A fenyíték

A vétkező tagot – bármelyik rendes testvérgyűlésen – a gyülekezet szavazatával fegyelem alá lehet helyezni, ha az érintettet erről értesítették. Természetesen, ha az érintett személy kívánja, jelen lehet. A fenyíték meghatározott időre szól, legkevesebb egy hónaptól legfeljebb tizenkét hónapig terjedhet. A fenyíték automatikusan megvon minden gyülekezeti tisztséget a vétkezőtől, és amíg fenyíték alatt van, semmilyen tisztségre nem választható meg. A fenyíték alatt tevő tagnak nincs joga sem szóban, sem szavazattal részt venni a gyülekezet ügyeinek intézésében, és nyilvánosan sem szolgálhat a gyülekezetben, pl. nem taníthat a szombatiskolai osztályban stb. A fenyíték ideje alatt nem kérheti át levelét egy másik gyülekezetbe. De a fenyíték nem fosztja meg őt attól, hogy a gyülekezettel együtt élvezze a szombatiskola, az istentisztelet és az Úr háza egyéb áldásait. A fenyíték nem jelentheti azt, hogy az illetőt megfosztjuk a gyülekezetben nyerhető áldásoktól (pl. kitiltással), ha a kiszabott feltételeknek nem tesz eleget. A fegyelmi idő végén megfelelő vizsgálatot kell folytatni, amely kideríti, vajon a fenyíték alatt levő tag megváltozott-e. Ha a magatartása kielégítő, akkor további eljárás nélkül a személy tagsága rendezettnek tekinthető. Ha nem változtatott életén, akkor újból fontolóra kell venni ügyét, és olyan fegyelmi intézkedést kell foganatosítani, amilyet az eset megkíván. A fenyített gyülekezeti tisztséget csak (újra) választással kaphat.