"Jöjj fel hozzám a hegyre."

  
  Segítség a hétköznapokban

  Minden ékesszólásnál ékesebben beszél az igaz, őszinte keresztény csendes, következetes, tiszta élete. Az ember nagyobb befolyást áraszt a lényével, mint azzal, amit mond.
  A Jézushoz küldött szolgák azzal a hírrel jöttek vissza, hogy soha ember nem szólt úgy, mint Ő. Ennek az volt az oka, hogy soha ember nem élt úgy, mint Ő. Ha másként élt volna, mint ahogy élt, nem tudott volna úgy beszélni, ahogy beszélt. Szavaiban meggyőző erő volt, mert szeretettel és együttérzéssel, jó akarattal és igazsággal teli, szent és tiszta szívből fakadtak.
  Jellemünk és az, ahogy élünk, határozza meg, hogy milyen hatással vagyunk másokra. Ahhoz, hogy másokat meg tudjunk győzni Krisztus kegyelmének erejéről, ismernünk kell tapasztalatból ezt az erőt. Az evangéliumnak, amit mások megmentése érdekében hirdetünk, a saját lelkünket megmentő evangéliumnak is kell lennie. Csak Krisztusba mint személyes Megváltónkba vetett élő hit által éreztethetjük befolyásunkat egy kétkedő világban. Ha lelkeket akarunk a rohanó árból kimenteni, nekünk magunknak kell erősen állnunk a Sziklán: Krisztus Jézuson.
  A kereszténység jelvénye nem külső jel: nem kereszt, sem korona, hanem az Isten és az ember közötti egység megmutatkozása. Isten kegyelmének jellemünk átalakulásában megnyilvánuló erejével kell meggyőzni a világot arról, hogy Isten a világ Megváltójaként küldte el Fiát. Semmi másnak nincs olyan nagy hatása az ember lelkére, mint az önzetlen élet befolyásának. Az evangélium ügye mellett a legnagyobb érv egy szerető és szeretetre méltó keresztény.
  
  A próbák fegyelmező ereje
  
  Az ilyen élet és befolyás minden lépésnél erőfeszítést, önfeláldozást és önfegyelmet igényel. Sokan azért csüggednek el olyan könnyen kereszténységük gyakorlásakor, mert ezt nem értik. Sokan, akik őszintén Isten szolgálatára szentelődtek, meglepődnek és csalódnak, amikor soha addig nem tapasztalt akadályokkal, próbákkal és tanácstalansággal szembesülnek. Krisztusi jellem és az Úr szolgálatára való alkalmasság elnyeréséért könyörögnek, és ugyanakkor a körülményeik mintha minden rossz tulajdonságukat elő akarnák csalni. Olyan hibák mutatkoznak meg, amelyeknek létezéséről még csak sejtelmük sem volt. Az ősi Izraelhez hasonlóan kérdezik: "Ha az Úr vezet minket, miért érnek minket ezek a dolgok?"
  Pontosan azért esnek meg ezek velük, mert Isten vezeti őket. A megpróbáltatások és akadályok Isten fegyelmező eszközei - a sikernek Isten által megszabott feltételei. Ő, aki olvas az emberek szívében, jobban ismeri jellemüket, mint ők maguk. Egyes emberekben olyan képességeket és hajlamokat lát meg, amelyek helyesen irányítva használhatók lehetnének műve előbbre vitelében. A gondviselő Isten különféle helyzetekbe és körülményekbe viszi bele őket, hogy felfedezzék jellemük előttük is rejtett fogyatékosságait. Alkalmat ad nekik arra, hogy ezeket a hibákat kijavítsák, és hogy alkalmassá tegyék magukat szolgálatára. Sokszor beleengedi őket a szenvedések tüzébe, hogy megtisztuljanak.
  Az a tény, hogy próbákat kell elviselnünk, tanúsítja azt, hogy az Úr valami értéket lát bennünk, amit fejleszteni akar. Ha nem látna bennünk semmi olyat, amivel nevének dicsőséget szerezhetnénk, akkor nem fordítana időt a csiszolásunkra. Értéktelen köveket nem vet kohójába. Értékes érc az, amelyet Ő tisztít. A kovács tűzbe veti a vasat és az acélt, hogy megtudja, miként viselkednek ezek a fémek. Az Úr beleengedi választottait a szenvedések kohójába, hogy meglássa, milyen a természetük, és hogy alkalmassá tehetők-e szolgálatára.
  A fazekas veszi az anyagot, és kedve szerint formálja. Gyúrja és dagasztja. Széthasítja és összenyomja. Megnedvesíti, azután megszárítja. Majd egy darabig hozzá sem nyúl. Amikor már teljesen képlékeny, újra munkába veszi, és edényt készít belőle. Megformázza, és a korongon kiigazítja és csiszolja. Megszárítja a napon, és kiégeti a kemencében. Így lesz használható edény. Így akar a nagy Mester is bennünket
  
  alakítani és formálni. Mint az agyag a fazekas kezében, úgy vagyunk mi is az Ő kezében. Ne próbáljuk mi végezni a fazekas munkáját! A mi részünk: engedni, hogy a nagy Mester formáljon bennünket.
  "Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; sőt amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek" (1Pt 4:12-13).
  A kalitkába zárt madár teljes napvilágnál és más zenei hangok hallatán nem énekli azt az éneket, amit a gazdája meg akar tanítani neki. Megtanul itt is egy dallamfoszlányt, ott is egy trillát, de sohasem önálló, teljes dallamot. Ha azonban a gazda letakarja a kalitkát, és olyan helyre teszi, ahol a madár csak azt az éneket hallja, amit neki kell megtanulnia, a sötétben újra meg újra megpróbálkozik vele, míg végül megtanulja, és aztán rázendít a teljes melódiára. Attól kezdve a világosságban is mindig el tudja azt a dallamot énekelni. Isten is így bánik gyermekeivel. Van egy ének, amit meg akar tanítani nekünk, és ha a szenvedések sötétjében megtanuljuk azt, azután már mindig el tudjuk énekelni.
  Sokan elégedetlenek foglalkozásukkal. Talán a környezetüket is kellemetlennek tartják; idejüket középszerű munka köti le, pedig úgy érzik, hogy nagyobb felelősség hordozására is képesek lennének. Sokszor úgy tűnik, hogy senki sem értékeli igyekezetüket; munkájukat eredménytelennek, a jövőt bizonytalannak látják.
  Ha nem is mi választottuk azt a munkát, amit végeznünk kell, fogadjuk el azt úgy, hogy azt Isten választotta részünkre. Ha tetszik, ha nem, el kell végeznünk azt a munkát, ami éppen ránk vár. "Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy" (Préd 9:12).
  Ha az Úr Ninivébe akar velünk üzenetet küldeni, megvan az oka rá, és nem tetszik neki, ha Joppéba vagy Kapernaumba megyünk. Éppen ott, ahova küld, lehet valakinek szüksége arra a segítségre, amit mi tudunk nyújtani. Aki Filepet az etiópiai komornyikhoz, Pétert a római századoshoz és az izraelita leánykát Naámán, a szíriai hadvezér megsegítésére küldte, ma is elküldi képviselőit - férfiakat, nőket, gyermekeket - azokhoz, akiknek mennyei segítségre és vezetésre van szükségük.
  
  Isten tervei a legjobbak
  
  A mi terveink nem mindig azonosak Isten terveivel. Talán úgy látja, hogy nekünk is és ügyének is az a legjobb, ha akadályt gördít legjobb szándékaink megvalósítása elé, ahogy ezt Dávid esetében is tette. De egy dologban biztosak lehetünk: megáldja és ügye előbbre vitelére felhasználja azokat, akik őszintén az Ő megdicsőítésére szentelik magukat és mindenüket. Ha jónak látja megtagadni kívánságaikat, úgy kárpótolja őket, hogy tanújelét adja szeretetének, és valami más szolgálatot bíz rájuk.
  Ő, aki jobban ismer minket, mint mi magunk, sokszor irántunk való féltő szeretete és sorsunk iránti érdeklődése végett nem engedi, hogy saját önző becsvágyunknak tegyünk eleget. Nem engedi, hogy elmenjünk a reánk váró egyszerű, de szent feladatok mellett. Sok esetben pontosan ezek képezik azt az elengedhetetlen iskolát, amelyben felkészülhetünk nagyobb feladatokra. Sokszor meghiúsulnak terveink, hogy megvalósulhasson az a terv, amelyet Isten gondolt el számunkra.
  Sohasem igazán áldozat az, amit Istenért kell tennünk. Jóllehet sok dolgot fel kell adnunk érte, de ezt téve csak arról mondunk le, ami a menny felé vezető utunkat akadályozza. Még ha önmagukban véve jó dolgokat kell is feladnunk, biztosak lehetünk afelől, hogy Isten valami jobbat tartogat számunkra.
  Az eljövendő életben világosságra kerülnek azok a titkok, amelyek itt bosszantóak voltak és csalódást okoztak. Látni fogjuk, hogy a látszólag meg nem hallgatott imáinkat és meghiúsult reményeinket életünk legnagyobb áldásai közé sorolhatjuk.
  Minden feladatot szentnek kell tartanunk, bármilyen szerények is azok, mert általuk is Istent szolgáljuk. Legyen mindennapi imánk: "Uram, segíts, hogy megtegyem mindazt, ami tőlem telik! Mutasd meg, hogyan teljesíthetem jobban feladatomat! Adj akaraterőt és vidám szívet! Segíts, hogy én is olyan szeretettel szolgáljak, mint a Megváltó!"
  
  Tanulságok Mózes életéből
  
  Gondolkozzunk el Mózes életén! Mint a király unokája és a trón várományosa nagyon alapos oktatásban részesült Egyiptomban. Nevelése mindenre kiterjedt, amire az egyiptomi fogalmak szerinti bölcsesség
  
  elnyeréséhez szüksége volt. A legmagasabb fokú polgári és katonai kiképzésben részesült. Úgy érezte, teljesen felkészült feladatára: Izraelnek a rabszolgaságból való kiszabadítására. De Isten másképp ítélt. Gondja volt arra, hogy Mózes még negyven évig juhpásztorként nevelődjék a pusztában.
  Mózes egyiptomi neveltetése sok tekintetben jót tett neki; de hivatására a legértékesebb felkészítést pásztorkodása nyújtotta. Mózes lobbanékony természetű ember volt. Egyiptom e sikeres katonai parancsnoka, a nép kegyeltje megszokta, hogy dicsőítsék és hízelegjenek neki. A népet magához vonzotta. Azt hitte, hogy saját erejével meg tudja szabadítani Izraelt. De egészen más volt az a lecke, amit Isten képviselőjének meg kellett tanulnia. Miközben nyáját a hegyek vadonjaiban és a völgyek zord legelőin vezette, megtanult hinni, szelídnek, türelmesnek, alázatosnak és önzetlennek lenni. Megtanulta a gyengék gondját viselni, a betegeket gyámolítani, az elkóboroltat megkeresni, a zabolátlanokat elhordozni, a bárányokat gondozni, az öregeket és erőtleneket ellátni.
  Ebben a munkában Mózes közelebb került a Főpásztorhoz. Eggyé vált Izrael Szentjével. Nem gondolt tovább valami nagy mű véghezvitelével. Igyekezett a rábízott munkát Istennek való szolgálatként hűséggel elvégezni. Felismerte, hogy Isten ott van a közelében. Az egész természet a Láthatatlan Lényről beszélt neki. Istent személyes Istenként ismerte meg, és miközben jelleméről elmélkedett, egyre jobban érzékelte jelenlétét, és menedékre talált az Örökkévaló karjában.
  E tapasztalat után Mózes meghallotta a mennyei parancsot: hogy pásztorbotját cserélje fel a vezéri pálcával; hogy hagyja ott nyáját, és vállalja Izrael vezérletét. A mennyei parancs önmagában nem bízó, nehezen beszélő, bátortalan emberként talált reá. Döbbenten érezte, hogy nem alkalmas Isten üzenetének tolmácsolására. De bizalmát teljesen az Úrba helyezte, és vállalta a feladatot. Küldetésének nagysága szellemi képességeinek legjavát igényelte. Isten megáldotta Mózes készséges engedelmességét; ékesszólóvá, bizakodóvá, magán uralkodni tudóvá tette - alkalmassá a legnagyobb feladatra, amit ember valaha kapott. Róla olvassuk: "Nem támadott többé Izraelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Úr színről színre" (5Móz 34:10).
  
  Akik úgy érzik, hogy munkájukat senki sem értékeli, és akik nagyobb felelősséggel járó feladatra vágynak, gondolkozzanak el ezen: "Nem napkelettől, sem napnyugattól, s nem is a puszta felől támad a felmagasztalás, hanem Isten a bíró, aki egyet megaláz, mást felmagasztal!" (Zsolt 75:7-8). Minden embernek megvan a helye a menny örök tervében. De csak akkor tudjuk helyünket betölteni, ha hűségesen együttműködünk Istennel.
  Őrizkedjünk az önsajnálattól! Sohase tápláld magadban azt az érzést, hogy nem becsülnek kellően, hogy fáradozásodat nem értékelik, hogy munkád túl nehéz! Jusson eszedbe, hogy Krisztus mi mindent elviselt értünk, és ez az emlékezés fojtson el minden zúgolódó gondolatot! Velünk jobban bánnak, mint ahogy az Úrral tették. "Kívánsz-é magadnak nagyokat? Ne kívánj!" (Jer 45:5). Az Úr művében nincs helyük azoknak, akik jobban szeretnék elnyerni a koronát, mint hordozni a keresztet. Istennek olyan emberekre van szüksége, akik jobban törekszenek feladatuk elvégzésére, mint a jutalom elnyerésére - olyan emberekre, akik inkább az elveket szorgalmazzák, mint az előléptetésüket.
  Az alázatos emberek, akik munkájukat Istennek végzik, talán nem tudnak olyan látványosan dolgozni, mint a fontoskodva sürgölődők; de munkájuk mégis sokkal többet nyom a latban. Sokszor azok, akik nagy reklámot csinálnak maguknak, Isten és a nép közé állnak, és munkájuk kudarcnak bizonyul. "A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet, és minden keresményedből szerezz értelmet. Magasztald fel azt, és felmagasztal téged; tiszteltté tesz téged, ha hozzád öleled azt" (Péld 4:7-8).
  Sokan, mivel nem minden erejükkel igyekeznek megjavulni, rossz eljárásaikban megrögződnek. Pedig ennek nem kellene így lennie! A legjobb szolgálatra alkalmassá fejleszthetik képességeiket; és akkor mindig szükség lesz rájuk. Becsülni fogják őket azért, amit érnek.
  Az Úr nemcsak azokra helyez terhet, akik nagyobb feladatra alkalmasak, hanem vizsgáztatóikra is, akik ismerik értékeiket, és megértéssel segíthetik őket előbbre. Akik nap mint nap hűségesen elvégzik a rájuk bízott munkát, azokat Isten - ha itt lesz az ideje - így fogja megszólítani: "Jöjj feljebb!"
  Miközben a pásztorok Betlehem dombjain nyájukat őrizték, a mennyből angyalok látogatták meg őket. Ma is, miközben Isten alázatos munkása teljesíti feladatát, Isten angyalai mellette állnak, hallgatják szavait,
  
  és megfigyelik, miként végzi munkáját, hogy lássák, lehet-e őt nagyobb felelősséggel is megbízni.
  Isten nem vagyonuk, műveltségük vagy társadalmi rangjuk szerint értékeli az embereket, hanem indítékaik tisztasága és jellemük szépsége szerint. Azt nézi, hogy Lelkéből mennyi van bennük, és életük mennyiben tükrözi az Övét. Gyermeki alázatosság, őszinte hit és tiszta szeretet a nagyság feltétele Isten országában.
  "Tudjátok - mondta Krisztus -, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok" (Mt 20:25-26).
  Minden ajándék közül, amit a menny adhat az embernek, Krisztus társa lenni a szenvedésben a legnagyobb bizalom és a legmagasabb kitüntetés. Énók, aki a mennybe ragadtatott, sem Illés, aki tüzes szekéren a mennybe szállt, nem volt nagyobb és megbecsültebb, mint Keresztelő János, aki magányosan halt meg a börtönben. "Néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Őérette" (Fil 1:29).
  
  A jövő megtervezése
  
  Sokan képtelenek határozott terveket készíteni jövőjükre. Bizonytalanságban élnek. Nem látják ügyeik kimenetelét, és ez sokszor aggasztja és nyugtalanítja őket. Ne felejtsük el, hogy Isten gyermekeinek az élete zarándokélet ezen a világon! Nem vagyunk elég bölcsek saját életünk megtervezéséhez. De nem a mi dolgunk jövőnket kialakítani. "Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy" (Zsid 11:8).
  Krisztus nem készített terveket földi életében a maga számára. Elfogadta Isten terveit, és az Atya napról napra tárta fel e terveket. Így kellene nekünk is magunkat Istenre bízni, hogy életünk az Ő akaratának egyszerű megvalósulása legyen. Ha utunkat Őreá bízzuk, Ő igazgatja lépteinket.
  
  Nagyon sokan, miközben ragyogó jövőt terveznek maguknak, kudarcra ítélik az életüket. Engedd, hogy Isten tervezzen részedre! Kicsiny gyermekként bízzál annak a vezetésében, aki "híveinek lábait megoltalmazza" (1Sám 2:9)! Isten sohasem vezeti gyermekeit másképpen, mint ahogy ők maguk is választanák, ha látnák kezdettől a véget, és fel tudnák fogni, hogy milyen dicső az a cél, amit Isten munkatársaiként megvalósíthatnak.
  
  Fizetség
  
  Amikor Krisztus elhívta tanítványait, nem kecsegtette őket hízelgő földi kilátásokkal. Nem ígért nekik nyereséget, sem evilági megbecsülést. De ők sem szabtak semmiféle feltételt. A vámszedőasztalnál ülő Mátéhoz a Megváltó így szólt: "Kövess engem! És az mindeneket elhagyván, felkele, és követé Őt" (Lk 5:27-28). Máté, mielőtt szolgálatot tett volna Jézusnak, nem igényelt korábbi foglalkozásával járó azonos fizetést. Kérdezés és tétovázás nélkül követte Jézust. Elég volt neki, hogy a Megváltóval lehet, hogy hallhatja szavait, hogy vele dolgozhat.
  Így volt ez a korábban elhívott tanítványokkal is. Amikor Jézus Pétert és társait elhívta, ők azonnal otthagyták hajójukat és hálóikat. E tanítványok némelyikének voltak olyan barátaik, akiket el kellett tartaniuk, de amikor meghallották a Megváltó hívását, nem tétováztak. Nem kérdezték: "Miből fogok megélni, és hogyan tartom el a családomat?" Engedelmeskedtek a hívásnak. Amikor pedig később Jézus megkérdezte tőlük. "Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok?" - ezt válaszolhatták: "Semmiben sem" (Lk 22:35).
  Ma az Úr minket is hív, ahogy Mátét, Jánost és Pétert is elhívta. Ha szeretete megérinti szívünket, nem az ellenszolgáltatás kérdése lesz gondolataink homlokterében. Örülni fogunk annak, hogy Krisztus munkatársai lehetünk, és nem félünk magunkat gondjaira bízni. Ha Istent tesszük erősségünkké, világos képünk lesz feladatról és önzetlen törekvésről; életünket nemes szándék fogja cselekvésre sarkallni, ami bennünket a hitvány indítékok fölé emel.
  
  Isten gondot visel
  
  Sokan, akik Krisztus követőinek vallják magukat, aggodalmaskodnak és nyugtalankodnak, mert nem merik magukat Istenre bízni. Nem adják át magukat teljesen neki, mert visszariadnak az ilyen átadás esetleges következményeitől. E nélkül viszont nem lelnek békességet.
  Sok embert azért emészt a gond, mert a világ szintjét akarja elérni. A világot akarja szolgálni; vállalja bonyodalmait, gyakorolja szokásait. Ezért jellemük eltorzul, és terhessé teszik az életüket. Az örökös nyugtalankodás felemészti életerejüket. Urunk szeretné, ha letennék ezt a rabigát, és felajánlja nekik az Ő igáját. Így szól: "Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű" (Mt 11:30). Az aggodalmaskodás vak, és elhomályosítja a jövőt. De Jézus látja kezdettől fogva a véget. Minden nehézségben megvan nála a megoldás kulcsa. "Nem vonja meg a jót azoktól, akik ártatlanul élnek" (Zsolt 84:12).
  Mennyei Atyánk ezer kiutat tud mutatni ott, ahol mi egyet sem látunk. Akiknél az Istennek való szolgálat első helyre kerül, azok életében a kusza szálak kisimulnak, és lábaik előtt feltűnik az egyenes ösvény.
  A ma feladatainak hűséges teljesítése a legjobb felkészülés a holnap megpróbáltatásaira. Ne tedd a holnap minden terhét és gondját a ma terheihez! "Elég minden napnak a maga baja" (Mt 6:34).
  Legyünk bizakodók és bátrak! Isten szolgálatában a lehangoltság bűn és indokolatlan. Ő tudja, mire van szükségünk. A mi Istenünk, aki megtartja szövetségét, a királyok Királyának mindenhatóságával egyesíti a szerető Pásztor szelídségét és gondoskodását. Hatalma korlátlan, és ez a biztos záloga annak, hogy beváltja a benne bízóknak tett ígéreteit. Megvannak az eszközei a nehézségek elhárítására, hogy megvédhesse azokat, akik neki szolgálnak, és tiszteletben tartják eszközeit. A szeretete annyival szárnyal túl minden más szeretetet, amennyivel magasabb az ég a földnél. Olyan szeretettel őrködik gyermekei felett, ami mérhetetlen és örök.
  A legsötétebb órákban, amikor minden vészjósló, bízzál Istenben! Ő véghezviszi akaratát, és mindent jól cselekszik - népe javára. Napról napra megújul erejük azoknak, akik szeretik és szolgálják Őt.
  Isten minden segítséget meg akar és meg tud adni szolgáinak, amire
  
  csak szükségük van. Felruházza őket azzal a bölcsességgel, amit különféle szükségleteik megkívánnak.
  Így szólt Pál, a megpróbált apostol: "Ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék énbennem. Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12:9-10).
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ