Megszervezett szórványok

Ahol több elszigetelten élő hívő lakik egymáshoz meglehetősen közel, szórványt lehet szervezni a közösség és az együttes imádkozás érdekében; azzal a szándékkal, hogy idővel megszervezett gyülekezetté növik ki magukat.

A hívők ilyen csoportját az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) bizottság jóváhagyásával lehet szórvánnyá szervezni, és ennek következtében csak az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) bizottság oszlathatja fel őket. Amikor az egyházterületi (miszszióterület/csatolt terület) bizottság jóváhagyja egy szórvány megszervezését, a szervezést az abban a körzetben dolgozó lelkész vagy az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) bizottság által kijelölt lelkész végezheti, aki a helyi tagokkal való tanácskozás után a megkeresztelt tagok közül megválaszt egy vezetőt és egy pénztárost.

Minden más tisztségre való jelölést – pl. szombatiskola vezető, misszióvezető, ifjúságvezető – a szórvány megkeresztelt tagjai választanak szavazással az összejövetelükön, amikor a körzetvezető vagy egy olyan személy elnököl, akit az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) bizottság erre felhatalmazott.

A szórvány vezetőjét nem kell felszentelni a szolgálatra. Nincs joga olyan feladatokat végezni, amelyek egy gyülekezet felszentelt presbiterének kiváltságai. Azonban ott, ahol kivételes körülmények indokolttá teszik, az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) bizottság kinevezhet egy olyan személyt, aki gyülekezeti tapasztalatokkal és vezetői képességekkel rendelkezik, hogy a szórvány felszentelt presbitereként szolgáljon.

A szórvány pénztárosa a befolyt és a kiadott pénzösszegekről pontos könyvelést vezessen. Az egyházterület (misszióterület/csatolt terület) által meghatározott időben haladéktalanul küldjön el minden tizedet és adományt – kivéve a helyi célokra gyűjtött adományokat – az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) pénztárosnak, aki egyben az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) gyülekezet pénztárosa is.

Mivel a megszervezett szórvány minden megkeresztelt tagja az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) gyülekezet tagja, a szórványnak nincs joga egyházfegyelmi ügyekben eljárni. Minden ilyen ügyet tovább kell adni az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) bizottságnak, amely egyben az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) gyülekezet bizottsága is, annak elnöke pedig az egyházterületi (misszióterület/csatolt terület) gyülekezet felszentelt presbitere.

Az ilyen szórványoknak gyarapodniuk kell, és végül el kell jutniuk arra a pontra, amikor szükségessé válik a rendes gyülekezetté való szervezésük. A szórvány vezetősége támogasson és mozdítson elő minden olyan gyülekezeti munkát és tevékenységet, amelyet a szervezett gyülekezetek rendszerint végeznek, hogy így a teljes gyülekezeti szervezettséggel együtt járó nagyobb felelősségre készítsék fel a tagokat.