A szervezés biblia alapja

Amikor Isten kihívta az izraelitákat Egyiptomból, és választott népévé fogadta, figyelemre méltó szervezeti rendet is adott számukra, amely polgári és vallásos kérdésekben egyaránt útmutatóul szolgált. Az Úr hírnöke ezt mondja: „Izrael kormányzását a legalaposabb szervezés jellemezte. Csodálatos volt tökéletessége és egyszerűsége. A rend feltűnően megmutatkozott Isten minden teremtett műve tökéletességében és elrendezésében, mely a héber gazdasági életben is kifejezésre jutott. Isten volt a vezetés és a kormányzat középpontja, Izrael uralkodója. Mózes az Isten által kijelölt, látható vezetőként állott a nép élén, hogy Isten nevében gondoskodjék a törvények betartásáról és végrehajtásáról. Később a törzsek véneiből egy hetven tagból álló tanácsot választottak, hogy ez támogassa Mózest a nép általános ügyeinek intézésében. Ezután következtek a papok, akik a szentélyben tanácskoztak az Úrral. A törzsek főnökei vagy fejedelmei uralkodtak a törzsek felett. Ezek alatt állottak és ügyködtek az »ezredeseknek, századosoknak, ötvenedeseknek, tizedeseknek és tiszttartóknak« nevezett elöljárók, akik szintén a törzsek főemberei közül kerültek ki. Végül voltak olyan tisztjeik is, akiket különleges kötelességek végzésével bíztak meg (5Móz 1:15)" (Pátriárkák és próféták, p. 334.).

Ha megnézzük az újszövetségi egyházat, ugyanezt a tökéletes szervezettséget látjuk. Nem is lehet másként, hiszen az egyház isteni eredetű. Krisztus, aki az egyházat létrehozta, „elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta" (1Kor 12:18). Ő adott nekik ajándékokat és képességeket a rájuk háruló feladatok szerint, és élő, működő testté szervezte őket, amelynek Ő a feje.

„Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van; azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk" (Róm 12:4–5). „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első" (Kol 1:18).

„A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr." „Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is." „Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint. És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit" (1Kor 12:4–5, 12, 27–28).