Gyülekezetek összevonása

Ha tanácsosnak látszik két gyülekezet összevonása, az egyházterületi (miszióterületi/csatolt területi) bizottság tegyen javaslatot erre. A szabályosan összehívott testvérülésen, amit az egyházterületi (miszszióterületi/csatolt területi) elnök, a gyülekezet lelkésze vagy más felszentelt lelkész vezet, mindkét érintett gyülekezet szavazzon az összevonás kérdéséről. Ha mindkét gyülekezet igennel szavazott, akkor együttes ülést kell tartani, amit az egyházterületi (misszióterületi/csatolt területi) elnök, távollétében az egyházterület által erre kijelölt felszentelt lelkész vezet.

A megállapodásról gondosan megírt nyilatkozatot kell előkészíteni, amely tartalmazza az összevonás okát és az ezzel kapcsolatos lényeges kérdéseket, pl. a javak kezelése, az anyagi kötelezettségekért vállalt felelősség stb. Ez a nyilatkozat tartalmazza, hogy az összevonás milyen feltételekkel történt. A dokumentumban rögzítik az egyesített gyülekezet új nevét is, valamint azt, hogy az addigi két gyülekezet minden tisztviselőjét felmentik a szolgálat alól. A két gyülekezet összevonása a közös nyilatkozat elfogadásával nyilvánítható megtörténtnek. Végül meg kell választani a jelölőbizottságot, hogy tisztviselőket jelöljenek az összevont gyülekezetben a tisztségekre az év hátralévő részére. A nyilatkozat egy másolatát el kell juttatni az egyházterülethez (misszióterülethez/csatolt területhez).

Ezekben az esetekben mindkét gyülekezet teljes tagsága az új szervezetben egyesül. Ilyen körülmények között megengedhetetlen, hogy egy tag azért maradjon ki, mert az összevonás alkalmával elmulasztották felírni a nevét a tagok névsorába. Az összevont testület lesz felelős minden tag esetében a rendért és fegyelemért. A gyülekezeti fegyelem alatt álló tagok esetében a kézikönyv erre vonatkozó bekezdései alapján kell eljárni.

Mindkét gyülekezet könyvei és feljegyzései az összevont gyülekezet tulajdonává válnak. Az egyházterületet (misszióterületet/csatolt területet) értesíteni kell, és a következő ülésen meg kell tenni a szükséges lépéseket az új helyzettel kapcsolatban.