Gyülekezeti misszióórák

A Megváltó parancsa szerint a gyülekezet feladata, hogy az egész világnak hirdesse az evangélium üzenetét. A felszólítás minden egyes tagot felelőssé tesz, hogy az üdvösség üzenetét annyi embernek adják át, amennyinek csak lehet. A Megváltó „szolgáit felhatalmazta, és kinek-kinek a maga dolgát megszabta" (Mk 13:34). Feltámadása után találkozott tizenegy tanítványával, hogy tanácsolja és bátorítsa őket. Akkor adta a misszióparancsot a tanítványoknak és az összegyűlt több mint ötszáz testvért számláló gyülekezetnek. Ez volt a keresztény egyház első misszióórája, de minden bizonnyal nem az utolsó.

A misszióóra mindig Isten tetszését váltja ki, mint a keresztény egyház szolgálatainak állandó, meghatározott része. A Prófétaság Lelke mondja: „Rendkívüli szent feladatot bízott ránk Isten, ezért szükségünk van arra, hogy összejöjjünk és tanítást kapjunk, így készülve fel a munka elvégzésére" (Testimonies 6. kötet, p. 32. – a kiemelés tőlünk származik).

Az összejövetelek ideje – A hónap első szombatja általában missziószombat. Ekkor az istentiszteletek a gyülekezeti tagok missziómunkájára összpontosítsanak, de a misszióosztály mellett a gyülekezet más osztályai is lehetőséget kaphatnak ezeken a különleges napokon arra, hogy beszámoljanak munkájukról. Erre az érintett osztályokkal való egyeztetés után kerülhet sor (lásd 98. oldal 8. megjegyzés).

Könyvek kiosztása szombaton – Általában a missziójegyzőnek leginkább szombaton van alkalma arra, hogy könyveket adjon a tagoknak. Ezen alkalmakon kerüljünk minden kifogásolható módszert és mindent, ami elvonná a gyülekezet figyelmét az igazi istentisztelettől.