11. Növekedés Krisztusban

Keresztje által Jézus győzedelmeskedett a gonoszság erői felett, földi szolgálata során legyőzte a démoni lelkeket, megtörte hatalmukat, és biztossá tette végső megsemmisülésüket. A gonosz erők folytonosan irányítani akarják életünket még akkor is, amikor Jézussal járunk békességben, örömben és szeretetének bizonyosságában, azonban Krisztus győzelme győzelmet ad nekünk. A gonoszság helyett azonban most a Szentlélek lakozik bennünk, hatalmával biztosítva bennünket. Jézus mint Megváltónk és Urunk mellett elkötelezve megszabadulunk régi tetteink és korábbi életünk terhétől, annak sötétségével együtt: a gonosz erőktől való félelemtől, a tudatlanságtól és a céltalanságtól. Jézusban nyert új szabadságunkban arra hívattunk el, hogy egyre hasonlóbbá váljunk Megváltónkhoz, miközben naponta bensőséges kapcsolatot ápolunk vele imádság, az Ige tanulmányozása és tanításai, valamint az Ő gondviselése feletti elmélkedés, az Őt dicsőítő éneklés és a közös istentisztelet, valamint a lélekmentés által. Amint a körülöttünk lévők szerető szolgálatára szenteljük magunkat, és bizonyságot teszünk megváltásáról, állandó jelenléte megszentel minden pillanatot és minden feladatot. (Zsolt 1:1–2; 23:4; Kol 1:13–14; 2:6, 14–15; 1Thessz 5:23; 2Pt 2:9; 3:18; 2Kor 3:17–18; Fil 3:7–14; 1Thessz 5:16–18; Mt 20:25–28; Jn 20:21; Gal 5:22–25; 1Jn 4:4)