"Ti vagytok a tanúim,
  - így szól az Úr -,
  és szolgáim, akiket kiválasztottam..."
  (Ézsa 43:10).

  
  Babilon udvarában

  Izráel fiai között, akiket a hetvenéves fogság kezdetén fogolyként vittek Babilonba, voltak Krisztusban hivő hazafiak, olyanok, akik sziklaszilárdan ragaszkodtak elveikhez, akiket nem rontott meg az önzés, hanem készek voltak minden áron Isten megdicsőítésére. Nekik fogságuk földjén kellett véghez vinniük Isten szándékát, hogy a pogány népek is részesüljenek a Jahve megismeréséből fakadó áldásokban. Isten képviselői voltak. Nem alkudhattak meg a bálványimádókkal; az élő Isten imádóiként vallott hitüket és nevüket nagy megtiszteltetésként hordozták. Jólétben és viszontagságok között megdicsőítették Istent, Isten is megbecsülte őket.
  Az a tény, hogy Jahve imádói foglyok voltak Babilonban, és Isten házának edényeit a babiloni istenek templomában helyezték el, a győztesek ezt dicsekvően idézték annak bizonyításaként, hogy vallásuk és szokásuk a héberek vallása és szokása felett áll. De pontosan ebben a megalázásban, amelyet a zsidók Istentől való elfordulása hívott ki, bizonyította be Isten Babilonnak a maga felsőbbségét, kívánalmai szentségét és az engedelmesség áldásait. E bizonyságtételeket pedig csak a hozzá hűségesek által adhatta.
  Dániel és három társa is azok között volt, akik megőrizték Isten iránti hűségüket. Különösen szép példát mutattak arra, hogy mivé válhat az az ember, aki szövetségre lép a bölcsesség és hatalom Istenével. Ezeket a királyi ágból származó ifjakat viszonylag egyszerű zsidó otthonukból a legfényesebb városba, és a világ legnagyobb királyának udvarába vitték. Nabukodonozor azt mondta "főudvarmesterének, Aspenaznak, hogy válasszon ki Izráel fiai közül királyi és nemesi vérből való, vagy nemes származású ifjakat, akiknek semmiféle fogyatékosságuk nincs, hanem szép arcúak, fogékonyak minden bölcsességre, taníthatók az ismeretekre, megértik a tudományt, és így alkalmasak arra, hogy majd a királyi palotában" szolgáljanak neki.
  
  "Voltak közöttük júdaiak is: Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá." Nabukodonozor észrevette, hogy rendkívüli képességek szunnyadnak e fiatalokban, és elhatározta, kiképezteti őket birodalma fontos tisztségeinek betöltésére. Hogy teljesen alkalmasak legyenek feladatukra, úgy rendelkezett, tanulják meg a káldeusok nyelvét. Három évig biztosította nekik a birodalom fejedelmei számára nyújtott kivételes tanulási lehetőségeket.
  Dániel és társai nevét Aspenáz a káldeus istenségekre emlékeztető nevekre változtatta. A héber szülők nagy jelentőséget tulajdonítottak a gyermekeknek adott neveknek. A név sok esetben olyan jellemvonásokat jelzett, amelyeket a szülők szerettek volna gyermekeikben később látni. Az udvarmesterek fejedelme, akinek gondjaira bízták a fogoly fiatalokat, "neveket adott nekik: Dánielt Baltazárnak, Hananját Sadraknak, Mísáélt Mésaknak, Azarját pedig Abédnegónak nevezte".
  A király nem kényszerítette a héber ifjakat hitük megtagadására és a bálványimádás melletti állásfoglalásra, de remélte, hogy fokozatosan sikerül ezt elérnie. Arra számított, hogy a bálványimádásra jellemző nevek viselése, a bálványimádó szokásokkal való naponkénti szoros kapcsolatuk és a pogány istentisztelet csábító rítusainak hatása ráveszi őket népük vallásának megtagadására és így részt vesznek a babiloni bálványimádásban.
  Pályafutásuk legelején jellemük döntő próbáját kellett kiállniuk. A király úgy intézkedett, hogy az asztaláról származó étel és bor legyen ételük és italuk. Így akart kifejezést adni jóindulatának és sorsuk iránti érdeklődésének. Mivel azonban a király asztaláról egy részt a bálványoknak áldoztak, az bálványimádásra szentelt étel volt. Aki abból evett, az hódolattal adózott Babilon isteneinek. Dánielnek és társainak Jahve iránti hűségük tiltotta ezt a hódolatot. Azzal is megtagadták volna hitüket, ha csak színlelik, hogy esznek az ételből és isznak a borból, mert ezáltal a pogányság mellett foglalnak állást, Isten törvénye alapelveit pedig meggyalázzák.
  Nem kockáztatták azt a gyengítő, tompító befolyást, amit a fényűzés és kicsapongás gyakorol a fizikai, szellemi és lelki fejlődésre. Ismerték Nádáb és Abihu történetét, akiknek részegségéről és annak következményeiről szóló feljegyzést megörökítették a mózesi könyvek pergamen lapjai. Tudták, hogy fizikai és értelmi képességeikre káros hatással lenne a bor fogyasztása.
  
  Dánielt és társait szüleik szigorú mértékletességre nevelték. Megtanulták: Isten számon kéri képességeiket és ezért nem csorbíthatják, nem gyengíthetik erőiket. Ez a nevelés őrizte meg Dánielt és társait Babilon királyi udvarának rontó hatásai között. Erős kísértések környékezték őket az erkölcstelen és fényűző királyi udvarban, de ezek az ifjak romlatlanok maradtak. Semmilyen hatalom és semmilyen befolyás nem tudta őket eltéríteni azoktól az elvektől, amelyeket kora ifjúságukban Isten Igéjéből és műveiből megtanultak.
  Ha Dániel akarta volna, találhatott volna jól hangzó mentséget a mértékletesség szigorú szokásainak elhagyására. Érvelhetett volna azzal, hogy a király jóindulatától függ, és az ő hatalmában van, kénytelen enni a király ételéből és inni borából; a menny tanításához való ragaszkodásával megsértené a királyt, és elvesztené társadalmi helyét, és életét. Ha viszont az Úr parancsát semmibe veszi, megőrzi a király pártfogását, s kulturális előnyöket és kitüntető földi lehetőségeket biztosít magának.
  Dániel azonban nem habozott. Isten jóváhagyása drágább volt neki, mint a legnagyobb földi hatalmasság kegye - drágább, mint maga az élet. Elhatározta, hogy szilárdan őrzi feddhetetlenségét, történjék bármi. "...elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni." És három társa vele tartott.
  A héber fiatalok nem vakmerőségből, hanem Isten iránti szilárd bizalomból jutottak erre az elhatározásra. Nem akartak különcködni; de inkább azt választották, mintsem szégyent hozzanak Istenre. Ha engednek a körülmények kényszerének, és egyezséget kötnek a bűnnel, elveik feladása gyengíti a jó iránti érzéküket, és csökkenti a bűnnel szembeni irtózásukat. Az első hibás lépés további helytelen lépéshez vezet, mígnem megszakad a mennyel való kapcsolatuk, és elsodorja őket a kísértés.
  "Isten a főudvarmestert jóindulatra és szeretetre indította Dániel iránt..." és kérését - hogy ne kelljen magát megfertőztetnie - érdeklődéssel hallgatta, de habozott, hogy teljesítse-e. "Félek az én uramtól, a királytól, mert ő rendelkezett így ételetekről és italotokról. Mi lesz, ha azt látja, hogy ti soványabbak vagytok, mint a veletek egykorú ifjak? Még bajba kerülök miattatok a királynál!"
  Dániel azután a felügyelőhöz fordult, akinek különös gondjaira
  
  bízta az udvarmesterek fejedelme a héber ifjakat. Arra kérte, hogy mentse fel őket a király étele és itala fogyasztása alól. Kérte, hogy tegyen próbát tíz napig. Ez alatt kapjanak a héber ifjak egyszerű ételeket, míg társaik a királyi csemegéből esznek.
  A felügyelő beleegyezett, bár félt, hogy e kérés teljesítése miatt magára vonja a király haragját. Dániel pedig tudta, hogy nyert ügye van. A tíznapos próba végén az udvarmesterek fejedelme az ellenkezőjét tapasztalta annak, mint amitől félt. "...szebbnek látszottak, és kövérebbek voltak azoknál az ifjaknál, akik a király ételéből ettek." Személyes megjelenésükben a héber ifjak feltűnő fölényt mutattak társaikkal szemben. Ennek eredményeképpen Dánielnek és társainak megengedték, hogy folytassák egyszerű étrendjüket tanulmányuk egész ideje alatt.
  A héber ifjakat három évig tanították "a káldeusok írására és nyelvére." Ez alatt szilárdan megőrizték Isten iránti hűségüket és hatalmába vetett bizalmukat. Önmegtagadó szokásaikhoz céltudatosság, szorgalom és állhatatosság járult. Nem hiúságból vagy becsvágyból kerültek a király udvarába, azok társaságába, akik nem ismerték és nem félték Istent. Foglyok voltak idegen országban, ahova a végtelen Bölcsesség helyezte őket. Az otthon hatásaitól és a szent kapcsolatoktól elszakítva is igyekeztek becsületesen helytállni, hogy elnyomott népüknek megbecsülést szerezzenek, Istent pedig - akinek szolgáltak - megdicsőítsék.
  Az Úr elismeréssel figyelte a héber ifjak állhatatosságát, önmegtagadását, tiszta szándékait; és áldása kísérte őket. "Megadta az Isten, hogy előrehaladjanak a tudományban, mindenféle írásban és bölcsességben. Dániel pedig értett a látomások és az álmok magyarázatához is". Teljesült az ígéret: "...akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek..." (1Sám 2:30). Mivel Dániel rendíthetetlen bizalommal kapaszkodott Istenbe, a prófétaság lelkét kapta. Míg az udvari élet kötelezettségeiben emberektől kapott eligazítást, Isten megtanította a jövő titkainak megértésére és arra, hogy az idők végéig tartó világtörténelmi eseményeket milyen képekben és szimbólumokban foglalja írásba az eljövendő nemzedékek számára.
  Amikor elérkezett az ifjak tanulmányi vizsgáztatásának ideje, a hébereket az udvari szolgálat más jelöltjeivel együtt hallgatták meg. De "egysem akadt több közöttük olyan, mint Dániel, Hananjá, Mísáél és Azarjá." Éles felfogásuk, sokrétű ismeretük, választékos és
  
  szabatos beszédük tanúskodott értelmi képességeik romlatlanságáról és elevenségéről. "...bölcsesség és értelem dolgában tízszerte okosabbaknak találta őket egész országa minden mágusánál és varázslójánál." "...a király szolgálatába álltak."
  Babilon királyi udvarában minden ország képviseltette magát tehetséges, természetes képességekkel gazdagon megáldott, a világ által nyújtható legnagyobb műveltséget elsajátított emberekkel. A héber ifjak kiváltak mindannyiuk közül. Fizikai erőben és szépségben, szellemi frissességben és irodalmi műveltségben utolérhetetlenek voltak. Egyenes tartásuk, határozott, rugalmas járásuk, tiszta tekintetük, józan gondolkodásuk, kellemes leheletük helyes szokásaikról és olyan emelkedettségről tanúskodtak, amellyel a természet tünteti ki azokat, akik törvényeinek engedelmeskednek.
  Dániel és társai sokkal eredményesebbek voltak a babiloni tudományok elsajátításában, mint tanulótársaik. Tudásuk azonban nem a véletlen műve volt. Tudásukat a Szentlélek irányításával szerezték, miközben lelkiismeretesen használták képességeiket. A Bölcsesség Forrásával léptek kapcsolatba, és Isten ismeretét tették művelődésük alapjául. Hittel könyörögtek bölcsességért, és imájuk szellemében éltek. Úgy éltek, hogy Isten megáldhatta őket. Kerülték azt, ami gyengítette képességeiket, és megragadtak minden alkalmat, hogy a tudomány valamennyi ágában jártasságra tegyenek szert. Olyan életelveket követtek, amelyekkel együtt járt értelmi képességeik fejlődése. Tudásuk gyarapításának egyetlen célja volt: Isten megdicsőítése. Megértették, hogy csak tiszta értelemmel és krisztusi jellemmel képviselhetik az igaz vallást a pogányság hamis vallásai között. Maga Isten volt a tanáruk. Szüntelen imádkoztak, lelkiismeretesen tanultak, a Láthatatlannal kapcsolatban voltak; Istennel jártak, mint Énok.
  Semmilyen munkában sem érhetünk el igazi sikert véletlenül vagy végzetszerűen. Az eredmény Isten gondviselésének műve, a hit, a józanság, a megfontoltság, az erkölcsi tisztaság és a kitartás jutalma. A nagyszerű értelmi képesség és az erkölcsös viselkedés nem a véletlen eredménye. Isten ad alkalmakat, de a siker azon múlik, hogy miként használjuk ki őket.
  Mialatt Isten munkálta Dánielben és társaiban "mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Fil 2:13), ők is munkálkodtak saját üdvösségükön. Így valósul meg az együttműködés
  
  mennyei elve, ami nélkül nincs igazi siker. Az emberi erőfeszítés eredménytelen a mennyei erő nélkül; és emberi igyekezet nélkül a menny nem sokat tehet értünk. Isten kegyelme úgy lesz a miénk, ha a magunk részét megtesszük. Isten azért adja kegyelmét, hogy munkálja bennünk az akarást és a cselekvést, de sohasem helyettesíti saját erőfeszítésünket.
  Ahogy az Úr együttműködött Dániellel és társaival, úgy fog együttmunkálkodni azokkal, akik igyekeznek akaratát véghezvinni. Szentlelkével erősít minden igaz szándékot, minden nemes elhatározást. Akik az engedelmesség útján járnak, számos akadályba ütköznek. A világ erős, szövevényes befolyásával magához kötheti őket. De az Úr hatástalanítani tud minden olyan erőt, amely választottai elbuktatására irányul. Az Ő erejével győzhetnek minden kísértésen, küzdhetnek le minden nehézséget.
  Isten kapcsolatba hozta Dánielt és társait Babilon nagyjaival, hogy a bálványimádó nép között képviseljék jellemét. Hogy lettek alkalmassá ily magas bizalmi állásra és megtisztelő helyre? A kis dolgokban való hűségük meghatározta egész életük irányát. Megdicsőítették Istent a súlyosabb kötelezettségekben éppúgy, mint a legapróbb feladatokban.
  Ahogy Isten elhívta Dánielt, hogy bizonyságot tegyen róla Babilonban, ugyanúgy hív el minket is, hogy tanúi legyünk ma a világban. Azt akarja, hogy mutassuk be az embereknek országa elveit az élet legkisebb és legnagyobb dolgaiban egyaránt. Sokan valami nagy feladatra várnak, de napról napra elszalasztják azokat az alkalmakat, amikor megmutathatnák Isten iránti hűségüket. Nem végzik el teljes szívvel az élet kis feladatait. Mialatt valami nagy feladatra várnak, amellyel bebizonyíthatnák feltételezett nagy tehetségüket és így kielégíthetnék becsvágyukat - elmúlik az életük.
  Az igazi keresztény életében nincsenek lényegtelen dolgok. A Mindenható szemében minden feladat fontos. Az Úr pontosan felméri a szolgálat minden lehetőségét. A nem használt képességeket éppúgy számon kéri, mint a felhasználtakat. Számot kell adnunk arról is, amit meg kellett volna tennünk, de nem tettünk, mert képességeinket nem használtuk Isten megdicsőítésére.
  A nemes jellem nem a véletlen műve. Nem tulajdonítható a Gondviselés különös kegyeinek vagy áldásainak. A nemes jellem önfegyelem eredménye. Akkor alakul ki, ha lényünkben a magasabbrendű
  
  uralja az alacsonyabbrendűt, ha énünket Isten és embertársaink szolgálatára szenteljük.
  A héber ifjaknak a mértékletességi elvek iránti hűsége által Isten szól napjaink ifjúságához. Szükség van olyan emberekre, akik Dánielhez hasonlóan bátran helytállnak az igazság ügye mellett. Tiszta szívre, határozott cselekvésre, rettenthetetlen bátorságra van szükség, mert a bűn és az erkölcsi tisztaság közötti harc szakadatlan éberséget igényel. Sátán minden egyes lélekhez az étvágy kielégítésére csábító sokféle kísértéssel közeledik.
  A test nagyon fontos eszköz az értelem és a lélek fejlődésén keresztül a jellem kialakításában. Ezért a lelkek ellensége kísértéseivel az ember fizikai képességeit akarja gyengíteni és eltorzítani. Az itt elért sikerein keresztül Sátán sokszor az ember egész lényét foglyul ejti. A fizikai mivoltunkban rejlő hajlamok minden bizonnyal romlást és halált hoznak, ha nem kerülnek magasabbrendű képességeink uralma alá. Testünket lényünk magasabbrendű képességei kell uralják. Az akarat uralkodjék az indulatokon, az akarat pedig legyen Isten uralma alatt. Az Isten kegyelme által megszentelt értelemnek, e nagyszerű képességnek uralma alatt kell tartania az életet. Értelmünk, fizikai állóképességünk és életünk hossza változhatatlan törvényektől függ. E törvények iránti engedelmesség által az ember legyőzheti önmagát, saját hajlamait, győztes lehet harcában az "erők és hatalmak", "a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak" (Ef 6:12).
  Az evangéliumot jelképező ősi rítusban nem lehetett hibás áldozatot vinni Isten oltárára. Az áldozatnak, amely Krisztust szimbolizálta, hibátlannak kellett lennie. Isten utal erre Igéjében, hogy gyermekeinek - "szent és feddhetetlen" "élő... áldozat"-nak kell lenniük (Ef 5:27; Róm 12:1).
  Ezek a derék héber ifjak hozzánk hasonló természetű emberek voltak, de a babiloni udvar csábító hatásai ellenére szilárdan álltak, mert végtelen erőre támaszkodtak. Bennük a pogány nép Isten jóságát, áldásait és Krisztus szeretetét szemlélhette. Életük példát mutat arra, hogy miként diadalmaskodik az elv a kísértésen, a tisztaság a romlottságon, az imádságos élet és hűség a hitetlenségen és a bálványimádáson.
  A dánieli lelkületre napjaink ifjúsága is szert tehet. Meríthetnek
  
  ugyanabból az erőforrásból, ugyanúgy uralkodhatnak önmaguk felett, és életükben megmutatkozhatnak ugyanazok a kegyelmi ajándékok éppoly kedvezőtlen körülmények között is. Ha bűnre csábító környezetben élnek is, különösen nagyvárosainkban, ahol az érzéki örömök minden formája hívogat, Isten kegyelméből szilárdak lehetnek abban a szándékukban, hogy megdicsőítik az Úr nevét. Erős elhatározással és éberen őrködve ellen tudnak állni a lelkük ellen támadó minden kísértésnek. De csak azok győznek, akik a jót magáért a jóért akarják cselekedni.
  Mily nagyszerű életmű volt e nemes lelkű hébereké! Amikor búcsút mondtak a szülői háznak, aligha gondolták, hogy milyen magasztos sors vár rájuk. Rendületlen hűséggel engedelmeskedtek a mennyei vezetésnek, és Isten megvalósíthatta általuk szándékát.
  Azokat a nagyszerű igazságokat, amelyeket Isten e fiatalok útján feltárt, ki akarja nyilatkoztatni a ma ifjúsága által is. Dánielnek és társainak élete mutatja, hogy mit cselekszik Isten azokért, akik átadják magukat néki, és teljes szívvel igyekeznek véghezvinni szándékát.
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ