük el, és lépésről lépésre adjunk oktatást; itt egy kicsit, ott egy kicsit. Nem a prédikálás a legfontosabb, hanem a házankénti munka. Az Ige bizonyítása, az Írás magyarázata. Azok a missziómunkások, akik Jézus módszerét követik, lelkeket nyernek majd. Mindig ugyanazt az igazságot kell ismételni, és Isten szolgája teljesen az Úrtól függjön. Mily csodálatos tapasztalatokat nyer az a tanító, aki a sötétségben levőket oktatja! Ő maga is tanuló, és amíg az Írást másnak magyarázza, a Szentlélek az ő értelmére és szívére is hat, és megadja neki a lelki kenyeret az éhező lelkek számára.
A misszionárius minden társadalmi osztállyal és minden emberrel érintkezésbe kerül. Megérti majd, hogy különböző módszereket kell alkalmaznia, hogy az emberek szükségleteit kielégítse. Saját gyarlóságának tudata Istenhez és a Bibliához vezeti majd, hogy világosságot, erőt és ismeretet kapjon.
Nem mindig egyformák az utak és eszközök, amelyek által a lelkeket el lehet érni. A misszionárius értelmes és jó képességű ember legyen. A tapasztalat megtanítja majd a fennálló körülmények között a legbölcsebb útra. Gyakran egy ország erkölcse és éghajlata olyan magatartást követel, amelyet más ország nem tűrne. Ezeket meg kell változtatni, de jobb, ha nem fogunk rögtön hozzá.
Ne legyenek viták jelentéktelen dolgok miatt. A szeretet lelkülete és Krisztus kegyelme fogja a szíveket egybefűzni, ha a munkások lelkük ablakait az ég felé kitárják és a föld felé bezárják. Az igazság hatalma által sok nehézséget meg lehet oldani, és régóta fennálló vitákat egy jobb ösvény
feltárásával megszüntetni. Az a fenséges kijelentés: "Békesség a földön és az emberekhez jóakarat" (Lk. 2:14) - jobban megvalósítható, ha azok, akik Krisztusban hisznek, ténylegesen Isten munkatársaivá válnak.
Mennyei segítség
A misszionáriusnak egy idegen területen a menny békéjét és szeretetét kell hordozni a szívében; mert ettől függ saját biztonsága. A nehézségek, csüggedések, kísértések és szenvedések közepette egy mártír odaadásával és egy hős bátorságával kell azt a kezet erősen fognia, amely sohasem enged el, és mondania: "Nem akarok eltérni vagy elcsüggedni!" Szorgalmasan kell kutatnia a Bibliát, és sokat kell imádkoznia. Ha - mielőtt másokhoz szólna - felülről kér segítséget, akkor biztos lehet abban, hogy mennyei angyalok fogják körülvenni. Bár néha emberi részvét után sóvárog, azonban egyedüllétében vigaszt és bátorítást találhat Istennél, és az Üdvözítő szavai ismét megerősítik őt: "Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig." (Mt. 28:20) Az isteni vezetőtől kap majd oktatást a lélekmentés munkájára.
A misszióterületen tetterő és önmegtagadás szükséges. Isten embereket hív el, akik a kereszt győzelmét akarják elterjeszteni, embereket, akik az elcsüggesztő és ínséges helyzetekben is kitartanak, akik buzgósággal, elhatározással és hittel rendelkeznek, amelyek a misszióterületeken nélkülözhetetlenek. Kitartó munkával és Izráel Istenébe vetett bizalommal tetterős és bátor férfiak csodákat művelhetnek. Erőfeszítéseik - amelyeket világos értelem és komoly akarat kísér - következményei majdnem határtalanok.
Örülhetünk, hogy a külterületeken olyan munkát végezhetünk, amely az Úr tetszését vívja ki. Hálát és köszönetet akarunk mondani az eredményes külföldi munkáért. Azonban Tábornokunk, aki sohasem téved, így szól hozzánk: menjetek előre, lépjetek új területre, minden országban tűzzétek ki a zászlót. "Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt." (Ésa. 60:1)
Elérkezett az idő, amikor Isten követei felnyitják a világ előtt a papírtekercset. A hármas angyali üzenet igazságát minden népnek, nemzetnek és nyelvnek hirdetni kell; minden földrész sötétségét el kell oszlatni, és terjednie kell a tenger szigetein is. Nem halogathatjuk ezt a munkát.
Legyen a jelszavunk: Előre, mindig előre! A menny angyalai járnak majd előttünk, hogy az utat előkészítsék számunkra. Ne hárítsuk el magunktól a külső területek terheit, míg az egész Föld nem fénylik az Úr dicsőségétől.
AZ EGYMÁSSAL VALÓ ÉRINTKEZÉS
A másokkal való érintkezés önuralmat, elnézést és részvétet követel. Annyira különbözünk tehetségben, szokásban és neveltetésben, hogy a dolgok szemlélete és az életről alkotott fogalmaink sem egyeznek minden pontban. Nincs két olyan ember, akinek tapasztalatai mindenben egyeznének. Az egyiknek más a megpróbáltatása, mint a másiknak. A kötelesség, amelyet az egyik könnyűnek tart, a másiknak nagyon súlyos és zavaros lehet.
Az emberi természet oly gyenge és tudatlan, olyan könnyen téved, hogy legyen mindenki óvatos mások megítélésében. Nem tudjuk, hogy cselekedeteink hogyan hatnak mások tapasztalatára. Amit mondunk és teszünk, lehet, hogy csekélységnek tűnik nekünk, ha azonban szemeink megnyílnának, láthatnánk, hogy a jó és a rossz legfontosabb következményei ebből származnak.
A teherhordozók
Sokan csak könnyű terheket hordoztak, szívük nem ismerte az igazi gondokat, mások akarata miatt oly kevés nehézséget és panaszt tapasztaltak, hogy Krisztus szolgáinak igazi terheit nem tudják megérteni. Éppoly kevéssé értékelik terheit, mint ahogy a gyermek nem tudja felfogni atyja munkáját és nyomasztó gondjait. A gyermek csodálkozik atyja félelmén és aggodalmán. Feleslegesnek tartja őket. Ha azonban tapasztalatokra tesz szert az életben és neki is terhet kell viselnie, akkor visszaemlékezik atyja életére, és megérti azt, ami egykor felfoghatatlan volt számára. A keserű tapasztalatok gazdagították ismereteit.
ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ