Egészség és mértékletesség

Testünk a Lélek temploma (1Kor 6:9). „A szellemi és lelki erő nagymértékben függ a testi erőtől és tevékenységtől. Mindaz, ami előmozdítja a testi egészséget, elősegíti az erős elme, és a jól kiegyensúlyozott jellem fejlődését is" (Előtted az élet, p. 195.). Ez okból a hetednapi adventisták vigyáznak, hogy értelmesen, az egészségügyi alapelvekkel összhangban éljenek, amelyek a következők: testedzés, megfelelő légzés, napfény, tiszta levegő, a víz használata, alvás és pihenés. Saját meggyőződésük alapján egészségesen étkeznek, önként választják az egészség, az önkontroll és az ártalmas hatásokat kerülő élet alapelveinek követését. Következésképpen tartózkodnak az alkohol, a dohány és a kábítószerek minden formájától. Arra törekszenek, hogy megőrizzék fizikai és szellemi egyensúlyukat azáltal, hogy kerülnek mindennemű mértéktelenséget.

Az adventi üzenetnek elválaszthatatlan része az egészségügyi reform, az egészségügyi és mértékletességi tanítás. Az Úr kiválasztott hírnöke által tanított bennünket arra, „hogy akik megtartják Isten parancsolatait, azoknak szent kapcsolatban kell állniuk vele, és az evésben és ivásban való mértékletesség által a szolgálathoz a lehető legjobb állapotban kell tartaniuk elméjüket és testüket" (Counsels on Health, pp. 132–133.). „Az Úr terve az, hogy az egészségügyi reform helyreállító befolyása részét képezze az evangéliumi üzenethirdetés utolsó nagy erőfeszítésének" (Medical Ministry, p. 259.).

Testünk, lelkünk, szellemünk Istené. Ezért vallási kötelességünk megtartani az egészségügyi törvényeket saját jólétünk és boldogságunk, valamint Istennek és embertársaiknak való hatékonyabb szolgálatunk érdekében. Az étvágyat korlátok között kell tartani. Az egészségügyi alapelvek értelmes betartása, mint pl. a tiszta levegő, a szellőztetés, megfelelő ruházat, tisztaság, a helyes testmozgás és felüdülés, az elegendő alvás és pihenés, a helyes, teljes értékű étrend segít egészségünk fenntartásában. Isten az ételek bőséges választékával látta el az embert, amelyek megfelelően kielégítenek minden táplálkozási szükségletet. Gyümölcsök, gabona-, zöldség- és diófélék egyszerűen elkészítve, „tejjel vagy tejszínnel kiegészítve a legegészségesebb étrendet jelentik" (Christian Temperance and Bible Hygiene, p. 47.).

Ha az egészséges életmód alapelveit gyakoroljuk, nem érezzük az élénkítőszerek hiányát. A természet törvénye tiltja a szeszes italok vagy kábítószerek minden fajtájának fogyasztását. Mozgalmunkban, a Hetednapi Adventista Egyházban a legkorábbi napoktól kezdve tagsági feltétel volt az italoktól és dohánytól való teljes tartózkodás (lásd 16., 33., 35., 185., 195., 211., 221. oldal).

Isten nagy világosságot adott nekünk az egészségügyi alapelvekkel kapcsolatban, amit a modern tudományos kutatás bőségesen igazolt. Mindezeket nem lehet kockázat nélkül figyelmen kívül hagyni, mert így szól a hozzánk küldött üzenet: „akik úgy döntenek, hogy inkább saját meglátásaikat követik ezen a területen, és tetszésük szerint esznek és isznak, fokozatosan közömbössé válnak az Úrtól kapott jelenvaló igazság más pontjait illetően is, és elveszítik tiszta látásukat az igazságot illetően…" (Testimonies 9. kötet, p. 156., 157.).