ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ

 

A lelkészek
    A JÓ PÁSZTOR
  
  Krisztus, minden lelkész példaképe, pásztorhoz hasonlítja magát: "Én vagyok a jó pásztor - jelenti ki -, a jó pásztor életét adja a juhokért... Én vagyok
  a jó pásztor, ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim. Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért." (Jn. 10:11, 14-15)
  Ahogy a földi pásztor ismeri juhait, úgy ismeri az isteni pásztor is az egész világon szétszórt nyáját. "Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten." (Ezék. 34:31)
  Az elveszett juh példázatában a pásztor elmegy, hogy egyetlen juhot megkeressen. Amikor felfedezi, hogy hiányzik egy juh, nem tekint gondtalanul a biztonságba helyezett nyájra, és nem mondja: kilencvenkilenc juhom megvan, túl nagy fáradságba kerülne az elveszett megkeresése. Majd ha visszajön, kinyitom az akol ajtaját és beeresztem! Nem, hanem amint a pásztor ezt az egyetlen juhot elveszíti, szomorúság és aggodalom tölti el a szívét. Otthagyja a kilencvenkilencet az akolban, és elmegy, hogy az elveszettet megkeresse. Bármilyen sötét és viharos az éjszaka, veszélyes és bizonytalan az út, hosszú és időrabló a keresés, nem pihen meg, amíg meg nem találja.
  Milyen megkönnyebbülés számára az első gyenge kiáltás a távolban!
  A hangot követve megmássza a legmeredekebb sziklát, saját élete veszélyeztetésével lemegy a szakadék legszéléig. Az egyre gyengülő kiáltásokból hallja, hogy báránya nem sokáig tud már kitartani. Amikor megtalálja az eltévedtet, talán megparancsolja neki, hogy kövesse őt? Megfenyegeti
  
  vagy elveri, vagy maga előtt űzi, miközben a kellemetlenségre és aggodalomra gondol, amelyet miatta elviselt? Nem! A kimerült juhot vállára veszi, és boldog hálaérzéssel, hogy keresése nem volt hiábavaló, visszatér nyájához. Háláját, hogy megtalálta az elveszettet, öröménekben fejezi ki. "És hazamenvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nekik: Örvendezzetek velem, mert megtaláltam a juhomat, amely elveszett."
  Hasonlóképpen egyesül a menny a földdel hálaadásban és örömben, ha a jó pásztor megtalál egy elveszett bűnöst. "Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre." (Lk. 15:6-7)
  A Főpásztornak segédpásztorai vannak, akikre a juhok és bárányok gondozását bízza. Az első, amit Krisztus Péterre bízott, amikor pásztori hivatalába visszahelyezte, az volt, hogy legeltesse bárányait (Jn. 21:15). Ebben a munkában Péter még kevés tapasztalatot szerzett. Nagy gondosságot, gyengédséget, sok türelmet és kitartást kíván ez a munka. Ez a hivatás a gyermekekért, ifjakért, a hitben fiatalokért végzett szolgálatot jelentette, a tudatlanok tanítását, az Írás magyarázását, és hogy őket Krisztus szolgálatára kiképezze. Péter eddig alkalmatlan volt erre, sőt az ilyen munka fontosságát sem ismerte el.
  Krisztus Péterhez intézett kérdése jelentőségteljes volt. Csak egy feltételhez kötötte a tanítványságot és a szolgálatot. "Szeretsz-e engem?" - kérdezte. Ez a leglényegesebb a szolgálatban. Ha Péter rendelkezett volna az összes képességekkel, Krisztus szeretete nélkül nem lehetett volna az Úr nyájának hűséges pásztora. Az ismeret, jótékonyság, beszélőkészség, hála és buzgalom elősegítik a munkát, azonban ha Krisztus szeretete hiányzik a szívből, akkor a keresztény prédikátor munkája eredménytelen lesz.
  A Genezáret-tónál kapott tanítást Péter élete végéig megőrizte.
  A Szentlélektől indíttatva írja a gyülekezeteknek: "A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, a Krisztus szenvedésének tanúja, a megjelenendő dicsőség részese: legeltessétek az Istennek köztetek levő nyáját, gondot viselvén arra, nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal. Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját." (I. Pt. 5:1-4)
  A nyájtól eltévedt juh a leggyámoltalanabb teremtmény. Meg kell keresni, mert egyedül nem talál vissza. Ilyen az Istentől eltévelyedett lélek is, éppolyan gyámoltalan, mint a juh, és ha az isteni szeretet nem lép közbe
  
  megmentéséért, nem tudja megtalálni az Istenhez vezető utat. Mily részvéttel, bánkódással, kitartással kellene a segédpásztornak az elveszett lelkek után mennie! Mily szívesen kellene elviselnie nehézséget és nélkülözést, önmegtagadást!
  Szükségünk van pásztorokra, akik a főpásztor vezetése alatt meg akarják keresni az elveszetteket és eltévedteket. Ez azonban testi kényelmetlenséget és a nyugalom feláldozását jelenti. Megkívánja, hogy gyengéden gondoskodjunk az eltévedtekről, isteni irgalmassággal és türelemmel. Olyan fület kíván, amely részvéttel hallgatja a szívet tépő elbeszéléseket az igazságtalanságról, megalázásról, kétségbeesésről és ínségről.
  Az igazi pásztor megfeledkezik önmagáról. Lemond önmagáról, hogy Istennel munkálkodjék. Az igehirdetés által és az emberek otthonaiban végzett személyes szolgálata közben megismeri szükségleteiket, bánatukat, próbatételeiket, és együttműködve a nagy Teherhordozóval, osztozik szenvedéseikben, vigasztalja őket szomorúságukban, betölti lelki éhségüket, és szívüket megnyeri Istennek. Ebben a munkában mennyei angyalok segítenek Isten szolgájának, oktatják és megvilágosítják az igazságban, amely üdvösségre vezet.
  Munkánkban a személyes erőfeszítések sokkal többet jelentenek, mint gondoljuk. Ennek hiánya miatt sok lélek vész el. Egy lélek is felmérhetetlen értékű: a Golgota megmutatja értékét. A Krisztusnak megnyert lélek segít, hogy mások is megmeneküljenek, és így állandóan növekvő áldást és üdvösséget eredményez.
  
  SZEMÉLYES SZOLGÁLAT
  
  Sok igehirdető túl nagy értéket tulajdonít a prédikálásnak, és túl keveset az igazán egyénenkénti, szívekért végzett munkának. Több személyes munkát kell végeznünk a lelkekért. Az egyes emberekhez krisztusi együttérzéssel kell közelebb kerülnie a prédikátornak, és meg kell kísérelnie, hogy érdeklődésüket felkeltse az örök élet iránt. A szívek olyan kemények lehetnek, mint a letaposott út, s látszólag haszontalan a fáradozás, hogy bemutassuk az embereknek az Üdvözítőt. Azonban ahol a logika csődöt mond, ahol az érvelés erőtlen a meggyőzésre, ott Krisztus szeretete - amely a személyes szolgálatban mutatkozik meg - meglágyítja a kőszívet, hogy az igazság magva gyökeret verhessen.
  Az evangélium szolgálata több mint prédikálás: komoly, személyes
  
  munkát jelent. A földi gyülekezet tévedő férfiakból és nőkből áll, akiket türelmes és fáradságos munkával kell nevelni és képezni, hogy olyan munkát végezzenek, amely elfogadható már itt, a földi életben, és az eljövendő életben dicsőséggel és halhatatlansággal koronázható meg. Lelkigondozókra, hűséges pásztorokra van szükség, akik nem kezelik Isten népét sem hízelgőn, sem keményen, hanem az élet kenyerével táplálják őket - olyan férfiakra, akik naponként tapasztalják a Szentlélek megtérítő erejét, és erős, önzetlen szeretetet éreznek azokért a lelkekért, akikért munkálkodnak.
  A segédpásztorra tapintatos, körültekintő munka vár, hiszen elidegenedéssel, elkeseredettséggel, irigységgel és féltékenységgel találkozik majd
  a gyülekezetben. Krisztus lelkületével kell munkálkodnia, hogy a rendet helyreállítsa. A szószékről és személyes munkája által is lelkiismeretesen figyelmeztessen, kárhoztassa a bűnöket, igyekezzen jóra fordítani a rosszat. Lehet, hogy a csökönyös szív kifogást emel az üzenet ellen, s Isten szolgáját tévesen ítélik meg és bírálják. Ekkor gondoljon arra, hogy
  "a felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató. Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességen munkálkodnak." (Jak. 3:17-18)
  Az evangélium szolgájának munkája az, hogy "megvilágosítsa mindeneknek, miképpen rendelkezett Isten ama titok felől, amely elrejtetett örök időktől fogva az Istenben" (Ef. 3:9). Ha valaki belekezd ebbe a munkába és a legkevesebb önfeláldozással járó részt választja, megelégedvén a prédikálással, a személyes szolgálatot pedig másra hagyja, akkor munkája nem nyeri el Isten tetszését. A jól végzett személyes munka hiánya miatt lelkek vesznek el
  - akikért Krisztus meghalt. Tévesen fogja fel hivatását az, aki szolgálatba lépett és vonakodik a nyáj legeltetésénél ezt az annyira fontos munkát elvégezni.
  A prédikátornak alkalmas és alkalmatlan időben készen kell lennie arra, hogy a helyzetet kihasználva Isten ügyét előmozdítsa. "Alkalmas időben" - azt jelenti, hogy álljon készen az istentisztelet helyén és idején, valamint akkor, amikor az emberek a vallással kapcsolatos témákról beszélgetnek. Az "alkalmatlan időben" való készenlét pedig azt jelenti, hogy a kandalló mellett, a mezőn, az út mentén, a piacon vagy bárhol, megfelelő formában irányítsa az emberek gondolkodását a Biblia nagy tanításaira, s tapintatos, buzgó lelkülettel hangoztassa Isten követelményeit. Sok ilyen lehetőséget
  
  kihasználatlanul hagyunk, mert azt gondoljuk, hogy alkalmatlan az idő. Azonban ki tudja, milyen hatása lett volna a lelkiismeretre egy bölcs tanácsnak? Meg van írva: "Reggel vesd el a magot, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-e vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind." (Préd. 11:6) A magvető nehéz szívvel veti az igazság magját, és fáradozása néha eredménytelennek látszik. Azonban ha hűséges, akkor meglátja majd munkája gyümölcsét, mert Isten szava így szól: "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve." (Zsolt. 126:6)
  
  OTTHONOK LÁTOGATÁSA
  
  Amikor a prédikátor a szószékről hirdeti az evangélium üzenetét, munkájának még csak a kezdeténél tart. Ezután jön a személyes munkálkodás. Keresse fel az embereket otthonaikban, beszélgessen és imádkozzon velük komolyan és alázatosan. Vannak családok, akik előtt Isten szavának igazságai ismeretlenek maradnak, ha kegyelmének hirdetői nem keresik fel otthonaikat és nem tárják fel előttük a fölfelé vezető utat. Akik azonban ilyen munkát vállalnak, szívük dobogjon együtt Krisztus szívével.
  Sokat foglal magában ez a parancs: "Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam." (Lk. 14:23) Ha Isten szolgái családonként tanítják az igazságot, és közel kerülnek azokhoz, akikért dolgoznak, akkor Isten - akivel együtt munkálkodnak - lelkierővel ruházza fel őket. Krisztus vezeti őket munkájukban, és olyan szavakat szólnak általa, amelyek mélyen a hallgatók szívébe vésődnek.
  Minden prédikátor előjoga, hogy Pállal együtt mondhassa: "Nem vonogattam magam semmitől, ami hasznos, hogy tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként... az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől... Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát." (Ap. csel. 20:20-21, 27)
  Üdvözítőnk házról házra járt, betegeket gyógyított, vigasztalta a megszomorodottakat, megnyugtatta a szenvedőket és a megvigasztalhatatlanoknak békességet adott. Kisgyermekeket vett karjára, megáldotta őket és a fáradt anyáknak a remény és vigasz szavait szólta. Sohasem csökkenő gyengédséggel és szelídséggel foglalkozott mindenfajta emberi ínséggel és szenvedéssel. Nem önmagáért, hanem másokért munkálkodott. Az Üdvözítő szolgája volt mindenkinek. Az volt az étele és itala, hogy mindazoknak, akikkel érintkezésbe került, reménységet és erőt ajándékozott. És miközben
  
  férfiak és nők hallgatták szavait, amelyek alapjaikban különböztek a hagyományoktól és a rabbik tantételeitől, új reménység éledt szívükben. Tanítása olyan komoly volt, hogy meggyőző erőt kölcsönzött szavainak.
  Prédikátor testvéreim! Személyes munkával közeledjetek az emberekhez, bárhol vannak is! Ismerkedjetek meg velük! Ezt a munkát nem lehet helyettesítéssel elvégezni, kölcsönzött vagy ajándékozott pénzzel nem lehet végrehajtani. A szószékről elhangzott prédikációk nem tudják azt elvégezni. Az evangélista munkája a Szentírás tanítása a családokban, amelyet a prédikációval kell egybekapcsolni. Ha ezt elhanyagolják, a prédikáció is nagymértékben célját veszti.
  Az igazságkeresőknek a kellő időben mondott igékre van szükségük, mert Sátán is beszél hozzájuk a kísértéseken keresztül. Ha ellenállásra találtok a lélekmentési munka közben, ne rettenjetek vissza! Ha munkátokkal látszólag csak kevés jót tudtok tenni, ne bátortalanodjatok el. Folytassátok a munkát, legyetek elővigyázatosak, ismerjétek fel minden időben, hogy beszélni vagy hallgatni kell-e, vigyázzatok a lelkekre úgy, mint akiknek számot kell adniuk, és figyeljetek Sátán terveire, nehogy kötelességeitektől valamiképpen eltérítsen. Ne hagyjátok, hogy a nehézségek elbátortalanítsanak vagy megfélemlítsenek, hanem nézzetek velük szembe bátran, s győzzétek le azokat erős hittel és szilárd elhatározással. Vessétek a magot hitben, bőkezűen.
  Sok függ attól, hogyan viselkedtek azokkal, akiket meglátogattok. Lehet az üdvözlésnél úgy kezet fogni, hogy a bizalmat azonnal megnyerjük, vagy olyan hidegen léphetünk valaki elé, hogy az illető azt gondolja, nincs bennünk együttérzés iránta. Ne viselkedjünk úgy, mintha a szegényekkel való foglalkozás leereszkedés volna számunkra. Az Úr szemében ők értékesek, és ehhez mérten kell velük foglalkozni. Öltözetünk egyszerű legyen, nehogy a szegényeket zavarba hozza a ruházatuk és a miénk közötti különbség, amikor meglátogatjuk őket. A szegényeknek gyakran csak nagyon kevés örömük van, miért ne vigyék Isten munkásai a világosság sugarait otthonukba? Jézus gyengéd együttérzésére van szükségünk, és akkor megtaláljuk majd a szívükhöz vezető utat.
  
  A PÁSZTOR SZOLGÁLATA
  
  Az igazi pásztort minden érdekli, ami nyája jólétével összefüggésben van: a táplálás, a vezetés és a védelmezés. Bölcsen viselkedik, gyengéd figyelmességet
  
  támaszt mindenki, de különösen a megkísértettek, a szenvedők és az elcsüggedtek iránt. "Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az életét váltságul sokakért." (Mt. 20:28) "Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki küldte őt." (Jn. 13:16) Krisztus "megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett". (Fil. 2:7) "Tartozunk pedig mi, erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: a Te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám." (Rm. 15:1-3)
  Sok munkás fáradozása nem ér célt, mert nem kerül közel azokhoz, akiknek leginkább szükségük van a segítségére. Kezében Bibliával, udvarias, barátságos módon keresse és ismerje meg az ellenvetéseket, amelyek azok szemléletében vannak, akik ezt kérdezik: "Mi az igazság?" Gondosan és tapintatosan vezesse és tanítsa őket, mint a gyermekeket az iskolában. Sokaknak oly tantételeket kell elfelejteniük, amelyeket sokáig igazságnak tartottak. Ha meggyőződnek arról, hogy bibliai dolgokban tévedtek, zavarba jönnek és kétségbeesnek. A leggyöngédebb együttérzésre és a leghozzáértőbb segítségre van szükségük. Gondosan oktassuk őket, imádkozzunk értük és velük, a legbarátságosabb gondoskodással óvjuk őket.
  Nagy előjogunk, hogy Krisztus munkatársai lehetünk a lelkek megmentésében. Az Üdvözítő türelemmel és önzetlenül igyekezett elérni és bűneik következményeitől megmenteni az elbukott embereket. Tanítványai, akik igéit tanítják, úgy kövessék példaképüket, amilyen pontosan csak lehet.
  Sok imára és bölcs tettekre van szükség az új területeken. Nemcsak olyan férfiakra van szükség, akik prédikálni tudnak, hanem olyanokra is, akik tapasztalatból ismerik a kegyesség titkát és segítséget nyújtanak az embereknek sürgős szükségleteikben - akik felismerik hivatásuk fontosságát mint Jézus szolgái, és örömmel veszik fel a keresztet, amelynek hordozására Jézus tanította őket.
  Igen fontos, hogy a prédikátor sokat foglalkozzon az emberekkel, és ezáltal megismerkedjen az emberi természet különböző változataival. Ki kell kutatnia az értelem működését, hogy a tanítást hallgatói értelméhez szabja. Ilyen módon tanulja meg azt a nagy szeretetet, amellyel csak azok bírnak, akik az emberek természetét és szükségleteit ismerik.
  
  BIBLIA-OLVASÁS CSALÁDI KÖRBEN
  
  A Biblia felolvasásának terve a mennyből ered. Sok férfi és nő van, aki
  a missziómunkának ebben az ágában tevékenykedhet. Ilyen módon fejlődhetnek az evangélium szolgái és hatalmas eszközökké válhatnak Isten kezében. Ezrek jutottak ezáltal Isten Igéjéhez és Isten követei minden nemzetiségű és nyelvű emberrel kapcsolatba kerültek. A Biblia eljut a családokhoz és a szent igazságok közel férkőznek a lelkiismerethez. Ez arra indítja majd az embereket, hogy saját maguk tanulják, vizsgálják és ítéljék meg, és felelősség elé állítja őket, hogy az isteni világosságot elfogadják-e, vagy elvetik. Isten ezt az értékes és Őérte végzett munkát megjutalmazza. Minden alázatos, az Ő nevében hozott erőfeszítést siker koronáz majd.
  Türelemre és kitartásra van szükség minden új területen. Ne csüggedjetek el a kicsiny kezdet miatt; gyakran a legszerényebb munka hozza meg a legnagyobb eredményeket. Minél közvetlenebbül munkálkodunk felebarátainkért, annál több jót érünk el náluk. A személyes befolyás hatalom. Azok érzületére, akikkel szoros összeköttetésben vagyunk, láthatatlan befolyások vannak hatással. Jobban tudnánk a tömegekhez szólni és hatni rájuk, ha szorosabb kapcsolatban lennénk velük. A tömegnek nem lehet úgy beszélni és felindítani őket, mint az egyes személyeket, akikkel szoros kapcsolatban vagyunk. Jézus elhagyta a mennyet, a Földre jött, hogy lelkeket mentsen. Közel kell kerülnötök azokhoz, akikért munkálkodtok, hogy ne csak a hangotokat hallják, hanem kezet foghassanak veletek, megismerhessék alapelveiteket, tapasztalhassák együttérzéseteket.
  Prédikátor testvéreim, ne gondoljátok, hogy csak egyféleképpen dolgozhattok, hogy a lelkekért csak úgy munkálkodhattok, ha előadásokat tartotok. A legjobb tevékenység számotokra a tanítás, oktatás. Ha alkalmatok van, üljetek le egy családi körben, és engedjétek, hogy kérdéseket tegyenek fel nektek. Válaszoljatok rájuk türelemmel és egyszerűen. Kevesebbet prédikáljatok és többet tanítsatok, tartsatok Biblia-felolvasásokat, imádkozzatok a családokkal vagy kis csoportokkal.
  Mindenkinek szeretném mondani, aki Krisztussal dolgozik: ha bejuthattok egy otthonba, akkor használjátok ki az alkalmat. Vegyétek elő Bibliátokat és tárjátok fel a nagy igazságokat. Sikeretek nem annyira az ismeretektől vagy magyarázatoktól függ, inkább attól a képességtől, hogy meg tudjátok-e találni az utat a szívekhez. Ha barátságosak vagytok és közel kerültök az emberekhez, könnyebben megváltoztathatjátok gondolkodásmódjukat,
  
  mint a legjobban sikerült beszéddel. Ha családi körben vagy magánlakásokon tartott kis összejövetelen beszélünk Krisztusról, gyakran nagyobb eredménnyel nyerünk meg lelkeket Jézusnak, mint a szabad ég alatt vagy akár termekben, templomokban hullámzó tömegeknek tartott istentiszteleteken.
  Akik ilyen jellegű személyes munkát vállalnak, éppúgy vigyázzanak, mint az igét hirdető lelkészek, nehogy gépiessé váljon a munkamódszerük. Ők is, az igehirdetők is tanuljanak. Lelkiismeretes buzgósággal igyekezzenek, hogy a legmagasabb képesítést elérjék, és a Szentírásban jártassá váljanak. Szellemi tevékenységet folytassanak és különösen az imának és a szorgalmas igetanulmányozásnak szenteljék magukat.
  
  A SZEMÉLYES MUNKA ÉRTÉKE
  
  Olyan férfiak és nők érték el a legjobb eredményt a lélekmentésben, akik nem voltak büszkék képességeikre, hanem alázattal és hittel igyekeztek segíteni a körülöttük élő embereken. Ugyanezt tette Jézus is. Közeledett azokhoz, akiket el akart érni. Mily gyakran megtörtént, hogy a köréje gyűlt néhány embernek mondta el tanításait, és az arra járók közül egyik a másik után állt meg, hogy meghallgassa; míg végül hatalmas sokaság hallotta csodálkozással és áhítattal a mennyből küldött Tanító szavait.
  
  A samáriai asszony
  
  Krisztus soha nem várt arra, hogy nagyobb hallgatóság gyűljön köréje. Az általa hirdetett legnagyobb igazságok közül néhányat egyéneknek mondott el. Figyeljük csak meg a samáriai asszonyhoz intézett szavait. Éppen Jákób kútjánál ült, amikor az asszony jött, hogy vizet merítsen. Nagy meglepetésére Jézus szívességet kért tőle: "Adj innom!" - mondta. Egy korty hűs italra vágyott, de egyúttal arra is, hogy megnyissa az utat ahhoz, hogy az élet vizével szolgálhasson.
  "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre tőlem - válaszolt az asszony -, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal."
  Jézus így felelt: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet... Mindenki, aki ebből a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok neki, örök életre buzgó víz kútfeje lesz őbenne."
  
  Mennyi érdeklődést tanúsított Jézus az asszony iránt! Milyen komolyak, milyen meggyőzőek voltak szavai! Megragadták a hallgató szívét, aki elfeledve a kúthoz jövetele célját, a városba sietett és így szólt ismerőseihez: "Gyertek, lássatok egy embert, aki megmondott nekem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?" (Jn. 4:7-30)
  Sokan abbahagyták a munkát és elmentek az idegenhez, Jákób kútjához. Elhalmozták kérdéseikkel, és felvilágosításait, amelyeket a számukra addig érthetetlen dolgokról mondott, buzgón elfogadták. Olyanok voltak, mint azok, akik egy váratlan fénysugarat követnek addig, míg a nappalt meg nem találják.
  Jézus munkájának, amikor fáradtan és éhesen a kútnál ült, széles körben elterjedt áldás lett az eredménye. Az az egy lélek, akin segíteni igyekezett, lett az eszköz, hogy másokat is elérjen. Isten munkája mindig ilyen módon haladt előre. Világítsatok, és akkor újabb fények gyulladnak ki!
  Isten szolgái mindig, a legrövidebb idő alatt legyenek készek a szolgálatra. Testvéreim, óráról órára adódnak majd lehetőségek, hogy Istent szolgáljátok. Ezek az alkalmak állandóan jönnek és mennek. Legyetek készen, hogy a legjobban kihasználhassátok őket. Lehet, hogy soha többé nem ismétlődik meg a lehetőség, hogy az élet Igéjét egy rászoruló léleknek szóljuk úgy, hogy az meghallgatásra találjon, ezért ne mondjátok: "Imádkozom érted, de nem érek rá - bocsáss meg nekem, kérlek." Ne veszítsétek el az alkalmakat, hogy másokkal megismertessétek Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát, mert egy elszalasztott alkalmat soha nem tudunk pótolni.
  
  MUNKAMEGOSZTÁS
  
  "Az igazság sikerének komoly, talán nem is gyanított akadálya gyülekezeteinkben van. Ha erőfeszítések történnek hitünk megismertetésére hitetlenekkel, a gyülekezet tagjai gyakran visszavonulnak, mintha nem is lennének érdekeltek az ügyben, és hagyják, hogy minden teher a lelkész vállán nyugodjon. Emiatt olykor a legjobb képességű prédikátor munkája is csak kevés jót eredményezett. Elhangozhatnak a legjobb igehirdetések, lehet, hogy az üzenet pontosan megfelel az emberek szükségleteinek, és mégsem nyernek lelkeket, hogy mint kévéket, bemutassák őket Krisztusnak.
  Ha a prédikátor olyan helyen munkálkodik, ahol már vannak hívő lelkek, akkor először ne a hitetleneket akarja megtéríteni, hanem képezze ki
  
  a gyülekezeti tagokat megfelelő együttműködésre; munkálkodjon értük egyénenként, igyekezzen felrázni őket, hogy ők maguk keressenek mélyebb tapasztalatokat és tevékenykedjenek másokért. Ha készek, hogy
  a prédikátort imával és munkával támogassák, akkor fáradozásait nagyobb siker kíséri.
  Nem tehetünk semmi maradandót a gyülekezetekért, ha nem indítjuk őket arra, hogy a rajtuk nyugvó felelősséget érezzék. A gyülekezet minden tagja érezze, hogy saját lelkének üdvössége személyes fáradozásától függ. Erőfeszítések nélkül nem lehet lelkeket menteni. A prédikátor nem üdvözítheti őket. Bár lehet útmutató, akin keresztül Isten világosságot áraszt népére, azonban ha a világosság egyszer kiáradt, akkor már a gyülekezeti tagok kötelessége, hogy ezt felhasználják és vele másokat megvilágítsanak." (Testimonies II., 121. o.)
  
  A GYÜLEKEZETI MUNKÁSOK KIKÉPZÉSE
  
  A prédikátor ne érezze kötelességének, hogy mindig ő beszéljen, minden munkát saját maga végezzen el és mindig ő imádkozzon. Képezzen ki segéderőket minden gyülekezetben. A tagok felváltva vezethetik az összejöveteleket és tarthatják a Biblia-felolvasásokat; ezáltal Istentől nyert képességeiket értékesíthetik, s egyben kiképzést kapnak az evangélium szolgálatára.
  Bizonyos tekintetben a lelkész hasonló állást tölt be, mint egy munkacsoport felügyelője, vagy egy hajó legénysége felett álló kapitány. Ügyelnie kell, hogy az alája rendelt férfiak a kiosztott munkát helyesen és gyorsan végezzék el, és csak szükség esetén avatkozzon bele.
  Egy nagy malom tulajdonosa egy napon a kerék alapjánál találta művezetőjét, ahol kisebb javítást végzett, mialatt hat munkása tétlenül állt és nézte. A tulajdonos pontosan kikutatta a tényállást, hogy biztos legyen
  a dolgában, s nehogy igazságtalanul cselekedjék, azután magához hívatta
  a művezetőt és átnyújtotta neki a felmondását, fizetésével együtt. A felügyelő meglepetten kért felvilágosítást. A tulajdonos a következőket mondta: "Azért alkalmaztam önt, hogy hat embert foglalkoztasson. A hat embert tétlenül találtam, mialatt ön a munkát egyedül végezte, amit a hat egyike éppúgy elvégezhetett volna. Nem adhatok hét munkásnak fizetést azért, hogy közülük hat a lustálkodást tanulja meg."
  Ezt a példát néhány esetre lehet alkalmazni, másokra nem. Azonban
  
  sok prédikátor nem tudja, hogyan fogjon hozzá, vagy meg sem kísérli, hogy a gyülekezeti tagokat a munka különböző ágaiban felhasználja. Ha figyelmüket arra szentelnék, hogy nyájukat munkába állítsák és abban meg is tartsák, akkor több jót végezhetnének, több időt fordíthatnának
  a tanulásra, missziólátogatásokra és a súrlódások okának kiküszöbölésére.
  Néhányan tapasztalatlanságuk miatt hibákat követnek majd el - nekik barátságos módon be kell mutatni, hogyan lehet a munkát jobban elvégezni. Így a prédikátor férfiakat és nőket képezhet, hogy felelősséget vállaljanak abban a jó munkában, amely annyira szűkölködik a felelősséget hordozó munkásokban. Ilyen férfiakra van szükség, akik a szükséges tapasztalatot legjobban úgy szerezhetik meg, ha szívvel-lélekkel munkálkodnak.
  
  A másokért végzett munka megmentő ereje
  
  Az a gyülekezet, amely dolgozik, gyarapodik is. A tagokat serkenti és megerősíti a másokon való segítés. Olvastam egy férfiról, aki egy zord téli napon, nagy hóviharban utazott, és annyira szenvedett a hidegtől, hogy életereje szinte észrevétlenül elhagyta. A hideg legyőzte és éppen fel akarta adni a harcot, amikor meghallotta egy társa nyögését, aki éppúgy, mint ő, halálán volt a hideg miatt. Részvéte felébredt és elhatározta, hogy megmenti. Dörzsölni kezdte a szerencsétlen ember jéghideg tagjait és nagy erőfeszítéssel talpra állította. A szenvedő azonban nem tudott állni, így karjaiban vitte keresztül a hófúváson, amelyről azt hitte, hogy soha nem tud rajta egyedül átvergődni. Amikor útitársát biztonságba helyezte, akkor villant át az agyán az igazság, hogy a felebarátja megmentése által saját magát is megmentette. A komoly erőfeszítések, amelyeket a másik megmentéséért tett, saját ereiben a hidegtől megalvadó vért ismét felgyorsították, és ezáltal egészséges meleg áradt tagjaiba.
  Állandóan hangsúlyozni kell a fiatal hívőknek - tanítással és példaadással - azt az igazságot, hogy mások segítése révén mi magunk is segítséget kapunk. Így keresztényi életükben a legjobb eredményeket érhetik el.
  A lesújtottak, akiknek az örök életre vezető út túl nehéznek tűnik, kerekedjenek fel és segítsenek másokon. Az ilyen erőfeszítések az isteni világosságért mondott imával összekötve azt eredményezik majd, hogy szívük az isteni kegyelem megelevenítő befolyásával együtt dobog és szeretetük több isteni buzgósággal izzik. Egész keresztény életük valódibb, komolyabb és imában gazdagabb lesz.
  
  Ne felejtsük el, hogy mi vándorok és idegenek vagyunk ezen a Földön, és egy jobb, mennyei hazát keresünk. Akik az Úrral szövetséget kötöttek, hogy Neki szolgáljanak, azt a kötelességet vállalták magukra, hogy a lélekmentés munkájában együtt dolgoznak Vele.
  A gyülekezeti tagok hét közben hűségesen vegyék ki részüket a szolgálatban, és szombaton mondják el tapasztalataikat. Akkor az összejövetel
  a megfelelő táplálékot nyújtja, és a jelenlévők új életet, friss erőt nyernek. Ha Isten gyermekei felismerik annak szükségességét, hogy úgy dolgozzanak, ahogyan Krisztus munkálkodott a bűnösök megtéréséért, akkor
  a szombatnapi bizonyságtételeik is erőt sugároznak majd. Örömmel tesznek bizonyságot drága tapasztalataikról, amelyeket a másokért végzett munka közben szereztek.
  
  A gyülekezet szent kincs
  
  Krisztus mennybemenetelekor szent megbízatásként hagyta követőire az egyházat és annak minden érdekeltségét. A gyülekezet feladatait ne egyedül a lelkész és néhány vezető személy lássa el. Minden tag érezze, hogy szent szövetségre lépett az Úrral, hogy mindig, minden körülmények között az Ő ügyének legjobb érdekeiért munkálkodjon. Mindenki lásson el valamilyen feladatot és viseljen terhet! A lelki dolgokban sokkal nagyobb előrehaladás érhető el, ha minden gyülekezeti tag érzi személyes felelősségét. Ez a rajtuk nyugvó szent teher indítja majd őket, hogy gyakran kérjenek erőt és kegyelmet Istentől.
  A gyülekezet igazi hírnevét az határozza meg, hogy mit végez ténylegesen a Mesterért, és hogy hány kitartó, hűséges munkással rendelkezik. Személyes, önzetlen erőfeszítések sokkal többet használnak Krisztus ügyének, mint a prédikációk.
  A prédikátorok tanítsák meg a gyülekezeti tagokat, hogy terhet kell hordozniuk, ha lelkileg növekedni akarnak: azt az Úr által rájuk helyezett terhet, hogy lelkeket vezessenek az igazsághoz. Azokat, akik nem tesznek eleget a felelősségnek, fel kell keresni, imádkozni kell velük és erőfeszítéseket tenni értük. Ne hagyjátok, hogy az emberek csak rátok, prédikátorokra támaszkodjanak - tanítsátok őket, hogy talentumaikat használni kell, hogy környezetüket megismertessék az igazsággal. Ha ekképpen dolgoznak, akkor mennyei angyalok lesznek a munkatársaik, és olyan tapasztalatokat szereznek majd, amelyek növelik hitüket és erősítik Istenhez való ragaszkodásukat.
  
  KRISZTUS SZOLGÁJÁNAK FELESÉGE
  
  "A korábbi években Krisztus szolgáinak feleségei szükséget és üldözést szenvedtek. Amikor férjüket börtönbe zárták vagy halálra ítélték, azok a nemes, önfeláldozó asszonyok velük együtt szenvedtek és ugyanazt a jutalmat nyerik el, mint férjeik. Mrs. Bordman és Mrs. Judsons szenvedtek az igazságért, társukkal együtt. A szó szoros értelmében feláldozták otthonukat és barátaikat, hogy segítsenek férjüknek a sötétségben levő lelkeket megvilágítani és Isten szavainak elrejtett titkait feltárni. Életük állandóan veszélyben forgott. Lelkeket menteni, ez volt az ő nagy céljuk, amiért örömmel tűrték a szenvedést.
  A prédikátor felesége ne a saját élvezetéért utazzon együtt férjével, hogy látogatásokat tegyen és kiszolgálják, hanem munkálkodjon együtt párjával. Ugyanaz az érdeklődés vezesse a jó cselekvésében. Készségesen kísérje el férjét, ha otthoni kötelezettségei nem akadályozzák, és nyújtson segítséget neki a lélekmentés munkájában. Szelíden és alázatosan, mégis nemes önbizalommal gyakoroljon befolyást a körülötte lévőkre, vegye ki részét az összejövetelekből, a családi oltárnál és az otthoni beszélgetésekből, hordozza keresztjét és terhét. Az emberek joggal várják el ezt. Ha ezek a várakozások nem valósulnak meg, akkor a férj befolyásának több mint fele kárba vész.
  Krisztus szolgájának felesége sokat tehet, ha akar. Ha az önfeláldozás lelkülete és a lelkekért érzett szeretet hatja át, akkor épp annyi jót tud tenni, mint férje. Mint az igazság ügyének szolgálóleánya, néhány esetet - különösen nők között - jobban megérthet, mint a férje.
  Krisztus szolgájának felesége felelősséget hordoz, amelyet nem vethet el könnyedén magától. Isten a neki kölcsönzött talentumokat kamatostól követeli meg. Komolyan, hűen és férjével egyetértésben munkálkodjon, hogy lelkeket mentsen. Soha ne helyezze előtérbe a saját vágyait és kívánságait, férje munkájával szemben ne mutasson részvétlenséget, ne adjon teret a honvágynak vagy az elégedetlenségnek. Ezeket az emberi természetből fakadó érzéseket le kell küzdenie. Egy életcélja legyen, amelyet tántoríthatatlanul kövessen még akkor is, ha érzései, kívánságai és természetes hajlamai lázadoznak ellene! Örömmel és készségesen áldozza fel ezeket, hogy jót tudjon cselekedni és lelkeket menthessen.
  A lelkészfeleségek odaszentelt, imádságos életet éljenek. Néhányan azonban olyan vallást szeretnének, amelyben nincs kereszthordozás,
  
  amely nem követel tőlük önmegtagadást és erőfeszítést. Ahelyett, hogy nemesen megállnának egymaguk, Istenhez fordulnának erőért és hordoznák személyes felelősségüket, sokszor másoktól függenek, tőlük várják lelkierejüket. Ha hittel és gyermeki bizalommal támaszkodnának Istenre és szeretetüket Jézusra összpontosítanák, s életüket Krisztustól, az élő szőlőtőkétől kapnák, mennyi jót tehetnének, mennyi segítséget nyújthatnának másoknak, micsoda támaszai lehetnének férjüknek, és végül jutalmat nyernének! "Jól van, jó és hű szolgám" - mint a legédesebb zene hangzana fülükbe, s ezek a szavak ezerszeresen kárpótolnák őket a szenvedésekért és próbákért, amelyeket drága lelkek megmentéséért tűrtek el: "Menj be a te Urad örömébe."" (Testimonies I., 419-421. o.)
  Ha nős férfiak elmennek a munkaterületekre és a gyermekek gondozását feleségükre bízzák, az anyának éppoly fontos és nagy a munkája, mint a férjnek. Mialatt ő a misszióterületen van, az anya az otthon misszionáriusa, akinek gondjai, aggodalmai és terhei gyakran meghaladják a férj és apa terheit. Az anyának szent és fontos munkát kell elvégeznie: gyermekei gondolkodásmódját kell kialakítania, hogy hasznos földi életre nevelve alkalmassá tegye őket a jövendő, halhatatlan életre.
  A férj a misszióterületen emberek tiszteletét nyeri el, mialatt lehet, hogy az otthon munkálkodó semmi földi elismerést nem kap munkájáért. Ha azonban a feleség családja jóvoltáért dolgozik, és azt tartja szem előtt, hogy gyermekei jellemét az isteni mintára formálja, akkor a jelentést adó angyal az ő nevét a Föld legnagyobb misszionáriusai között jegyzi be. A lelkész felesége nagy segítség lehet férjének a terhek könnyítésében, ha saját lelkét megőrzi Isten szeretetében. Gyermekeinek taníthatja az Igét. Takarékosan és megfontoltan vezetheti háztartását. Férjével közösen nevelheti gyermekeit a takarékosságra, tanítva őket saját szükségleteik korlátozására.
  
  KRISZTUS SZOLGÁJA OTTHON
  
  Istennek az a szándéka, hogy a Biblia tanítója otthoni életével példaként szolgáljon az általa tanított igazságok bemutatására. Az, hogy milyen az ember, nagyobb befolyást gyakorol másokra, mint az, amit mond. A mindennapi életben megvalósuló kegyesség megerősíti a nyilvános bizonyságtevést. A türelem, állhatatosság és szeretet olyan benyomást tesznek
  a szívekre, amelyet a prédikációk nem tudnak elvégezni.
  A prédikátort közeli és távoli kötelességek veszik körül, azonban a legelső
  
  kötelessége: gyermekei nevelése. Külső feladatai ne kössék le annyira, hogy elhanyagolja a tanításokat, amelyekre gyermekeinek szükségük van. Lehet, hogy otthoni kötelességeit kevésbé fontosnak tartja, azonban a valóságban az egyén és a társadalom jólétének alapját pontosan ez adja meg. A férfiak és nők boldogsága és a gyülekezet sikere nagymértékben az otthon befolyásától függ. A mindennapi kötelességek helyes elvégzése az örök életet befolyásolja. A világnak nem annyira nagy szellemekre, hanem inkább jó emberekre van szüksége, akik áldást jelentenek otthonuknak.
  Semmi sem mentheti fel a prédikátort, ha külső feladatai miatt elhanyagolja családi ügyeit. Az első helyet családja lelki jóléte foglalja el.
  A végső elszámolás napján Isten megkérdezi tőle, mit tett azért, hogy megnyerje Krisztusnak azokat, akiket a világra hozott, akikért Isten felelőssé tette. A másokért tett sok jó nem egyenlítheti ki azt az adósságot, amellyel Istennek tartozik, hogy gondoskodjon saját gyermekeiről.
  A lelkész családjában olyan egység legyen, amely a gyakorlati kegyességet bármilyen hatásos prédikációnál jobban bemutatja. Ha a lelkész és felesége hűségesen végzik kötelességüket otthon - a féken tartás, jobbítás, felvilágosítás, tanácsadás és irányítás területén -, alkalmasabbá válnak
  a gyülekezetben végzendő munkára, és megsokszorozó eszközök lesznek Isten munkájának az otthonon kívüli megvalósításában. A családtagok
  a mennyei család tagjaivá válnak, és messze ható befolyást gyakorolnak
  a jó véghezvitelére.
  Másrészt az a prédikátor, aki hagyja, hogy gyermekei engedetlenségben nőjenek fel, azt tapasztalja majd, hogy a szószéken végzett munkája hatását meghiúsítja gyermekei helytelen viselkedése. Aki saját családtagjaira nem tud felügyelni, Isten gyülekezetét sem tudja megfelelően szolgálni, hogy a viszálykodástól és vitáktól megóvja.
  
  Udvariasság a családban
  
  Abban a veszélyben forgunk, hogy nem szentelünk kellő figyelmet az élet apró dolgainak. Krisztus szolgája ne mulassza el, hogy a családban bátorító és barátságos szavakat mondjon. Kedves prédikátortársaim, barátságtalanok, udvariatlanok vagy talán gorombák vagytok otthon? Akkor bármilyen magas állást töltötök is be, áthágjátok Isten parancsolatait. Bármilyen komolyan is prédikáltok másoknak, ha családi életetekben nem nyilvánul meg Krisztus szeretete, nem feleltek meg a veletek szemben felállított kívánalmaknak.
  
  Ne gondoljátok, hogy az a férfi, aki a szószéket elhagyva kemény, szúró megjegyzéseket tesz vagy tréfálkozik, Krisztus helyettese lehet. Nincs meg benne Isten szeretete. Szíve telve van önszeretettel és önteltséggel, és azt nyilvánítja ki, hogy nem értékeli igazán a szent dolgokat. Krisztus nem jár vele, és nem viszi e korszaknak az igazság szent üzenetét.
  A prédikátorok gyermekei néhány esetben a legelhanyagoltabb gyerekek a világon, mert apjuk csak keveset van velük, így saját maguk választják ki foglalkozásaikat és szórakozásukat. Ha a prédikátornak fiai vannak, ne engedje át a róluk való gondoskodást teljesen az anyának, akinek ez túl nagy teher. Igyekezzen megnyerni bizalmukat és barátságukat, tartsa őket távol a rossz társaságtól, s hasznos foglalkozást adjon nekik. Lehet, hogy az anyának nehéz önuralmat gyakorolnia. Ha ezt a férj látja, vállalja magára a teher legnagyobb részét, és tegyen meg mindent, ami hatalmában áll, hogy fiait Istenhez vezesse.
  A prédikátor felesége, ha gyermekei vannak, ne felejtse el, hogy az otthona misszióterület, ahol fáradhatatlan tetterővel és megingathatatlan buzgósággal kell munkálkodnia, tudva azt, hogy munkája következményei megmaradnak az örökkévalóságon át. Gyermekeinek lelke nem éppolyan értékes-e, mint a megtérítendőké? Akkor nevelje őket szerető gondossággal! Felelőssége, hogy a világnak bemutassa a vallásos nevelés kiválóságát és erejét. Alapelvek vezessék őt, és ne hangulatok, s munkája közben gondoljon arra, hogy Isten a segítőtársa. Semmi ne tántorítsa el missziómunkájától. A Krisztussal összeköttetésben álló anya befolyása felbecsülhetetlen. Szolgáló szeretete otthonát Béthellé változtathatja. Krisztus együtt munkálkodik vele, és az élet közönséges vizét mennyei itallá változtathatja. Gyermekei felnőnek, hogy mind ebben, mind a jövendő életben áldására és dicsőségére legyenek.
  
  "LEGELTESD AZ ÉN BÁRÁNYAIMAT!"
  
  Krisztus mennybemenetele előtt így szólt Péterhez: "Legeltesd az én bárányaimat!" (Jn. 21:15) Ez a felszólítás minden evangéliumi munkásnak szól. Amikor Jézus azt mondta tanítványainak: "Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa" (Mk. 10:14), akkor ezt minden tanítványának mondta, bármely korszakban éltek, élnek.
  Sokat veszítettünk az igazság ügyében, mert nem szenteltünk figyelmet az ifjúság lelki szükségleteinek. Az evangélium szolgái álljanak szoros
  
  kapcsolatban gyülekezetük ifjúságával. Sokan nem teszik ezt szívesen, azonban hanyagságuk bűnnek számít a mennyben. Sok fiatal férfi és lány van közöttünk, akik ismerik hitünk elveit, azonban az isteni kegyelem hatalma még sohasem érintette szívüket. Hogyan lehetséges, hogy mi, akik állítjuk, hogy Isten szolgái vagyunk, napról napra, hétről hétre közömbösen nézzük állapotukat? Ha figyelmeztetés nélkül halnak meg bűneikben, akkor vérüket az őrálló kezéből követelik majd, mert elmulasztotta a segítségnyújtást.
  Miért nem tekintjük úgy a körünkben levő ifjúságot, mint a legfontosabb misszióterületet? A legnagyobb gyengédség, a legalaposabb megfontolás, a mennyei bölcsességért mondott legkomolyabb ima szükséges ehhez. Az ifjúság Sátán támadásainak különleges célpontja, azonban a barátságosság, udvariasság és részvét, amely a Jézus iránti szeretettől túláradó szívből ered, megnyeri bizalmukat és megőrzi őket az ellenség tőreitől.
  Az ifjúságnak alkalmi figyelmeztetéseknél és esetenkénti bátorító szavaknál többre van szüksége. Fáradságos, imában gazdag, gondos munkát igényelnek. Csak az tudja elérni a látszólag nemtörődöm és közömbös
  fiatalokat, akinek szíve telve van szeretettel és részvéttel. Nem lehet mindenkin egyformán segíteni. Isten mindenkivel temperamentuma és jelleme szerint foglalkozik, és nekünk Vele összhangban kell dolgoznunk. Gyakran az olyan lelkek, akik mellett közönyösen elhaladunk, mert külsejük szerint ítéljük meg őket, a legjobb képességeket hordják magukban a krisztusi szolgálatra, és meghálálják majd az értük tett erőfeszítéseket. Többet kell tanulmányozni azt a kérdést, hogy miként törődjünk az ifjúsággal - komolyabban imádkozzunk a szükséges bölcsességért, ha lelkükkel foglalkozunk.
  
  Igehirdetés gyermekeknek
  
  Minden adandó alkalommal ismételjük a gyermekek előtt Jézus szeretetének történetét. Minden igehirdetés során hagyjunk egy kis részt a gyermekek javára. Isten szolgája hűséges barátaivá teheti a kicsinyeket. Egy alkalmat se veszítsen el, hogy segítsen nekik eljutni a Szentírás alaposabb ismeretére. Ez jobban elzárja az utat Sátán cselfogásai elől, mint gondolnánk. Ha a gyermekek korán megismerik Isten igéjének igazságait, ezzel válaszfalat emelünk az istentelenség ellen és képesek lesznek szembeszállni az ellenséggel a "Meg van írva" szavakkal.
  
  Aki gyermekeket és ifjakat tanít, kerülje az unalmas szólamokat. A rövid, találó beszéd jó benyomást kelt. Ha sokat kell mondanunk, tegyük azt gyakran, röviden. Az itt-ott tett érdekfeszítő megjegyzések többet használnak, mint az egyszerre adott sok tanítás. A hosszú beszédek kifárasztják a fiatalok értelmét. A túl sok beszéd még ellenszenvet is kiválthat a lelki tanítással szemben, éppúgy, ahogy a túl sok evés megterheli a gyomrot, csökkenti az étvágyat és ételundorhoz vezet. A gyülekezetnek és különösen az ifjúságnak szóló tanítást pontról pontra, tantételenként haladva - itt is egy kicsit, ott is egy kicsit - kell átadnunk számukra. A gyermekeket nagy gyengédséggel vezessük közel a mennyhez, ne pedig szigorúsággal.
  
  Osztozzunk az ifjúság érzéseiben!
  
  Kíséreljük meg, hogy belépjünk az ifjúság érzésvilágába: osztozzunk örömeikben, bánatukban, küzdelmeikben és győzelmeikben. Jézus nem maradt a mennyben, távol a szomorúaktól és a bűnösöktől - a világba jött, hogy megismerje a bukott emberiség gyengeségét, szenvedését és kísértéseit. Kinyújtotta kezét értünk oda, ahol vagyunk, hogy fölemelhessen bennünket. Ott kell felkeresni a fiatalokat, ahol vannak, hogy segítsünk rajtuk. Ha ifjú tanítványokat győz le a kísértés, akkor a tapasztaltabbak ne kezeljék őket keményen, ne nézzék közömbösen fáradozásaikat. Gondoljatok arra: gyakran ti is kevés erővel rendelkeztek, hogy a kísértő hatalmának ellenálljatok. Legyetek olyan türelmesek a nyáj bárányai iránt, amennyire szeretnétek, hogy mások türelmesek legyenek veletek. Isten úgy teremtett bennünket, hogy még a legerősebbek is vágynak részvétre. Mennyivel inkább a gyermekek! Gyakran egyetlen együttérző pillantás elég, hogy
  a megpróbált, megkísértett gyermek megnyugodjon és megerősödjön.
  Jézus így szól minden vándorhoz: "Adjad fiam, a te szívedet nékem... Térjetek vissza, szófogadatlan fiak, és én meggyógyítom elpártolástokat." (Péld. 23:26; Jer. 3:14) Az ifjúság nem lehet igazán boldog Jézus szeretete nélkül.
  Ő résztvevő gyöngédséggel vár, hogy a tévedők vallomását meghallgassa és bűnbánatukat elfogadja. A hála bizonyítékát kívánja, mint az anya, aki szeretett gyermekének felismerő mosolyára vár. A nagy Isten arra tanít bennünket, hogy Atyánknak nevezzük Őt. Azt akarja, hogy felfogjuk, milyen komolyan és gyengéden vágyódik szíve utánunk keserveinkben és kísértéseinkben. "Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt." (Zsolt. 103:13) Az anya hamarabb feledkezik meg gyermekéről, mint Isten egyetlen benne bízó lélekről.
  
  A fiatalok vegyenek részt a gyülekezet munkájában!
  
  Egyetlen esetben sem szűnik meg a felelősségünk azzal, ha egy fiatal Istennek adja a szívét. Fel kell benne ébreszteni az Úr munkájában való részvétel igényét és azt a tudatot, hogy Isten tőle is elvárja országa ügyének előmozdítását. Nem elég, ha az ifjaknak megmutatjuk, mennyit kell tenni, és felszólítjuk őket, vegyenek részt a munkában. Meg kell tanítani őket arra, miként munkálkodjanak az Úrért. Nevelni, fegyelmezni és gyakoroltatni kell őket, hogy a legjobb módszerekkel nyerhessék meg a lelkeket Krisztusnak. Tanítsátok őket arra, hogy csendesen, szerényen próbáljanak segíteni fiatal társaiknak. A missziómunka különböző területeit, amelyekben részt vehetnek, osszátok ki tervszerűen, és oktassátok őket, segítsetek nekik. Így tanulják meg az Úrért végzendő munkát.
  Ne gondoljátok, hogy az ifjúság érdeklődését megnyerhetitek azáltal, hogy a misszió-összejöveteleken hosszú prédikációkat tartotok nekik. Fontoljátok meg, hogyan tudtok élénk érdeklődést kelteni bennük. Számoljanak be hétről hétre arról, mit próbáltak tenni a Megmentőért és milyen eredményeket értek el. Ha a misszió-összejöveteleken hangoznának el ezek a beszámolók, akkor nem lennének unalmasak és egyhangúak ezek a találkozók, hanem érdekfeszítőek volnának, és a részvételben sem lenne hiány.
  Gyülekezeteinknek szükségük van az ifjúság képességeire, mégpedig
  a jól szervezett, jól képzett képességekre. A fiatalok fel akarják használni fölösleges energiáikat. Ha nem tereljük megfelelő mederbe ezt az energiát, a fiatalság oly módon használja fel azt, hogy saját lelkének árt vele és kárára lesz azoknak is, akikkel kapcsolatba kerül.
  A tanító szíve forrjon össze a rábízottak szívével. Számolnia kell azzal,
  hogy sok kísértést élnek majd át. Csak ritkán ismerjük fel, milyen rút jellemvonásokat örököltek az ifjak, és milyen gyakran ezek következményeként lép fel a kísértés.
  "Azt az éber gondosságot, ahogyan a segédpásztor a nyáj bárányait legelteti, élénken illusztrálja egy kép, amelyet a Jó pásztorról láttam. A pásztor elöl megy, a nyája követi. Karjaiban egy tehetetlen bárányt visz, akinek anyja bizalommal megy mellette. Krisztus munkájáról mondja Ésaiás: "Karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza őket." (Ésa. 40:11) A bárányoknak többre van szükségük, mint a mindennapi táplálék. Állandóan védelmezni és gyengéd gondossággal oltalmazni kell őket. Ha egy eltéved közülük,
  
  meg kell keresni. Ez a szép kép azt a szerető szolgálatot szemlélteti, amelyet Krisztus nyájának segédpásztora azok iránt gyakorol, akiket a védelmére és gondozására bíztak. Testvéreim a szolgálatban, nyissátok meg ajtóitokat a kísértésekkel körülvett ifjak előtt! Személyes fáradozással közeledjetek hozzájuk. A gonosz minden oldalról megterheli őket. Igyekezzetek olyan dolgoknak megnyerni őket, amely segítségükre lehet, hogy magasabb rendű életet éljenek. Ne tartsátok magatokat fölöttük állónak. Hívjátok meg őket otthonaitokba, ahol részt vehetnek a családi áhítatban. Gondoljunk Isten felszólítására, hogy a mennybe vezető utat tegyük napsugarassá és vonzóvá.
  Oktassuk a fiatalokat, hogy segítsenek az ifjúságon - és amint erre törekszenek, olyan tapasztalatokat gyűjtenek, amelyek képessé teszik őket, hogy még szélesebb körben legyenek Isten felszentelt szolgái. A legegyszerűbb, alázatos módon a szívek ezreit nyerhetik meg. A legműveltebbeket, akiket a világ a legtehetségesebb férfiaknak és asszonyoknak tart, gyakran a legegyszerűbb szavak üdítik fel, ha azokat Isten-szerető szívvel mondják. Az Isten gyermekének ajkáról hangzó őszinte, becsületes szavak a maguk egyszerűségében olyan szívajtókat nyitnak meg, amelyek régóta zárva voltak." (Testimonies VI., 115. o.)
  Timótheus gyermekkorától fogva ismerte a Szentírást, és ez az ismeret védelmezte őt a körülötte lévő gonosz befolyások és kísértések ellen, hogy ne az élvezeteket és az önző vágyak kielégítését válassza a kötelességteljesítéssel szemben. Ilyen oltalomra van szüksége gyermekeinknek is - a szülők, valamint Krisztus követői tegyék kötelességükké, hogy a gyermekeket jól oktassák Isten igéjéből.
  
  A BETEGEKÉRT MONDOTT IMA
  
  A gyógyítás az evangélium legfontosabb része, s az Üdvözítő azt kívánja követőitől, hogy hívják a betegeket, a reményvesztetteket és a lesújtottakat, hogy az Ő erejét ragadják meg. Isten követői az Ő kegyelmének csatornái, rajtuk keresztül kívánja gyakorolni gyógyító erejét. Feladatuk, hogy a betegeket és szenvedőket a hit karjain az Üdvözítőhöz vigyék. Legyenek olyan szorosan összekötve az Úrral, életükben olyan világosan nyilvánuljon meg az igazság szeretete, hogy áldásos eszközzé tehesse őket azok számára, akiknek testi és lelki gyógyulásra van szükségük.
  Előjogunk, hogy imádkozzunk a betegekkel és segítsünk nekik megragadni
  
  a hit kötelét. Isten angyalai közel vannak azokhoz, akik ilyen módon szolgálnak a szenvedő emberiségnek. Ha betegek fordulnak Krisztus felszentelt követéhez és ő megkísérli figyelmüket az isteni dolgokra terelni, akkor olyan munkát végez, amely örökké megmarad. Amikor a beteghez a reménység vigaszával közeledik - amelyet a Jézusba vetett hit és az isteni ígéretek elfogadása által nyert -, akkor a lelkierővel szerzett saját tapasztalatai is egyre gazdagabbak lesznek.
  Néhány gyötrődő lélek, aki a folytonos törvényáthágás következtében testi betegségben szenved, ébredő lelkiismerettel kiáltja: "Isten! Légy irgalmas hozzám, bűnöshöz! Tégy gyermekeddé!" Ekkor elérkezett az ideje, hogy Krisztus szolgája erős hittel mondja a betegnek, hogy van reménység a bűnbánó részére. Jézusban minden lélek, aki segítségére és elfogadására vágyakozik, megtalálja a szabadulást és a békét. Aki szelíden és szeretettel hirdeti az evangéliumot a szenvedő léleknek - akinek olyan nagy szüksége van a remény üzenetére -, az annak a szócsöve, aki életét adta az emberiségért. Amint segítő, megfelelő szavakat szól és a szenvedő ágyánál imádkozik, Jézus alkalmazza a gyógyeszközöket. Isten szól az emberi ajkakon keresztül. Eléri a szívet. Az emberi az istenivel érintkezik.
  Az evangélium szolgájának tapasztalatból kell tudnia, hogy Krisztus enyhítő kegyelme egészséget, békét és teljes örömet ad. Úgy ismerje Krisztust, mint aki magához hívja a megterhelteket és megfáradtakat, hogy nyugalmat találjanak Nála. Isten szolgája elmondja a betegeknek, hogy nem kell elcsüggedniük. Sohase felejtse el, hogy állandóan az Üdvözítő szeretetteljes jelenléte veszi körül azokat az emberi eszközöket, akiket Isten hívott el, hogy lelki áldásokat közvetítsenek. Ez a gondolat hitének komolyságot, könyörgésének életerőt ad.
  Azután Isten igazságának gyógyító erejét közölheti azokkal, akik a segítségét kérik. Beszélhet Krisztus által történt gyógyulásokról, és a beteg értelmét a nagy Orvosra irányíthatja, aki világosságot és életet, de egyúttal vigaszt és békességet is ad. Megmondhatja nekik, hogy nem kell elcsüggedni, az Üdvözítő szereti őket, és ha átadják magukat Neki, akkor bizonyosak lehetnek szeretetében, kegyelmében és megtartó erejében. Sürgetően kérje őket, hogy nyugodjanak meg Isten ígéreteiben, mivel az a tapasztalata, hogy az, aki az ígéretet adta, a leghűbb barátunk. Ha azon fáradozik, hogy az értelmet a menny felé irányítsa, azt tapasztalja, hogy a nagy Segítő együttérez a szenvedővel, a betegnek a nyugalom és békesség érzését adja.
  
  Az isteni Segítő jelen van a betegszobában, s az igaz hit egyszerűségében Őhozzá intézett ima minden egyes szavát hallja. Tanítványai éppoly komolyan imádkozzanak ma is a betegekért, mint régen az apostolok tették. Akkor a gyógyulások sem maradnak el, mert "a hitből való imádság megtartja a beteget" (Jak. 5:15).
  Isten Szava határozott utasításokat ad, hogyan imádkozzunk a betegek felépüléséért. Azonban az ilyen imák nagyon ünnepélyes cselekedetek, és gondos megfontolás nélkül ne fogjunk hozzá. Sok esetben, amikor a beteg gyógyulásáért imádkozunk, csak elbizakodottság az, amit hitnek nevezünk.
  Sokan az önkielégítés miatt kapták a betegséget. Nem éltek összhangban a természet törvényével vagy a szigorú tisztaság alapelveivel. Mások az egészségügyi törvényeket hagyták figyelmen kívül az evésben, ivásban, ruházkodásban és a munkában. A testi és lelki gyengeség oka gyakran valamilyen bűn. Ha ezek az emberek az egészség áldásaiban részesülnének, ismét folytatnák Isten természeti és erkölcsi törvényeinek gondtalan áthágását. Úgy okoskodnának, ha Isten az imát meghallgatva meggyógyította őket, szabadságukban áll folytatni egészségtelen szokásaikat és korlátozás nélkül kiszolgálni romlott étvágyukat. Ha Isten csodát tenne, és ezeket az embereket ismét egészséggel áldaná meg, akkor ezáltal a bűnre bátorítana.
  Hiábavaló munka a népet arra tanítani, hogy Istent gyengeségeik gyógyítójának tekintsék, amíg fel nem világosítják őket arról, hogy hagyják el egészségtelen szokásaikat. Ha imáikra feleletként áldást szeretnének kapni, akkor tanuljanak meg a gonosszal szakítani és jót cselekedni. Környezetük egészséges, életmódjuk helyes legyen. Éljenek összhangban Isten parancsolataival, a természeti és az erkölcsi törvényekkel egyaránt.
  
  Bűnvallomás
  
  Ha valaki kívánja, hogy gyógyulásáért imádkozzanak, akkor fel kell világosítani arról, hogy Isten parancsainak áthágása - akár természeti, akár erkölcsi - bűn, és ha a menny áldását kívánja elnyerni, vallja be és hagyja el vétkeit.
  Az Írás azt ajánlja nekünk: "Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jak. 5:16) A következő gondolatokat tárjátok az elé, aki az imádkozót kéri: "Nem látunk a szívedbe, életed titkait nem ismerjük, ezeket csak te tudod és az Isten. Ha bűneidet megbánod, kötelességed azokat meg is vallani."
  
  A személyes jellegű bűnöket vallják meg Krisztusnak, aki az egyetlen közbenjáró Isten és az emberek között. Ezért "ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus" (I. Jn. 2:1). Minden bűn ellenségeskedés Istennel, és be kell vallani Krisztus által. Minden nyilvános bűnt nyilvánosan valljanak be. Az igazságtalanságot, amelyet egy felebaráttal követtek el, az érintettel kell rendezni. Ha valaki gyógyulást keres, és beszédben vétkezett, vagy a családban, a szomszédságban, a gyülekezetben viszályt szított, elidegenedést okozott, vagy rossz szokása által másokat bűnre vezetett, akkor ezeket a dolgokat be kell vallania Isten és azok előtt, akiket megkárosított. "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól." (I. Jn. 1:9)
  Ha az igazságtalanságot jóvátették, akkor a beteg szükségletét nyugodt hittel visszük az Úr elé, úgy, ahogy az Ő Lelke indítja. Ő mindenkit név szerint ismer és mindenkiről gondoskodik, mintha senki más nem volna a Földön, akiért Fiát odaadta. Mert Isten szeretete oly nagy és változatlan, ezért bátorítsuk a betegeket, hogy bízzák magukat Őrá és vigasztalódjanak meg. Az aggodalmaskodás gyengít és kellemetlen érzést okoz. Ha a búskomorságot és levertséget legyőzzük, sokkal nagyobb kilátásunk lesz
  a gyógyulásra, mert "az Úr szemmel tartja az Őt félőket, az Ő kegyelmében bízókat" (Zsolt. 33:18).
  
  Megnyugvás Isten akaratában
  
  A betegekért mondott imánál gondoljunk arra, hogy "amit kérnünk kell, amint kérnünk kellene, nem tudjuk" (Rm. 8:26). Nem tudjuk, hogy a kért áldás a legjobb lesz-e. Ezért imáink ezt a gondolatot zárják magukba: "Uram, Te ismered a lélek minden titkát, Te ismered ezt az embert. Jézus, az ő szószólója életét adta érte, az Ő szeretete nagyobb a mi szeretetünknél. Ezért, ha dicsőségedre szolgál és a beteg üdvére, kérünk Téged Jézus nevében, hogy gyógyítsd meg őt. Ha pedig nem ez a Te akaratod, úgy kérünk, hogy kegyelmed vigasztalja meg és jelenléted tartsa fenn őt."
  Isten kezdettől fogva tudja a véget, ismeri az emberek szívét. A lélek minden titkát elolvashatja. Tudja, hogy azok, akikért imádkoznak, képesek-e kiállni a próbákat, amelyek rájuk várnak, ha életben maradnak. Tudja, hogy életük önmaguk és a világ számára áldás vagy átok lesz-e. Ezért mondjuk azt, amikor kéréseinket előterjesztjük: "Mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd!" (Lk. 22:42) Jézus Krisztus az Isten akaratában való megnyugvás e szavait mondta, amikor a Getsemáne-kertben
  
  imádkozott: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár." (Mt. 26:39) És ha ezek Isten Fiához illettek, mennyivel inkább illenek halandó, tévedő emberi ajkakra!
  A következő lépés az, hogy kívánságainkat adjuk át mindentudó mennyei Atyánknak, és azután tökéletes átadás útján bízzunk mindent Rá. Tudjuk, hogy Isten meghallgat bennünket, ha akarata szerint kérünk. Azonban helytelen, ha kéréseinkkel alárendelés nélkül zaklatjuk Őt. Imáink ne parancsok, hanem könyörgések legyenek.
  Vannak esetek, amikor Isten az egészség helyreállításán munkálkodik. Azonban nem minden beteg gyógyul meg. Sokan elalszanak Krisztusban. János azt a parancsot kapta Páthmosz szigetén, hogy írja meg: "Boldogok
  a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket." (Jel. 14:13) Ebből látjuk: ha a beteg nem nyeri vissza egészségét, nem ítélhetjük meg úgy, hogy erőtlen volt a hitében.
  Mi azt kívánjuk, hogy imáink haladéktalanul és közvetlenül meghallgatásra találjanak, és elbátortalanodunk, ha a válasz késik, vagy más formában jelentkezik, mint vártuk. Isten azonban olyan bölcs és jóságos, hogy imáinkat éppen abban az időben és olyan módon teljesíti, ahogyan igazán kívánjuk. Ő a kívánságainknál többet és jobbat akar cselekedni értünk. És mert bölcsességében és szeretetében bízhatunk, ezért ne azt kérjük, hogy saját akaratunk szerint adjon nekünk, hanem igyekezzünk szándékát kikutatni és teljesíteni. Kívánságaink és törekvéseink az Ő akaratában olvadjanak fel.
  Azok a tapasztalatok a legjobbak, amelyek a hitünket próbálják meg. Ezáltal lesz nyilvánvaló, vajon őszinte és igaz-e a hitünk, vagy pedig a körülményektől függ, bizonytalan és változó. A gyakorlat erősíti a hitet. Tökéletes türelemre teszünk szert, ha arra gondolunk, hogy az Írás értékes ígéreteket tartalmaz azok részére, akik az Úrra várnak.
  Nem mindenki érti meg ezeket az alapelveket. Sokan, akik az Úr gyógyító kegyelmét keresik, azt hiszik, hogy imájuk azonnali és közvetlen meghallgatásra talál, vagy hitük hiányos. Ezért azokat, akiket a betegség legyengített, teljes bölcsességgel világosítsuk fel, hogy legyenek elővigyázatosak. Barátaikkal szembeni kötelezettségeiket ne vessék meg, ne hanyagolják ügyeik elrendezését, amit megtennének, ha arra számítanának, hogy a halál elragadja őket. Ne féljenek bátorító és tanácsadó szavakat mondani, amelyeket a búcsúzáskor szeretteikhez intéznének.
  
  Gyógyszerek
  
  Ha egy lélek ima által akar meggyógyulni, akkor se mulassza el a lehetséges gyógyszerek használatát. Nem jelent hittagadást olyan szerek használata, amelyeket Isten a fájdalmak csökkentésére és természetes segítségül, a helyreállítás munkájára alkotott. Az sem jelenti a hit megtagadását, ha Istennel együtt munkálkodunk és abba a helyzetbe igyekszünk hozni magunkat, amely gyógyulásunkhoz a legkedvezőbb.
  Isten hatalmunkba adta, hogy ismerjük az élet törvényeit. Rajtunk múlik, hogy ismeretünket hasznosítsuk. Minden gyógyszert alkalmazzunk egészségünk helyreállítására, minden előnyös segítő eszközt vegyünk észre, és a természeti törvénnyel összhangban cselekedjünk. Ha a beteg gyógyulásáért imádkozunk, még több buzgalommal dolgozhatunk, és köszönjük meg Istennek, hogy előjogunk Vele együtt munkálkodni! Áldását kérhetjük azokra a szerekre, amelyeket gondviselő szeretete számunkra teremtett.
  Isten megengedi a gyógyszerek használatát. Ezékiás, Izráel királya beteg volt, és Isten prófétája azt az üzenetet hozta neki, hogy életét tizenöt évvel meghosszabbította. Isten egyetlen szavával, azonnal meggyógyíthatta volna Ezékiást, azonban ezt a különös utasítást adta: "Vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon." (Ésa. 38:21)
  Egy alkalommal Jézus egy vak szemét sárral kente be, és azt parancsolta neki: "Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában... Elment, megmosakodott, és megjött látva." (Jn. 9:7) A gyógyítást a nagy Orvos hatalma egyedül is elvégezhette volna, azonban Krisztus a természet egyszerű szereit alkalmazta. Orvosságokat nem írt, de az egyszerű és természetes eszközök használatát megengedte.
  Ha a beteg felépüléséért imádkozunk, ne veszítsük el Istenbe vetett hitünket, bárhogy végződjön is az eset. Ha szerettünket veszítjük el, vegyük el a keserű poharat, és gondoljunk arra, hogy őt az atyai kéz tartja. Ha az egészség helyreállt, ne felejtsük el, hogy az egészséggel megajándékozott új kötelezettségeket vállalt Atyjával szemben. Amikor a tíz bélpoklos meggyógyult, csak egy tért vissza Jézushoz, hogy dicsőséget adjon neki. Egyikünk se legyen a kilenc feledékenyhez hasonló, akiknek szívét nem érintette Isten irgalmassága. "Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." (Jak. 1:17)
  
  A BŐKEZŰSÉG TANÍTÁSA
  
  "Ha az evangélium szolgája összegyűjt egy kis csoportot, az újonnan jöttekre ne gyakoroljon olyan benyomást, mintha Isten tőlük nem követelné, hogy tervszerűen együtt munkálkodjanak és adományaikkal támogassák az Ő munkáját. Az igazságot elfogadók többnyire a világ szegényeihez tartoznak, ez azonban ne jelentse azt, hogy elhanyagolják kötelességeiket, amelyek az értékes világosság elfogadásával együtt járnak. A szegénység ne akadályozza őket a mennyei kincs gyűjtésében. A gazdagok által elérhető áldások nekik is rendelkezésükre állnak. Ha a birtokukban levő keveset hűségesen használják fel, akkor mennyei kincsük hűségük arányában szaporodik. Adományaikat nem az összeg nagysága, hanem az indítékok teszik kedvessé Isten előtt.
  Mindenkit tanítsatok arra, hogy a Mesterért annyit kell tenni, amennyire képesek vagyunk, és örömmel visszaadni azt, ami az Övé, a nyert áldások arányában. Ő visszakéri jogos tulajdonát, bevételünk tizedét, legyen az sok vagy kevés. Aki ezt visszatartja, meglopja Őt, tehát nem is várhatja Isten kezeinek áldását.
  A szabad akaratú, rendszeres adományozást tanítsátok akkor is alaposan, ha a gyülekezet többsége szegény sorsú testvérekből áll. Isten be tudja váltani ígéreteit!... Az Ő segélyforrásai kimeríthetetlenek, ha készek vagyunk véghezvinni akaratát. Ha látja, hogy a tizedfizetés kötelezettségét készségesen gyakorolják, bölcs előrelátással nyitja meg az utat lehetőségeink gyarapodásához. Aki Isten rendeléseit a rendelkezésére álló csekély eszközökkel betartja, éppoly gazdag jutalmat nyer, mint aki bőséggel adakozik.
  Ez vonatkozik azokra is, akik képességeiket örömmel használják fel Isten országának ügyéért, mialatt mások, akik a nekik adott talentumokat nem értékesítik, veszteséget szenvednek. Azt az embert, aki az egy talentumot elásta, Isten elítélte.
  Isten terve a tizedet illetően felségesen szép a maga egyszerűségében. Mindenki bátran elfogadhatja hitben, mert isteni eredetű. Párosul benne az egyszerűség és a hasznosság - épp ezért a megértése és gyakorlása nem követel sok tudományt. Általa mindenki részesül a drága megváltási munkában. Férfiak, asszonyok és gyermekek lehetnek az Úr sáfárai. Eszközeikkel hozzájárulhatnak, hogy tárháza szükségleteinek eleget tegyenek.
  E rendelés megtartása által nagy dolgok valósultak már meg.
  
  Ha kivétel nélkül mindenki lelkiismeretes volna e területen, akkor mindenki Isten hűséges sáfára lehetne, így anyagiakban sem szenvedne hiányt az utolsó üzenet hirdetése a világ számára." (Testimonies II., 386. o.)
  
  AZ EVANGÉLIUM TÁMOGATÁSA
  
  "Az Úr az evangélium hirdetését népének munkájától és önkéntes adakozásától tette függővé. Aki a bukott világnak a kegyelmi üzenetet hirdeti, annak ezenkívül közölnie kell az emberekkel azt a kötelezettségüket is, hogy Isten munkáját anyagiakkal is támogassák. Tanítsa meg őket, hogy jövedelmük egy része Istené, és azt lelkiismeretesen az Ő munkájára kell szentelni. Ezt az igazságot szóban és cselekedet által egyaránt képviselje, és legyen gondos, nehogy élete lealacsonyítsa e tanítás fontosságát.
  Az képezi az evangélium jövedelmét, ami az Írás szerint - mint Isten része - elkülönített, és ez nem lehet hosszabb ideig a miénk. Vétek valamit elvenni Isten kincstárából és saját magunkra vagy mások világi ügyeire felhasználni. Sokan vétkeztek már úgy, hogy Isten oltáráról elvették azt, ami különösképpen Neki szenteltetett. Mindenki szemlélje ezt helyes megvilágításban. Ha valaki nehéz helyzetbe kerül, ne vegyen az Isten dolgaira szánt pénzből, hogy saját szükségleteire fordítsa, miközben lelkiismeretét azzal nyugtatja, hogy majd később visszafizeti. Sokkal célszerűbb, ha kiadásainkat csökkentjük, úgy, hogy arányban álljanak bevételünkkel. Korlátozzuk igényeinket, és inkább szűkebb keretek között éljünk, mint hogy az Úr pénzét világi célokra használjuk fel.
  
  A tized felhasználása
  
  Isten utasításokat adott a tized felhasználására. Nem akarja, hogy munkája az eszközök hiánya miatt ne haladjon. Hogy ne önkényesen járjunk el, ezért kötelességünket e pontban egészen megvilágosította. Az a rész, amelyet Isten magának tartott fenn, az általa meghatározott célon kívül másra nem használható fel. Bár senki se érezné magát feljogosítva, hogy a tizedet visszatartsa, vagy saját eltartására fordítsa! Ne nyúljon hozzá szükség esetén, ne használja fel saját belátása szerint - még akkor sem, ha az látszólag az Úr munkáját szolgálja.
  Az evangélium szolgája járjon elöl jó példával, és tanítsa a népet, hogy a tizedet szentnek tartsák. Ne vélje, hogy azt saját belátása szerint tarthatja vissza vagy használhatja fel, csak azért, mert ő a prédikátor. A tized nem
  
  az övé. Nem rendelkezhet afelett, ami nem az övé. Ne érvényesítse befolyását valamely terv érdekében, amely a tized és az Istennek szentelt adományok helyes felhasználását akadályozná. Ezeket a pénzeket Isten határozata szerint kincstárába kell gyűjteni és a szolgálat részére szentnek tartani.
  Isten azt kívánja, hogy sáfárai pontosan figyeljenek az isteni intézményekre. Helytelen az Úr terveit mással helyettesíteni, amennyiben irgalmasságból adományokat osztogatunk akkor és úgy, ahogyan azt emberileg jónak látjuk. Szegényes bölcsesség az, amely Isten tervét akarja megjavítani és szükségmegoldásokat hajt végre akkor, amikor a jóérzés kerül előtérbe, de ezzel Isten tervét, felszólítását keresztezik. Isten felszólít mindenkit, hogy érvényesítse befolyását intézményeiért. Közölte tervét, és mindenki, aki Vele együtt akar munkálkodni, hajtsa végre ezt a tervet, s ne igyekezzen "javítani" azon.
  Az Úr tanította Mózest, Izráelért: "Te pedig parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak neked tiszta faolajat, amelyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpát gyújthassanak." (II. Móz. 27:20) Ez folyamatos áldozat volt, hogy meglegyen mindaz, ami Isten házában az Ő szolgálatához szükséges. Isten jelenlegi népe fontolja meg, hogy az imaház Isten tulajdona, és arról lelkiismeretesen kell gondoskodni. Azonban a pénzt ehhez nem szabad
  a tizedből elvenni.
  Nagyon világos, határozott üzenetet kaptam népünk részére: mondjam el az embereknek, hogy tévednek, ha a tizedet más dolgokra fordítják, amelyek - noha önmagukban helyesek - nem szolgálják azt a célt, amire Isten a tizedet rendelte. Aki a tizedet így használja fel, eltér az Úr rendelésétől. Isten e dolgokat megítéli majd.
  Egyesek azt állítják, hogy a tized iskolai célra felhasználható, míg mások azt gondolják, hogy az iratterjesztők támogathatók belőle. Azonban nagy tévedést követnek el, ha a tizedet elvonják eredeti rendeltetésétől, amelyre használni kellene: a prédikátorok fizetésétől. Száz jól képesített evangéliumi munkásnak kellene ott állni, ahol csak egy van.
  
  A szent kötelezettség
  
  A tized szent, Isten rendelte azt a maga számára. Kincstárába kell hozni, hogy az evangélium szolgáit támogassa munkájukban. Sokáig csalták az Urat, mert voltak, akik nem ismerték fel, hogy a tizedet Isten magának
  
  tartotta fenn. Néhányan elégedetlenek lettek és így szóltak: "Ezentúl nem fizetem a tizedet, mert nem tartom helyesnek vezetőink cselekedeteit." Azért akarod az Urat megcsalni, mert azt hiszed, hogy a munka igazgatása téves? Forduljatok panaszotokkal egyszerű és nyílt lelkülettel az illetékesekhez. Nyújtsd be kérésedet, hogy a dolgok rendeződjenek; Isten munkáját azonban ne hagyd el, ne légy hűtlen azért, mert mások helytelenül cselekedtek.
  Olvasd gondosan Malakiás könyve 3. fejezetét, és figyeld meg, mit mondott az Úr a tizedről. Ha gyülekezeteink Isten szavára hallgatnak, és hűségesen beviszik a tizedet Isten tárházába, akkor több munkás kap bátorságot az evangélium szolgálatára. Sokan visszahúzódnak, mert azt hallják, hogy a kincstár kiürült. Gazdag tartalék felett rendelkezzen az Úr tárháza - ez meg is lesz ott, ahol önző szívek és kezek nem tartják vissza a tizedet, és nem fordítják a munka más ágának támogatására.
  Az eszközöket, amelyeket Isten magának tartott fenn, nem lehet önkényesen felhasználni. A tized az Úré, és aki azt másra használja, büntetést kap, amennyiben elveszti mennyei kincsét - bánja meg tehát azt. Ne akadályozzátok tovább Isten munkáját azzal, hogy a tizedet másra fordítjátok, mint a meghatározott célra. A munka többi ágáról is gondoskodni kell, fenn kell tartani őket, azonban nem a tizedből. Isten nem változott, a tized most is Krisztus szolgáinak eltartására szolgáljon. Az új területek feltárása több szolgát igényel, mint amennyivel bírunk, ezért kell, hogy a tárház megteljen.
  Akik Krisztus szolgáiként missziószolgálatot végeznek, ünnepélyes felelősséget vállaltak, de elhanyagolták azt; néhányan szívesen prédikálnak, azonban személyes munkát nem ruháznak át a gyülekezetre. Mégis nagyon fontos, hogy a tagok tanítást kapjanak Istennel való összeköttetésükről és kötelességeikről, különösen a teljes tized megadásáról. Prédikátorainknak nehézséget jelent az, ha szolgálatukat nem fizetik meg pontosan. Gondolják meg azt is, hogy Isten kincstárában tartaléknak kell lenni, amelyből az evangélium szolgáiról kell gondoskodni. Ha elmulasztják kötelességeiket végezni és a népet oktatni, hogy legyen hű és adja meg az Úrnak az Ő részét, úgy hiány lesz a tárházban és Isten munkája nem tud előbbre haladni.
  A nyáj felügyelője lelkiismeretesen végezze kötelességét. Ha ezt a kötelességét szívesen átadná másnak, mert neki kellemetlen, akkor hűtlen szolgája az Úrnak. Olvassa el az Úr szavát, hogyan panaszolja fel az emberek
  
  csalását, amikor a tizedet visszatartják. A hatalmas Isten kijelenti: "Átokkal vagytok elátkozva!" (Mal. 3:9)
  Hogyan teheti valaki, aki tanítással szolgál, hogy kötelességét elhanyagolja, nem adva az embereknek oktatást és intést, ha látja, hogy olyan útra térnek, amely átkot jelent számukra?" (Testimonies IX., 246-251. o.)
  
  A TÁPLÁLKOZÁS BEFOLYÁSA AZ EGÉSZSÉGRE
  
  Azoknak, akiken fontos felelősség nyugszik, de mindenekelőtt azoknak, akiknek feladata megőrizni a lelki jólétet, finom érzésű és gyors felfogású férfiaknak kell lenniük. Sokkal mértékletesebbeknek kell lenniük étkezéseikben, mint másoknak. Bőséges és dús ételeknek nincs helye asztalukon.
  A felelősségteljes állásokban levő férfiaknak olyan határozatokat kell hozniuk naponta, amelyek következményei nagy horderejűek. Gyakran igen gyorsan kell gondolkodniuk, és ezt csak azok tudják eredményesen véghezvinni, akik szigorú mértékletességet gyakorolnak. A fizikai és lelkierők helyes használatánál az értelem folyton növekszik. Minden nagyobb erőfeszítésnél új erőt kapunk. Azonban az olyanok munkája, akiknek fontos terveket kell lefektetni és messze ható határozatokat hozni, gyakran
  a helytelen étrend következtében rossz irányba halad. Az elrontott gyomor rossz hangulatot, határozatlanságot és gyakran ingerlékenységet, keménységet vagy igazságtalanságot eredményezhet. Sok terv, amely áldás lett volna a világ számára, elvettetett. Ellenben sok igazságtalan, nyomasztó, sőt még rossz intézkedést is végrehajtottak olyan betegség következtében, amely az étkezésben gyakorolt helytelen szokásokból származott.
  A következőt ajánljuk mindazoknak, akik főként szellemi foglalkozást űznek - akinek elegendő erkölcsi bátorsága és önfegyelme van, megfogadja ezt a tanácsot: minden étkezésnél csak két- vagy háromféle, egyszerű ételt vegyen magához, és ne egyen többet, mint amennyire szüksége van az éhség csillapítására. Sokat mozogjon, és meglátja, hogy hasznára lesz. Isten hírnökei közül egyesek nem veszik elég komolyan táplálkozásukat, túl sokat és sokfélét esznek egy-egy étkezésnél. Egyesek csupán névleges reformátorok. Nem állítanak fel maguknak szabályokat, nem rendezik étkezési szokásaikat, hanem gyakran esznek, s ezáltal megterhelik emésztőszerveiket.
  A helytelen étkezési szokások miatt az érzékek eltompulnak, ez lustasághoz és álmossághoz vezet. Azok a sápadt prédikátorok, akik önző étvágyuk
  
  kielégítése miatt szenvednek, nem jó ajánlói és képviselői az egészségügyi reformnak.
  Ha a munkában túlságosan elfáradunk, akkor igen jó egy-egy étkezést kihagyni és a természetnek időt engedni, hogy megújuljon. Munkásaink sokkal többet tehetnek az egészségügyi reform ajánlásáért példaadásukkal, mint prédikációikkal. Ha jóakaratú barátok nagy előkészületeket tesznek megvendégelésükre, igen erős kísértésbe kerülnek, hogy eltérjenek az alapelvektől; amennyiben azonban visszautasítják az ínyencfalatokat, a fűszerezett ételeket, az orosz teát és a babkávét, ezzel hűséges egészségügyi reformátoroknak bizonyulnak.
  Az étvágy kielégítése elhomályosítja és megbilincseli a gondolkodást, eltompítja a lélek szent érzéseit. Prédikátoraink lelki és erkölcsi erejét
  a helytelen étkezés és a mozgás hiánya teljesen meggyengíti. Akik nagy mennyiségű ételek után kívánkoznak, ne engedjenek étvágyuknak, hanem gyakoroljanak önmegtagadást, és őrizzék meg a mozgékony izmok és a tiszta elme áldásait. A túl sok evés elbódítja az észt, elvonja a többi szervtől a tetterőt, és így a gyomor sem tudja elvégezni munkáját.
  
  KRISZTUS SZOLGÁI KÉPVISELJÉK AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORMOT
  
  Munkásainknak tisztában kell lenniük az egészségügyi reformmal. Meg kell érteniük azokat a törvényeket, amelyek a testi életet irányítják és befolyásolják szellem és lélek egészségét. Nagyon sokan csak igen keveset tudnak arról a csodálatos testről, amelyet Isten adott nekünk, vagy az ápolásról, amelyben részesíteni kellene. Sokkal fontosabbnak tartják, hogy lényegtelen dolgokkal foglalkozzanak. Pedig ez a komoly munka nagy lehetőség a prédikátorok számára. Ha helyes álláspontot foglalnak el ezzel kapcsolatban, akkor igen sokat nyerhetnek. Saját életükben és otthonukban kövessék, gyakorolják a helyes életszabályokat, alapelveket, éljenek egészségesen. Azután majd helyesen tudnak erről beszélni, s mind magasabbra és magasabbra vezetik az embereket a reform munkájában. Ha ők maguk is a világosság szerint élnek, akkor igen értékes üzenetet vihetnek azoknak, akiknek éppen ilyen bizonyságra van szükségük.
  A prédikátorok nagyszerű áldásokban és gazdag tapasztalatokban részesülnek, ha az egészségügyi kérdést bevonják gyülekezeti munkájukba. El
  
  kell vinni az emberekhez az egészségügyi reform világosságát. Ezt a munkát elhanyagolták, és sokan elpusztultak a szükséges világosság hiányában, amelyet meg kellene kapniuk, hogy mielőbb felhagyjanak rossz szokásaikkal.
  A gyülekezeti vezetőknek ebben a kérdésben a helyes oldalon kell állást foglalniuk. A prédikátorok és tanítók adják át másoknak a világosságot, amelyet nyertek. Munkájukra minden vonalon szükség van. Isten segít nekik, megerősíti azokat a szolgáit, akik biztosan állnak s nem térnek el az igazságtól és az igazságosságtól csak azért, hogy saját vágyaik kielégítéséhez alkalmazkodjanak.
  Nagyon egyszerű az a tanítás, amelyet az Úr Igéjében erre vonatkozólag adott, és többféleképpen próbálja meg majd az embereket, hogy meglátsszon, gondosan őrködnek-e a világosság felett. Minden gyülekezetet, minden családot szükséges felvilágosítani a keresztény mértékletességről. Mindenkinek tudnia kell, miként egyen és igyon, hogy megtarthassa egészségét. A világtörténelem utolsó felvonásának közepén élünk, és
  a szombattartók soraiban egyetértésnek kell megnyilvánulnia. Aki visszahúzódik a nagy munkától, s nem oktatja az embereket erről a kérdésről, nem jár azon az úton, amelyet a nagy Orvos mutat.
  Az evangéliumnak és az orvosi missziómunkának együtt kell haladnia. Az evangéliumot össze kell kötni az igazi egészségügyi reform alapelveivel. A kereszténységet be kell vinni a mindennapi életbe. Komoly és alapos reformációs munkát kell végezni. Az igazi bibliai vallás nem más, mint Isten szeretetének kiáradása az elbukott emberekre. Isten népének együtt kell előrehaladnia, hogy befolyásolja azok szívét, akik keresik az igazságot, akikben él a vágy, hogy ezekben a rettenetes időkben a helyes úton járjanak. Az emberek elé kell tárnunk az egészségügyi reform alapelveit, és mindent meg kell tenni, ami hatalmunkban áll, hogy megmutassuk, mennyire szükséges elfogadni ezeket az alapelveket, és ezek szerint élni.
  
  HOGYAN MUTASSUK BE AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORM ALAPELVEIT?
  
  Az Úr azt kívánja, hogy prédikátoraink, orvosaink és gyülekezeti tagjaink óvatosak legyenek, és ne erőltessenek másokat, akik még nem ismerik hitünket,
  
  hogy azonnal változtassák meg étrendjüket. Ezáltal idő előtti próbára tennék az embereket. Emeljétek magasra az egészségügyi reform alapelveit, és bízzátok az Úrra, hogy az őszinték szívét befolyásolja. Hallani és hinni fognak. Az Úr nem akarja, hogy követei úgy adják elő az egészséges életmód magasztos igazságait, hogy azok előítéleteket keltsenek. Ne tegyetek botránykövet azok útjába, akik még a tudatlanság sötét ösvényén vándorolnak. Még ha jó dolgot magasztaltok is, jól teszitek, ha nem beszéltek túlságosan lelkesen, nehogy elidegenítsetek olyanokat, akik azért jöttek, hogy hallják az Igét. A mértékletesség alapelveit a lehető legvonzóbb módon adjátok elő.
  Ne lépjünk fel követelőzően. Ha Krisztus szolgái új területekre mennek, hogy gyülekezeteket alapítsanak, akkor ne teremtsenek nehézséget azáltal, hogy az étkezési kérdést helyezik előtérbe. Gondosaknak kell lenniük, nehogy túl ridegen állítsák fel a korlátokat, s azáltal más akadályokat hívjanak életre. Ne hajtsátok az embereket, hanem vezessétek őket!
  Ahol az igazságot hirdetik, ott tanítsák az egészséges ételek helyes készítését is. Isten azt akarja, hogy a népet mindenütt ügyes tanerők oktassák, hogyan lehet az illető ország termékeit a leghasznosabban értékesíteni, hogyan élhetünk egészségesen. Így azután a szegény éppolyan jól meg tudja tanulni, miként folytathat egészséges életmódot, mint a jobb körülmények között élő.
  
  KRISZTUS SZOLGÁJA ÉS A FIZIKAI MUNKA
  
  Mialatt Pál gondosan ügyelt arra, hogy akik általa tértek meg, helyes tanítást kapjanak az Igéből Isten munkájának végzésére vonatkozóan, és míg önmagával szemben - mint az evangélium szolgája - olyan igényt támasztott, hogy "nincs-e jogunk, hogy dolgozzunk", szolgálata közben világi foglalkozást, kézműipart űzött, hogy fenntartsa magát.
  Thesszalonikából értesülünk először, hogy Pál ott, míg az Igét hirdette, keze munkájával tartotta el magát. A hívő gyülekezethez intézett írásában emlékezteti őket, hogy "terhetekre lettünk volna", és hozzáfűzi: "Emlékezzetek ugyanis, atyámfiai, a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük nektek az Isten evangéliumát, csak hogy senkit meg ne terheljünk közületek." (I. Thessz. 2:6, 9) És ismét kijelenti a második levélben, hogy mialatt dolgozott velük, "ingyenkenyeret nem ettünk senkinél". Éjjel és nappal dolgoztak - írja -, "hogy közületek senkinek se legyünk terhére;
  
  nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk nektek, hogy minket kövessetek" (II. Thessz. 3:8-9).
  Amikor Pál először látogatta meg Korinthust, olyan népet talált ott, akik az idegenek indítékait bizalmatlanul ítélték meg. A tengerparti görögök ravasz kereskedők voltak. Olyan régóta gyakorolták már az üzleti élet fortélyait, hogy azt gondolták, az istenfélelem is nyereség, és a pénzszerzés dicséretes dolog, akár tisztességes, akár hamis úton történik. Pál ismerte jellemtulajdonságaikat, és nem akart nekik alkalmat szolgáltatni arra, hogy azt mondják, azért hirdette nekik az evangéliumot, hogy meggazdagodjon. Joggal igényelhetett volna korinthusi hallgatóitól támogatást, mégis önként feladta ezt a jogát, hogy használhatóságát és prédikátori eredményét ne érje kár valamilyen jogtalan gyanúsítás miatt. Figyelt arra, hogy ne kerüljön hamis beállításba és üzenetének ereje ne menjen veszendőbe.
  Korinthusba érkezése után Pál "egy Akvila nevű, pontusi származású zsidóra talált, aki nemrég jött Itáliából, és az ő feleségére, Priscillára". Ez az ember "olyanféle műves volt", mint ő maga. Claudius rendelete minden zsidót száműzött Rómából, így került Akvila és Priscilla Korinthusba, ahol mint sátorkészítők, megalapozták üzleti életüket. Pál érdeklődött felőlük,
  s megtudta, hogy félik az Istent és arra törekszenek, hogy távol tartsák magukat attól a szennyező befolyástól, amely körülvette őket, így "velük maradt, és dolgozott"... "És minden szombaton vetekedtek a zsinagógában, és igyekezett mind zsidókat, mind görögöket meggyőzni." (Ap. csel. 18:2-4)
  Hosszú efézusi prédikátorsága alatt, ahol három évig az egész környéken élénk evangéliumi tevékenységet fejtett ki, Pál ismét mesterségéhez
  fogott. Mind Efézusban, mind Korinthusban örvendett Akvila és Priscilla jelenlétének, akik második misszióútja végeztével, Ázsiába való visszatérésekor elkísérték őt.
  Voltak néhányan, akik nem helyeselték Pál ilyen munkálkodását, mondván, hogy összeegyeztethetetlen az evangélium prédikátorának munkájával. Miért kell Pálnak, a magas rangú prédikátornak fizikai munkát végeznie az Ige hirdetésével egyidejűleg? Nem méltó talán a munkás a bérére? Miért kellett neki az idejét sátorkészítéssel tölteni, amikor látszólag sokkal jobbra is felhasználhatta volna?
  Pál mégsem tekintette elveszettnek az ilyen módon eltöltött időt. Mialatt Akvilával dolgozott, összeköttetésben maradt a nagy Tanítóval, s nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy Üdvözítőjéről bizonyságot tegyen és segítségben részesítse a rászorulókat. Értelme állandóan lelki tudományok
  
  után vágyódott. Munkatársait lelki dolgokra oktatta, s példát adott nekik a szorgalomból és az alaposságból. Gyors, ügyes munkás volt, hivatásában szorgalmas, lélekben buzgó, az Úrnak szolgálva. Mialatt az apostol mesterségében foglalatoskodott, olyan népréteggel került érintkezésbe, amelyet másként nem tudott volna elérni. Bizonyságot tett társainak, hogy a mindennapi életben megmutatkozó ügyesség Isten adománya, aki, hogy helyesen használják azt, a bölcsességről is gondoskodik. Tanította, hogy Istent a mindennapi munkánkban is meg kell dicsőíteni. Kérges, munkás kezei nem rontották le prédikációit, amelyeket mint a kereszténység prédikátora tartott.
  Ha a prédikátorok úgy érzik, hogy Krisztus ügyéért nehézségeket és lemondásokat kell elszenvedniük, akkor keressék fel lélekben azokat
  a műhelyeket, amelyekben Pál dolgozott. Gondoljanak arra, hogy ez az Istentől kiválasztott ember dolgozott a kenyérért, vitorlavászonnal foglalatoskodott, pedig apostoli működésével megérdemelte eltartását.
  A munka áldás, nem átok. A restség lelkülete tönkreteszi a jámborságot és megszomorítja Isten Lelkét. Egy álló vizű tó káros az egészségre, azonban a tiszta folyóvíz egészséget és örömet terjeszt a környéken. Pál tudta, hogy azok, akik a testi munkát elhanyagolják, nemsokára elsorvadnak.
  A fiatal prédikátorokat akarta tanítani, hogy a testi munka és az izmok erősek lesznek a használat által és kibírják azokat a fáradságokat, nélkülözéseket, amelyekre az evangéliumi munka közben számíthatnak. Felismerte, hogy tanításaiból hiányozni fog az erő és az élet, ha testét állandóan nem gyakorolja.
  Ne adjunk minden további nélkül anyagi támogatást mindenkinek, aki prédikátor szeretne lenni, mert ők családostól a gyülekezet terhei lesznek. Fennáll a veszély, hogy némelyeket, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek, hízelgés és oktalan biztatás tévútra vezet, s tetemes támogatást fogadnak el anélkül, hogy komoly erőfeszítéseket tennének. Isten munkájának előrevitelére szentelt eszközöket ne használjanak olyan férfiak, akik csak azért akarnak prédikálni, hogy eltartsák magukat és ily módon kényelmes élet utáni vágyukat kielégítsék.
  Azok a fiatalok, akik tehetségüket a prédikátori hivatásnak akarják szentelni, tanítást nyernek Pál példájából, amint Thesszalonikában, Korinthusban, Efézusban és más városokban dolgozott. Noha ügyes szónok és Istentől különleges munkára kiválasztott ember volt, sohasem volt elragadtatva munkájától és nem ismert fáradságot, ha a szeretett ügyért áldozatot
  
  kellett hoznia. "Mind ez ideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is, fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük" - írja a korinthusiaknak (I. Kor. 4:11-12).
  Pál, az emberi tanítók közül a legnagyobb, éppoly szívesen teljesítette
  a legalacsonyabb rendű kötelességeket, mint a legmagasabbakat. Ha az Üdvözítőért végzett szolgálatában a körülmények úgy kívánták, készségesen dolgozott mesterségében. Másrészt mindig készen volt világi tevékenységét félretenni, hogy az evangélium ellenségeinek ellenállásával szembeszálljon, vagy hogy egy különleges alkalmat felhasználva lelkeket mentsen Krisztus számára. Buzgalma és szorgalma vád a munkátlanság és kényelemszeretet ellen.
  Prédikátoraink elhanyagolják a testmozgást, nem használják minden tagjukat egyenlő mértékben, s ezáltal egyes szerveiket megerőltetik, míg mások a tétlenség miatt elgyengülnek. Ha a munkát csak bizonyos izmokat igénybe véve végezzük, akkor azok kimerülnek és legyengülnek. Értelmünknek és minden izmunknak megvan a rendeltetése, azonban használjuk mindegyiket egyformán, hogy rendesen kifejlődjenek és megtarthassák egészséges életerejüket. Minden szervnek van feladata az élő szervezetben. A gép minden kereke eleven, tevékeny, dolgozó kerék legyen. Mindegyik függ a másiktól, és mindegyiknek dolgozni kell, hogy kellően kifejlődhessen. (Testimonies III., 310. o.)
  
  KÖTELESSÉGÜNK, HOGY MEGŐRIZZÜK EGÉSZSÉGÜNKET
  
  Fáj a szívem, hogy oly sok gyenge prédikátort látok, sokat, akik betegágyon fekszenek, vagy akik idő előtt fejezik be földi pályafutásukat - férfiakat, akik Isten munkájában a felelősség terhét hordozták, akik teljes szívvel dolgoztak. Az a meggyőződés, hogy a munkát, amit annyira szerettek, abba kell hagyni, sokkal fájdalmasabb volt nekik, mint a betegség okozta szenvedés vagy a közeli halál gondolata.
  Mennyei Atyánk nem szívesen gyötri vagy szomorítja az emberek fiait. Nem Ő a betegség és halál oka: Ő az élet forrása. Azt szeretné, hogy az emberek éljenek, s azt akarja, hogy az élet és egészség törvényeinek engedelmeskedjenek, hogy ezáltal életük legyen.
  
  Akik a jelenvaló igazságot elfogadják és megszentelődnek általa, azt kívánják, hogy az igazságot életükben és jellemükben kinyilvánítsák. Szívük belső vágya, hogy mások is lássák a világosságot és örvendezzenek annak. Ha az igazi őrálló kimegy a drága maggal, amelyet könny és ima közben elvet a vizek mellé, akkor a munka terhe gyakran megnehezíti szívét és lelkét. Nem bírja az állandó feszültséget, az ő lelke is mélyen felindul, azonkívül idő előtt kifárad. Minden előadás erőt és tehetséget követel. Sőt, időről időre újabb kincseket kell kibányászni Isten Szavának kincstárából. Így merítenek életet és erőt a hallgatók. Isten nem kíván olyan kimerültnek látni benneteket, hogy munkátokban ne legyen frissesség vagy élet.
  Annak, aki állandóan szellemi munkát végez, elmélkedik vagy prédikál, szüksége van a nyugalomra és a változatosságra. A komoly kutató állandóan megerőlteti agyát és közben elhanyagolja a szükséges mozgást; ennek következtében teste legyengül, és a lelki munka korlátozódik. Így elmulasztja azt, amit bölcs munkálkodással elvégezhetett volna.
  Ha a prédikátorok értelmesen dolgoznának és mind a lelki, mind a testi feladatokat elvégeznék, akkor a betegség nem döntené le őket oly könnyen a lábukról. Ha az evangélium szolgái naponta pár órát a szabadban dolgoznának és szabadon érezhetnék magukat, ez áldásukra válna, felszabadulnának és eredményesebben végeznék el kötelességeiket. Ha nincs elég idejük, hogy teljesen kipihenjék magukat, akkor - mialatt kezük dolgozik - tervezzenek, imádkozzanak, és azután térjenek vissza munkájukhoz, miután testileg és lelkileg felfrissültek.
  Munkásaink közül néhányan úgy érzik, hogy nekik mindennap el kell végezni egy bizonyos munkát, hogy a konferencián megjelenhessenek. És midőn erre igyekeznek, fáradozásaik gyakran erőtlenek és elégtelenek. Pihenniük kell, amikor teljesen szabadok a megerőltető gondolkodástól. Ez azonban nem helyettesítheti a napi testgyakorlást.
  Testvéreim, ha időt szakítotok arra, hogy kerteteket műveljétek, s ezáltal a szükséges mozgást elvégzitek és a testet "üzemképes" rendben fenntartjátok, éppúgy Isten munkáját szolgáljátok, mintha összejöveteleket tartanátok. Isten, a mi Atyánk szeret bennünket, és nem akarja, hogy szolgái közül egy is kárt valljon.
  A rossz egészség és munkaképtelenség másik oka a rossz emésztés. Lehetetlenség, hogy az agy jól dolgozzék, ha az emésztőszervekkel visszaélnek. Sokan különböző ételeket fogyasztanak el sietve, ezek a gyomorban izgalmat keltenek és ezáltal a gondolkodás zavarossá válik. Az egészségtelen
  
  ételeket, de az egészséges ételek túlzott fogyasztását is kerüljük. Sokan, az egészségügyi törvényeket figyelmen kívül hagyva, állandóan esznek. Ezáltal az elme elborul. Hogyan kaphatnának isteni világosságot olyan férfiak, akik szokásaikban vigyázatlanok és így bánnak az Istentől kapott világossággal?
  Testvéreim, vajon nincs-e itt az ideje, hogy az önző engedékenységből megtérjetek e pontokban? "Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. Mindaz pedig, aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos. Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek." (I. Kor. 9:24-27)
  
  Elégtelen táplálék
  
  "Ne gondoljátok, hogy kötelességetek szűkösen táplálkozni. Állapítsátok meg ti magatok, hogy mit egyetek, melyik táplálék a legjobb a szervezeteteknek, s ezután kövessétek az értelem és a lelkiismeret előírásait. Az étkezés alatt ne legyenek gondjaitok és megerőltető gondolataitok. Ne siessetek, egyetek lassan és derűsen, s hálás szívvel Isten iránt, aki az áldásokat adta. És ne kezdjétek el rögtön evés után a szellemi munkát. Mértékletesen mozogjatok és pihentessétek gyomrotokat, hogy elkezdhesse munkáját.
  Ezek nem kis jelentőségű dolgok. Vegyük figyelembe mindezt, ha
  a munka különböző ágait egészséges erővel és jó kedvvel akarjuk művelni. A munka jellege és használhatósága Isten szolgájának testi állapotától függ. Gyakran előfordult, hogy bizottsági üléseken vagy más tanácskozásokon szerencsétlen hangulat uralkodott a jelenlevők gyomorzavarai miatt. Néha a prédikációra is sötét felleg borul a prédikátor ilyen állapotának köszönhetően.
  Az egészség felbecsülhetetlen áldás, amely sokkal szorosabb összeköttetésben áll a hittel, mint azt általában gondoljuk. Minden prédikátornak tudnia kell, hogy ha a nyáj hűséges pásztora akar lenni, akkor minden szempontból munkaképes állapotban kell lennie.
  Isten követei értékesítsék az egészségügyi dolgokban való tudásukat, olvassák e tárgykör legjobb íróit és kövessék hűségesen azt, amit értelmük igazságnak ismer el.
  
  Az Úr kijelentette nekem, hogy sok lélek lesz, aki megmenekül a testi, szellemi és erkölcsi romlásból az egészségügyi reform gyakorlati befolyása által. Tartsatok az egészségről rádió-előadásokat, jelentessetek meg kiadványokat. Szívesen fogadják majd az egészségügyi reform alapelveit, és sokan... lépésről lépésre haladva, elfogadják a korunknak szóló igazságokat." (Testimonies VI., 378-379. o.)
  
  A TÚLMUNKA VESZÉLYE
  
  Amikor az apostolok első misszióútjukról visszatértek, így szólt hozzájuk az Üdvözítő: "Gyertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé." (Mk. 6:31) Teljes lélekkel dolgoztak a népért, ezért testi-lelki erejük kimerült. Kötelességük volt pihenni.
  Krisztus résztvevő szavai ma éppen úgy szólnak szolgáihoz, mint akkor a tanítványokhoz: "Gyertek el... és pihenjetek meg..." - mondja az erőtleneknek és fáradtaknak. Nem bölcs dolog mindig a munka és izgalom terhe alatt görnyedni, még akkor sem, ha arról van szó, hogy az emberek lelki szükségletét kell betölteni, mert ezáltal a személyes megszentelődést elhanyagoljátok, s az elme, lélek és test erőit túlterhelitek. Krisztus szolgái legyenek önmegtagadók és hozzanak áldozatot, azonban Isten azt akarja, hogy mindnyájan tanulmányozzák az egészségügyi törvényeket és használják fel munkájukban, hogy fenntarthassák az Úrtól nyert életüket.
  Noha Jézus csodákat tett és tanítványainak is adott erőt, hogy ilyeneket tegyenek, mégis utasította meglankadt szolgáit, hogy falura menjenek pihenni. Amikor azt mondta, hogy sok az aratnivaló és kevés a munkás, nem azt követelte tanítványaitól, hogy szüntelenül dolgozzanak, hanem azt: "Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába!" Isten mindenkinek tehetsége szerint osztotta ki a munkát, és nem akarja, hogy míg egyesek túlterheltek, mások ne hordjanak felelősséget a lelkekért.
  Krisztus szolgái ne hanyagolják el egészségüket. Ne dolgozzanak a végkimerülésig, hogy ezáltal képtelenek legyenek a következő erőfeszítésre. Két nap munkáját nem szabad egy napra zsúfolni. Végül majd kitűnik, hogy azok, akik gondosan és bölcsen dolgoztak, épp annyira haladtak, mint azok, akik lelki és testi erejüket annyira igénybe vették, hogy nem maradt tartalékuk a szükség idejére.
  Isten munkája az egész világra kiterjedt; tehetségünk és erőnk teljességét követeli tőlünk. Ezért fennáll a veszély, hogy munkásaink túlerőltetik
  
  magukat, látva az érett szántóföldeket; az Úr azonban nem kívánja ezt. Ha a munkások teljes igyekezettel munkálkodnak, mondhatják: bár az aratnivaló sok és a munkás kevés, de az Úr "tudja a mi formáltatásunkat, megemlékezik róla, hogy por vagyunk". (Zsolt. 103:14)
  Majdnem mindenütt találkozunk az evés, ivás és a munka mértéktelenségével. Azok az emberek, akik nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy bizonyos munkát záros határidőn belül elvégezzenek - és ezt akkor is megteszik, ha értelmük azt tanácsolja, hogy pihenjenek -, sohasem fognak kellő eredményt elérni. Olyan erőt használnak fel, amelyre később nagy szükségük lenne. Ha akaraterejüket akarják igénybe venni, amelyet vigyázatlanul eltékozoltak, kénytelenek annak hiányát bevallani. A testi erő nyomtalanul eltűnt, a szellemi erő pedig használhatatlan. A szükség ideje elérkezett és segédeszközeink kimerültek.
  Minden napnak megvan a maga felelőssége és kötelessége, azonban
  a holnapi munkát ne akarjuk elvégezni ma. Isten nem követel tőlünk olyat, ami testi erőnk elvesztését vagy szellemi erőnk gyengülését vonná maga után. Nem akarja, hogy hajszolva és túlerőltetve dolgozzunk, míg bekövetkezik a kimerülés és ideg-összeroppanás.
  Isten kiválasztott munkásai engedelmeskedjenek a felhívásnak, rövid időre vonuljanak félre és pihenjenek. Már sok értékes élet ment veszendőbe, mert nem ügyeltek a felhívásra. Többen még ma is közöttünk volnának, Isten országának ügyét mind belföldön, mind külföldön előmozdíthatnák, ha idejekorán belátták volna a pihenés szükségességét. Ezek
  a munkások látták, hogy a szántóföld munkásokat kíván, s úgy érezték, bármibe is kerüljön, nekik előre kell menniük. Ha a természet megálljt parancsolt nekik, akkor nemcsak a felszólítást hagyták figyelmen kívül, hanem meg is kettőzték erőfeszítéseiket. Isten a sírba fektette őket, ahol pihennek, amíg az utolsó riadó megszólal, hogy az igazakat a halhatatlanságra előszólítsa.
  Ha az evangélium szolgája a gond és fáradtság nyomasztó terhe miatt mind testileg, mind szellemileg túlerőltette magát, vonuljon vissza és pihenjen egy rövid ideig - nem önzésből, hanem a további kötelességekre való előkészülés miatt. Éber ellenségünk van, aki nyomon követ bennünket, és kész arra, hogy minden gyengeséget a maga előnyére használjon ki. Ha szellemünk túlterhelt és testünk elerőtlenedett, akkor a lelket a leghevesebb kísértésekkel árasztja el, amelyek ilyenkor igen hatásosak. Isten szolgája jól sáfárkodjék erejével, s ha fáradt, hagyja abba munkáját és foglalkozzék Jézussal.
  
  Nem azokhoz szólok, akik szokásból fáradtak, azt gondolva, hogy nehezebb terhet viselnek, mint a többiek. Aki nem dolgozik, annak nincs szüksége pihenésre. Mindenütt vannak, akik kímélik magukat és megközelítőleg sem hordják a rájuk eső felelősséget. Nagy, fárasztó terhekről beszélnek, és nem is tudják, mit jelent az ilyenek hordása. Munkájuk csekély eredményű.
  Azoknak mondotta Jézus Krisztus szeretetteljes szavait akik a Mesterért végzett szolgálatukban elfáradtak, nem pedig azoknak, akik állandóan vigyáznak arra, hogy kíméljék magukat. Ma is vannak, akik önmagukról elfeledkeznek, hogy képességeiket a legnagyobb mértékben kihasználják, akik sajnálják, hogy nem tudnak többet elvégezni és buzgalmukban túlerőltetik magukat - nekik mondja az Üdvözítő: "pihenjetek meg egy kissé!" (Mk. 6:31)
  Mindenki, aki Krisztus fegyelme alatt áll, olyan életet éljen, amely nem áll összhangban a világ szokásaival és erkölcseivel. Mindenkinek saját tapasztalatából kell megismernie Isten akaratát. Az Úr azt ajánlja nekünk: "Csendesedjetek, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt. 46:11) Egyedül itt lehet az igazi nyugalmat megtalálni. És ez a helyes előkészület az Úr munkájára. A nyüzsgő tömeg közepette és a sok tevékenység mellett az ilyen módon felüdült lelket a világosság és béke légköre veszi körül, élete jó illatot terjeszt és isteni erőt nyilvánít ki, amely eléri majd az emberi szíveket.
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ