ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ

 

Kísértés és bukás

    Sátán többé nem szíthatott lázadást a mennyben. Istennel szembeni gyűlölete új területet talált: az ember megrontását forralta. A szent pár édeni boldogságában és békéjében azt a mennyei boldogságot látta, amit ő örökre elvesztett. Irigységtől hajtva elhatározta, hogy engedetlenségre készteti őket aminek a következménye bűnösség és büntetés lesz. Szeretetüket bizalmatlansággá változtatja, és dicséneküket Alkotójuk gyalázásává. Ezzel nemcsak az övéhez hasonló boldogtalanságba taszítja ezeket az ártatlan lényeket, de meggyalázza Istent, és fájdalmat okoz a mennynek.
  Ősszüleink előtt nem volt ismeretlen az őket fenyegető veszély. A mennyei követek elmondták nekik Sátán bukásának történetét, és azt, hogy az ő elpusztításukat tervezi. Megismertették velük a mennyei kormányzat jellegét, amely kormányzatot a gonoszság fejedelme megpróbált megdönteni. Isten jogos parancsaival szembeni engedetlenség volt az, amiért Sátán és serege elbukott. Milyen fontos tehát, hogy Ádám és Éva tisztelje azt a törvényt. Csak általa lehetséges a rendet és méltányosságot megőrizni.
  Isten törvénye oly szent, mint Isten maga. E törvény Isten akaratának kinyilatkoztatása, jellemének tükörképe, szeretetének és bölcsességének kifejeződése. A teremtettség harmóniája az összes lénynek és minden dolognak - élőnek és élettelennek - a Teremtő törvényéhez való igazodásán múlik. Isten törvényekkel szabályozza kormányzatát, nemcsak az élőlényeket, hanem a természet működését is. Mindent változatlan törvények alá helyezett, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. De míg a világon mindent a természeti
  
  törvények irányítanak, egyedül az ember az, aki erkölcsi törvény alapján felelős. Az embernek, a teremtés koronájának Isten képességet adott követelményei megértésére, törvényei igazságos és áldásos voltának és szent kívánalmainak felfogására. Az ember pedig köteles rendíthetetlenül engedelmeskedni.
  Az angyalokhoz hasonlóan Éden lakóinak is volt próbatételük. Csak a Teremtő törvénye iránti hűség feltételével maradhattak boldogok. Az engedelmesség életet jelentett, az engedetlenség pedig pusztulást. Isten gazdag áldásokat kínált nekik, de ő, aki nem kímélte a vétkes angyalokat akaratának áthágása miatt, nem kímélhette őket sem; a törvényszegésükkel eljátszották ajándékait: saját boldogtalanságukat és pusztulásukat okozták.
  Az angyalok figyelmeztették őket, hogy óvakodjanak Sátán cselfogásaitól, mert fáradhatatlanul igyekszik őket tőrbe ejteni. Ameddig engedelmeskednek Istennek, a gonosz nem tud ártani nekik; mert ha kell, Isten minden angyalát elküldi segítségükre. Ha rendíthetetlenül elutasítják Sátán első célozgatásait, olyan biztonságban lesznek, mint a mennyei követek. De ha egyszer engednek a kísértésnek, természetük annyira megromlik, hogy önmagukban nem képesek Sátánnak ellenállni.
  A tudás fája volt engedelmességük és Isten iránti szeretetük próbája. Az Úr jónak látta, hogy a kert minden dolga közül egytől eltiltsa őket. De ha ezt nem veszik figyelembe, törvényszegőkké lesznek. Sátán nem járhatott állandóan nyomukban kísértéseivel; csak a tiltott fánál férkőzhetett hozzájuk. Ha vizsgálni próbálják azt a fát, ki vannak téve Sátán mesterkedéseinek. Isten követei figyelmeztették őket, hogy nagy gonddal fogadják meg Isten intését, és elégedjenek meg azzal az útbaigazítással, amelyet jónak látott nekik adni.
  Hogy észrevétlenül végezhesse munkáját, Sátán felhasználta médiumként a kígyót, amely nagyon alkalmas volt csaló szándékának leplezésére. A kígyó akkor az egyik legbölcsebb és legszebb teremtmény volt a földön. Szárnyai voltak és röptében káprázatos fényben ragyogott, a csiszolt arany színében tündökölt. A tiltott fa gazdagon megrakott ágain nyugodva, ízletes gyümölcséből lakmározva megragadta a figyelmet, és gyönyörködtette azt, aki nézte. A békés kertben így ólálkodott zsákmányát figyelve a pusztító.
  
  Az angyalok figyelmeztették Évát, hogy napi munkája végzése közben ne távozzon el férjétől. Vele kevésbé veszélyezteti a kísértés, mint amikor egyedül van. De belemerülve kellemes munkájába, Éva öntudatlanul elbarangolt mellőle. Amikor észrevette, hogy egyedül van, érzett valami veszélyt, de legyőzte félelmét; elég bölcsnek és erősnek gondolta magát ahhoz, hogy felismerje a bajt, és ellenálljon annak. Nem törődve az angyalok figyelmeztetésével, csakhamar kíváncsisággal vegyes csodálattal bámulta a tiltott fát. A gyümölcs gyönyörű volt, és Éva azt kérdezte magától, hogy Isten miért tagadta meg az tőlük? Most jött el a kísértő alkalma. Mintha belelátott volna Éva gondolatába, megszólította őt: "[...] Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" (1Móz 3:1). Éva meglepődött és megijedt, amikor saját gondolatai visszhangját hallotta. De a kígyó tovább beszélt. Dallamos hangon ravaszul dicsérte Éva páratlan szépségét; és szavai nem voltak bántóak. Éva ahelyett, hogy elmenekült volna onnan, ott ácsorgott csodálkozva azon, hogy a kígyó beszél. Ha az angyalokhoz hasonló lény szólította volna meg, nagyon megijedt volna, de arra nem is gondolt, hogy az elbűvölő kígyó válhat a bukott ellenség eszközévé.
  A kígyó behálózó kérdésére Éva így válaszolt: "[...] A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, amely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói" (1Móz 3:2-5).
  Sátán kifejezte, hogy ha ősszüleink esznek arról a fáról, a lét magasabb szintjére jutnak, a tudás szélesebb mezejére lépnek. Arra célzott, hogy az Úr féltékenyen vissza akarja ezt tőlük tartani, nehogy vele egyenlővé magasztosuljanak. Sátán maga is evett a tiltott gyümölcsből, és ennek eredményeképpen megszerezte a beszéd képességét. Az a gyümölcs csodálatos bölcsességet és hatalmat ad; Isten ezért tiltotta meg, hogy megkóstolják, vagy csak megérintsék is. A kísértő azt sugalmazta, hogy nem fog bekövetkezni Isten fenyegetése, csak meg akarta félemlíteni őket. Hogyan is halnának meg?
  
  Hát nem ettek az élet fájáról? Isten meg akarja gátolni fejlődésüket és boldogságukat.
  Ez volt Sátán munkája Ádám korától fogva mostanáig, és ezt nagy sikerrel végzi. Arra kísért embereket, hogy ne bízzanak Isten szeretetében, és vonják kétségbe bölcsességét. Állandóan tiszteletlen kíváncsiságot, nyugtalan, firtató vágyat igyekszik kelteni az isteni bölcsesség és hatalom titkaiba való behatolásra. Azt kutatva, amit Istennek tetszett visszatartani, a tömegek figyelmen kívül hagyják azokat az igazságokat, amelyeket kinyilatkoztatott, és amelyek elengedhetetlenek az üdvösséghez. Sátán engedetlenségre kísérti az embereket, elhitetve, hogy a tudás csodálatos mezejére lépnek. De ez mind csalás. A fejlődés gondolatától fellelkesülten, Isten kívánalmainak lábbal tiprásával oly útra lépnek, mely a romlottsághoz és halálhoz vezet.
  Sátán úgy tüntette fel a szent párnak, hogy csak nyernek, ha Isten törvényét áthágják. Vajon nem találkozunk-e ma is hasonló okoskodással? Sokan korlátoltnak mondják azokat, akik engedelmeskednek Isten parancsolatainak, magukat pedig felvilágosultnak tartják, mint akik nagyobb szabadságot élveznek. Mi ez, ha nem az Édenben elhangzott szó visszhangja: "Amely napon ejéndetek arról - szegd csak meg Isten kívánalmát -, olyanok lesztek, mint az Isten"? Sátán azt állította, hogy nagyon jót tett neki az, hogy evett a tiltott gyümölcsből. De azt elhallgatta, hogy törvényszegése miatt kiűzték a mennyből. Bár látta, hogy a bűn következménye végtelen veszteség, eltitkolta saját boldogtalanságát, hogy másokat is ugyanabba helyzetbe sorodon. A kísértő eszmetársai ma is igyekeznek leplezni valódi jellemüket. Mondhatják magukat szentnek, de ez csak még veszélyesebb csalóvá teszi őket. Sátánnal társulnak, lábbal tiporják Isten törvényét, és másokat is ugyanarra késztetnek, hogy végérvényesen elpusztuljanak.
  Éva igazán elhitte Sátán szavait, de ez a hiedelme nem mentette meg a bűn büntetéséről. Éva kételkedett Isten szavában, és ez okozta bukását. Az ítélet nem azért fog kárhoztatni embereket, mert lelkiismeretesen elhitték a hazugságot, hanem mert nem hitték el az igazságot; mert elmulasztották megismerni az igazságot. Sátán ezt cáfoló álokoskodása ellenére mindig végzetes dolog engedetlenkedni
  
  Istennel szemben. Törekednünk kell megismerni, mi az igazság. Mindazok a leckék, amelyeket Isten feljegyeztetett Igéjében, intésünkre és eligazításunkra szolgálnak. Isten azért adta ezeket, hogy megóvjanak bennünket a csalástól. Mellőzésükkel pusztulásunkat okozzuk. Biztosak lehetünk abban, hogy minden, ami Isten szavának ellentmond, Sátántól származik.
  A kígyó leszakított a tiltott fáról egy gyümölcsöt, és azt a félig-meddig vonakodó Éva kezébe tette. Majd emlékeztette arra, amit az asszony maga mondott - hogy Isten megtiltotta a fának még az érintését is, nehogy meghaljanak. Nem lesz több kára a gyümölcs megevéséből - mondta a kígyó -, mint az érintéséből. Látva, hogy nem lett semmi baj abból, amit tett, Éva vakmerőbb lett. Amikor "[...] látá [...] hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék" (1Móz 3:6). Íze jól esett, és fogyasztása közben úgy érezte, mintha megélénkülne, és a lét magasabb szintjére lépne. Minden félelem nélkül szakított és evett a gyümölcsből. Most pedig, hogy megszegte Isten parancsát, eszköze lett Sátánnak férje megrontásában. Valami furcsa, természetellenes izgalommal, a tiltott gyümölccsel tele kézzel kereste meg férjét, és elmondott neki mindent, ami történt.
  Ádám arcára kiült a szomorúság. Döbbentnek és rémültnek látszott. Évának azt válaszolta, hogy ez bizonyára az ellenség, akitől Isten óvta őket; és Isten ítélete folytán Évának meg kell halnia. Erre Éva unszolta Ádámot, hogy egyen csak, és közben a kígyó szavait mondogatta, hogy bizony nem halnak meg. Úgy okoskodott, hogy ennek igaznak kell lennie, mert semmi jelét nem érzi Isten haragjának, sőt ellenkezőleg, valami fenséges, pezsdítő érzés minden képességébe új életet adott. Azt képzelte, hogy ugyanezt érzik a mennyei követek is.
  Ádám tudta, hogy társa megszegte Isten parancsát, nem törődve az egyetlen tilalommal, hűségük és szeretetük próbájával. lelkében rettenetes gyötrelem dúlt. Bánta, hogy elengedte Évát maga mellől. De a tett megtörtént; most el kell válnia attól, akinek társasága boldoggá tette. Hogyan is tudná ezt elviselni? Ádám örült Isten és a szent angyalok társaságának. Szemlélte a Teremtő dicsőségét. Felfogta,
  
  milyen magasztos sors vár az emberiségre, ha hűséges Istenhez. De ezekről az áldásokról mind elfeledkezett attól való félelmében, hogy elveszti azt az ajándékot, amely szemében minden másnál drágább volt. A Teremtő iránti szeretetet, hálát, hűséget felülmúlta az Éva iránti szeretet. Éva egy része volt, és nem tudta elviselni az elválás gondolatát. Nem eszmélt rá arra, hogy az a végtelen hatalom, aki a föld porából élővé, gyönyörűvé teremtette meg őt, és szeretetében társat adott neki, be tudja tölteni Éva helyét. Eltökélte, hogy osztozik Éva sorsában. Ha Évának meg kell halnia, ő is meghal vele. Elvégre - gondolta - talán a bölcs kígyó mégis igazat mondott. Éva ott állt előtte. Oly szép volt és oly ártatlannak látszott, mint engedetlen tette előtt. És még nagyobb szeretettel vette körül Ádámot, mint korábban. A halálnak semmi jele nem látszott rajta. És Ádám elhatározta, viseli a következményeket. Megragadta a gyümölcsöt és gyorsan megette.
  Ádám, miután vétkezett, először azt képzelte, hogy a lét magasabb szintjére lép. De bűnére gondolva csakhamar rémület töltötte el. Az addig enyhe, egyenletes hőmérsékletű levegő most megborzongatta a vétkes párt. Elmúlt a szeretet és béke, amely addig szívükben élt, és helyébe bűntudat lépett, félelem a jövőtől, és úgy érezték, hogy a lelkük mezítelen. Eltűnt a fénypalást, amely addig betakarta őket, és pótlására megpróbáltak valamilyen takarót csinálni, mert ruhátlanul nem léphettek Isten és a szent angyalok színe elé.
  Most kezdték felismerni bűnük valódi voltát. Ádám vádolta társát oktalanságáért - amiért eltávozott mellőle, és hagyta, hogy a kígyó becsapja. Mindketten azzal áltatták magukat, hogy Ő, aki annyi jelét adta szeretetének, megbocsátja ezt a bűnt és nem teszi ki őket annak az iszonyú büntetésnek, amelytől féltek.
  Sátán ujjongott sikerének. Az asszonyt rávette, hogy kételkedjen Isten szeretetében, ne bízzon bölcsességében és hágja át törvényét. Sátán az asszonyon keresztül elbuktatta Ádámot is.
  De a nagy Törvényadó közölni akarta Ádámmal és Évával törvényszegésük következményeit. Isten megjelent a kertben. Amikor még ártatlanok és szentek voltak, örömmel üdvözölték teremtőjüket. De most rémülten menekültek, és megpróbáltak elrejtőzni a kert
  
  mélyebb zugaiban. De "Szólítá [...] az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?" (1Móz 3:9-11).
  Ádám nem tagadhatta le, de nem is mentegethette bűnét. Azonban bűnbánat helyett megpróbálta feleségét hibáztatni, és ezzel Istent magát is vádolta: "[...[ Az asszony, akit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém" (1Móz 3:12). Ő, aki Éva iránti szeretetből tudatosan játszotta el Isten jóváhagyását és édeni otthonát, az örök élet örömét, most bukása után képes volt törvényszegéséért társát, sőt magát a Teremtőt is felelőssé tenni. Ilyen rettenetes hatalom a bűn.
  Az asszony, amikor Isten őt kérdezte: "[...] Mit cselekedtél?" Így válaszolt: "[...] A kígyó ámított el engem, úgy evém" (1Móz 3:13). "Miért teremtetted a kígyót? Miért engedted őt be az Édenbe?" ezek a kérdések rejtőztek bűne mentegetésében. Tehát akárcsak Ádám, ő is Istenre akarta hárítani bukásuk felelősségét. Az önigazolás szelleme a hazugság atyjától ered. Ennek ősszüleink is helyt adtak, amikor engedtek Sátán befolyásának. Ez Ádám minden fiánál és leányánál megmutatkozik. Bűneik alázatos bevallása helyett megpróbálnak védekezni, azt másokra, a körülményekre avagy Istenre hárítani. Még áldásaiban is alkalmat látnak az Isten elleni zúgolódásra.
  Az Úr ezután ítéletet mondott a kígyóra: "[...] Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban" (1Móz 3:14). Mivel a kígyó Sátán eszköze volt, neki is osztozni kellett Isten büntetésében. A mező legszebb és legcsodálatosabb teremtményéből a legvisszataszítóbb és legmegvetettebb állat lett, amelytől fél és irtózik állat és ember. Amit Isten ezután mondott, az közvetlenül Sátánnak szólt. Előre mutatott végső vereségére és pusztulására: "[...] ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1Móz 3:15).
  Isten elmondta Évának, hogy milyen bánat és fájdalom lesz ezentúl osztályrésze. Az Úr így szólt: "[...] epekedel a te férjed után, ő
  
  pedig uralkodik terajtad" (1Móz 3:16). A teremtéskor Isten Ádámmal egyenlővé alkotta Évát. Ha engedelmesek maradtak volna Isten iránt - összhangban a szeretet nagy törvényével - egymással is mindig összhangban lettek volna. De a bűn viszályt hozott, egységük csak úgy tartható fenn, ha az egyik enged a másiknak. Elsőként Éva vétkezett. Ezért esett kísértésbe, mert Isten parancsával ellentétben eltávozott társa mellől. Ő vette rá Ádámot a bűnre, és most Isten őt vetette férje alá. Ha az elbukott emberiség gyakorolta volna Isten törvényének elveit, ez az ítélet - bár a bűn következménye volt - áldást jelentett volna nekik. De mivel a férfi visszaél felsőbbségével, az asszony sorsa nagyon sokszor keserves, és élete terhes.
  Édeni otthonában Éva tökéletesen boldog volt férje oldalán, de mint a mai nyugtalan Évák, azzal a reménnyel áltatta magát, hogy magasabb szintre emelkedhet, mint amit Isten kijelölt neki. Mivel megpróbált eredeti helyzete fölé emelkedni, messze az alá zuhant. Hasonló sorsra jutnak mindazok, akik nem vállalják jó szívvel Isten terve szerinti feladatukat. Miközben olyan pozíciók elérésére igyekeznek, amelyekre Isten nem tette alkalmassá őket, üresen hagyják azt a helyet, ahol áldásul lehettek volna. Miközben nagyobb hatáskörre vágynak, feláldozzák igazi női méltóságukat és jellemük nemességét, elvégezetlenül hagyva azt a munkát, amelyet részükre a Menny kijelölt.
  Ádámnak az Úr kijelentette: "[...] Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz" (1Móz 3:17-19).
  Isten nem akarta, hogy a bűntelen pár bármi rosszat is megismerjen. Sok jót adott nekik, a rosszat pedig visszatartotta. De Isten parancsát áthágva ettek a tiltott fáról és most már mindig enni fognak - ismerni fogják a gonoszt. Ettől az időtől kezdve gyötrik Sátán kísértései az emberiséget. Az örömteli munka helyett, amelyet Isten ezt megelőzően nekik kijelölt, aggódás és fáradságos munka lett a sorsuk. Csalódás, bánat, fájdalom várt rájuk, és végül a halál.
  
  Az egész természet magán viseli a bűn átkát; az Isten elleni lázadás jellegéről és következményeiről tanúskodik. Amikor Isten megalkotta az embert, úrrá tette a föld és minden élő teremtmény felett. Ameddig Ádám hű volt Istenhez, uralkodott az egész természeten. De amikor fellázadt Isten törvénye ellen, az alsóbbrendű teremtmények az ő uralma ellen lázadtak fel. Az Úr nagy irgalmában így mutatta meg az embernek, hogy törvénye milyen szent, és azt akarta, hogy saját tapasztalatából tanulja meg, milye veszélyes annak a legkisebb mértékben is a mellőzése.
  A vesződséges és gondterhelt életet, amely ettől fogva az ember sorsa lett, Isten szeretetből fegyelmezésül választotta neki. A bűn miatt volt szükség erre, hogy határt szabjon étvágyának, szenvedélyeinek és önuralomra tanítsa. Ez benne volt Isten csodálatos tervében. Így akarta az embert a bűn rontásától és pusztításától megmenteni.
  Az ősszüleinknek adott figyelmeztetés, "[...] amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz" (1Móz 2:17) nem azt jelentette, hogy azon a napon kellett meghalniuk, amelyen ettek a tiltott gyümölcsből. Hanem azon a napon Isten kimondja a visszavonhatatlan ítéletet. A halhatatlanságot az engedelmesség feltételével ígérte meg. Törvényszegéssel eljátsszák az örök életet. Azon a napon halálra lesznek ítélve.
  A végtelen élet feltétele az élet fája gyümölcsének fogyasztása. Attól elzárva az ember életereje fokozatosan csökken egészen a halálig. Sátán azt akarta, hogy engedetlenségével Ádám és Éva magára vonja Isten haragját; azt remélte, hogy bocsánat nélkül enni fognak az élet fájáról, és így állandósítják a bűnt és a szenvedést. Az ember bukása után azonban Isten rögtön szent angyalokat bízott meg az élet fájának őrzésével, akik körül villogó pallosnak tűnő fénysugarak cikáztak. Ádám családjából senki sem léphette át ezt a fénysorompót, és nem ehetett az életadó gyümölcsből. Ezért nincs egyetlen halhatatlan bűnös sem.
  Az ősszüleink törvényszegése miatti fájdalomáradatot sokan túl szörnyű következménynek tartják oly "kicsi" bűnért, és kétségbe vonják Isten bölcsességét és igazságosságát abban, ahogy az emberrel bánik. De ha mélyebben megvizsgálnák ezt a kérdést, talán belátnák
  
  tévedésüket. Isten az embert a saját képmására teremtette - bűntelennek. A földet az Angyaloknál csak egy kicsivel alacsonyabb rendű lényekkel akarta benépesíteni. De engedelmességüket próbára kellett tennie, mert Isten nem akarta, hogy a világ olyan lényekkel teljen meg, akik semmibe veszik törvényét. Nagy irgalma folytán azonban nem adott súlyos próbát Ádámnak. Ha Ádám a legkisebb próbába belebukott, nem tudta volna kiállni a nagyobb felelősség próbáját sem.
  Másrészről viszont, ha Ádám nehéz próbát kapott volna, akkor a gonoszságra hajló emberek így mentegetőztek volna: "Ez az én esetem olyan csekélység Ádám bűnéhez viszonyítva, és Isten nem veszi szigorúan az ilyen apróságokat." A törvényszegés pedig állandósult volna a kicsinek tartott dolgokban, amelyeket az emberek még csak meg sem dorgálnak. De az Úr világossá tette, hogy a bűn minden fokon sérti Őt.
  Éva kicsiny dolognak látta ezt az engedetlenséget, a tiltott fa gyümölcsének megkóstolását és férjének bűnre csábítását. De bűnük rányitotta a szenvedés zsilipjét a világra. Ki tudhatja a kísértés pillanatában, hogy egyetlen rossz lépés milyen iszonyú következményekkel jár?
  Sokan tanítják, hogy Isten törvényét nem kell megtartani, és azt hangsúlyozzák, hogy lehetetlen engedelmeskedni előírásainak. Ha ez igaz volna, miért büntette meg Isten Ádámot törvényszegéséért? Ősszüleink vétke bűnössé tette a világot és fájdalmat zúdított rá. Isten jóságán és irgalmán múlott, hogy az emberiség nem süllyedt a reménytelen kétségbeesésbe. Senki se csapja be magát. "A bűn zsoldja a halál" (Róm 6:23). Isten törvényét most sem lehet büntetlenül áthágni, mint akkor sem, amikor az ítélet elhangzott az emberiség atyja felett.
  A vétkes Ádám és Éva nem lakhatott többé az Édenben. Könyörögtek Istennek, hogy hadd maradjanak ott, ahol ártatlanok és boldogok voltak. Beismerték, hogy eljátszották minden jogukat arra a boldog otthonra, de megígérték, hogy a jövőben szigorúan engedelmeskedni fognak Istennek. Azonban Isten kijelentette, hogy természetüket megrontotta a bűn; megfogyott erejükkel kevésbé tudnak ellenállni a gonosznak. Utat nyitottak Sátánnak, hogy könnyebben
  
  hozzájuk férkőzhessék. Ártatlan korukban is engedtek a kísértésnek; és most, hogy tudatosan vétkeztek, kevésbé lesz erejük feddhetetlenségük megőrzésére.
  Alázatosan és kimondhatatlan bánattal mondtak búcsút gyönyörű otthonuknak, és kiűzve az Édenből a bűn átkát hordó földön telepedtek le. Azt egykor enyhe levegő és egyenletes hőmérséklet most feltűnő változásoknak volt kitéve. Az irgalmas isten ellátta őket bőrruhával védelmül a hőség és a nagy hideg ellen.
  Amikor Ádám és társa a lankadt virágokban és hulló falevelekben a pusztulás első jeleit látta, jobban gyászolt, mint most az ember halottai miatt. A törékeny, érzékeny virágok halála valóban okot adott a fájdalomra. De amikor a hatalmas fák elhullatták leveleiket, ez a kép élénken emlékeztette őket arra a rideg tényre, hogy minden élő sorsa a halál.
  Az Édenkert a földön maradt hosszú idővel azután is, hogy gyönyörű ösvényeiről Isten elűzte őket. Az elbukott emberiség még sokáig nézhette az ártatlanság hazáját. Bejáratát angyalőrök zárták el. A Paradicsom kérubok őrizte kapujánál megmutatkozott Isten dicsősége. Ádám és fiai ide jöttek istentiszteletre. Itt fogadták meg újólag, hogy engedelmeskedni fognak a törvénynek, amelynek megszegése miatt kellett az Édent elhagyniuk. Amikor a bűn özöne elárasztotta a világot, és az embert gonoszsága miatt özönvíz pusztította el, az a kéz, amely az Édent ültette, elvitte azt a földről. A végső helyreállításkor azonban, amikor Isten "új eget és új földet" (Jel 21:1) teremt, dicsőbb díszbe fogja az Édent öltöztetni, mint amilyen kezdetben volt.
  Akkor azok, akik megtartották Isten parancsolatait, halhatatlanul fognak az élet fája alá lépni, a bűntelen világok lakói abban a gyönyörű kertben a végtelen korszakokon át szemlélni fogják Isten tökéletes teremtői művének egy darabját, azt, amelyet a bűn átka nem érintett - ízelítőt abból, amivé a föld lehetett volna, ha az ember a Teremtő dicső tervét betöltötte volna.
  

ELŐZŐ | TARTALOM | FŐOLDAL | KÖVETKEZŐ