A bevezető témában alaposan tárgyaltuk a lelkész szerepét a gyülekezet növekedésében. Közvetve, a laikusok szerepéről és a tanítványságról szóló témák is érintették ezt a kérdést. Ennek ellenére, bőven van még mit elmondani. Monte Sahlin egy felmérést végzett az észak-amerikai városi gyülekezetek között. A rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján vizsgálta a gyülekezetek aktivitását, programjait, a keresztségek számát és a taglétszám alakulását 1980 és 1990 között. Az egyik legmeggyőzőbb következtetése ennek a vizsgálatnak, hogy a növekvő gyülekezetek élén egy kompetens pásztori vezetés van. A növekvő gyülekezetek egy sok tálentomú lelkésszel voltak megáldva, és a lelkész munkája, módszerei sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak, mint dinamikus személyisége.

Az alapkövetkeztetés, amiből ez az előadás kiindul: Ha egy gyülekezet növekedni szeretne, kihasználva minden lehetőségét, egy erős pásztori vezetésre van szüksége. Ha egy gyülekezet nem növekszik és szeretnénk tudni az okát, vegyük közelről szemügyre a lelkész szerepét a gyülekezetben.

Szeretnék öt gondolatkört érinteni ennek az alapkövetkeztetésnek a kifejtésére, anélkül, hogy a korábban elhangzottakat túlságosan ismételgetném.

• Először a lelkipásztor bibliai szerepét;
• Majd egy kettős dilemmát, amit magunkban is nehezen merünk megfogalmazni;
• Harmadszor a vezetés vagy menedzselés kérdését;
• Azután a vezetési elméletek hogyan befolyásolják a növekedési lehetőségeket;
• Végül a legfontosabb kérdés: hogyan válhatok egy erős vezetővé?

Nem először hallunk Ef 4:12 igazi jelentéséről, arról, hogy a lelkész szerepe a gyülekezet felkészítése a szolgálatra. Arról sem, hogy a prédikáló, evangélizáló, látogató, keresztelendőket tanító stb. lelkész még csak azt teszi, amit neki is, mint gyülekezeti tagnak tennie kell, és ezért még nem jár lelkészi fizetés. Az egyik kérdés az, hogy miért nem értjük meg egykönnyen igazi küldetésünket?

Az egyik legfontosabb ok, amiért nem sikerül ezt megvalósítani, hogy nem ismertük fel az erős lelkipásztori vezetés szükségességét. Két mai gyülekezetnövekedéssel foglalkozó szerző, az un. felhatalmazó modell csődjében látja ezt az okot. Richard G. Hutcheson, The Wheel Within the Wheel című könyvében azt írja, hogy a felhatalmazó vagy előmozdító, egy viszonylagosan kívülálló technikus, aki érti a folyamatot, ahogy a dolgok megvalósulnak, és aki felhatalmazza a többieket, hogy elérjék ezt a célt. Megdöbbentő, amennyire ez a meghatározás hasonlít arra, amit mi próbálunk tenni. A metodista Lyle E. Schaller, Effective Church Planning című könyvében - mindkettő 1979-ben jelent meg - pedig azt írja, hogy életre hívtuk az önazonosult, felhatalmazó típusú lelkészt, és kiégtünk. Úgy gondoltuk, hogy a felhatalmazó szinonimája: nem ő a kezdeményező, nem agresszív és nem hordozza a vezetői felelősséget. Az e modellt követő gyülekezetek szemmel látható hanyatlásnak indultak.

Talán a mi gyülekezeteink nem jutottak el azokhoz a szélsőségekhez, amelyeket ezek a szerzők megemlítenek, de sajnos teljesen ezek sem ismeretlenek. Egyes gyülekezetek eljutottak az intézményellenességnek arra a fokára, hogy egyesek azt prédikálták az egyháznak el kell halni, mint a mag a földben, hogy Isten megmutathassa, mit tud kihozni a romokból!

Meg kell találni valahol az emberközpontúság és a küldetésközpontúság közötti egyensúlyt. Hiszen a túlságos emberközpontúság (ez alatt azt értem, hogy csak az ember szükségleteivel való foglalkozás számít) leértékeli a vezetői tekintélyt és ez mindig az adott közösség hanyatlásához vezet. Ez a hanyatlás előbb vagy utóbb lelki hanyatlást is eredményez, mivel Isten és ember kapcsolatát is tévesen mutatja be, és leértékeli Isten hatalmát és tekintélyét (a végtelenségig elnéző barát).

David Mains, saját negatív tapasztalatát írja le, amikor tíz évi munka után álmait romokban látta. Az úgynevezett felhatalmazó irányzatot követve elérte, hogy tagjait akaratlanul is tekintély-ellenességre nevelte, de már túl késő volt. Azt írja a My Greatest Ministry Mistakes című cikkében, hogy ha túlhangsúlyozzuk a szolgáló vezetés filozófiáját, akkor a vezetőből lábtörlő lesz, és tönkremegy.

A központi kihívás tehát, hogy felszabadítsuk a tagságot egy értelmes, számot tevő szolgálatra, miközben helyreállítjuk a lelkész bibliai szerepét, mint vezetőét. Ez úgy történhet meg, ha a lelkészt, mint vezetőt és mint felkészítőt határozzuk meg. Mit jelent a felkészítő?

A felkészítő egy olyan vezető, aki aktívan felállítja a célokat a gyülekezet számára, Isten akarata szerint; érvényre juttatja, hogy az emberek cél-tulajdonosok legyenek; és odafigyel, hogy minden tag megfelelően motivált és felszerelt legyen, hogy teljesítse a cél ráeső részét.

Minél nagyobb egy gyülekezet, annál nagyobb jelentősége van, hogy a lelkész vezető és felkészítő legyen. A vizsgálatok egyértelműen kimutatják, hogy egy gyülekezet nem tud egy bizonyos határon túl növekedni, ha nem a megfelelő vezetési módszert alkalmazza a lelkész. A saját gyülekezeteink növekedésével kapcsolatosan komolyan fel kell vetnünk ezt a kérdést. Pl. kisebb gyülekezetekben teljesen informális a vezetés és a döntéshozatal. Szinte biztos, hogy amelyik gyülekezet megmarad az ilyen vezetés mellett, mindvégig kicsi marad. Ha növekedni szeretne, akkor előbb úgy kell viselkednie, mint egy nagy gyülekezet.

Lyle Schaller írja az említett helyen, hogy egy nagyobb gyülekezetben a lelkésznek el kell vállalnia az erős, első számú vezető szerepét, hiszen ez alapvető feltétele a növekedésnek. Rendkívül elgondolkodtató, hogy miért találjuk széteső és nagy százalékban inaktív tagokból állónak a nagyobb gyülekezeteinket. Legtöbb esetben egyáltalán nem találjuk meg még az árnyékát sem ennek az erős pásztori vezetésnek. Az átmeneti növekedések sokszor megcsalnak bennünket és nem vesszük észre, hogy az ablakon többen mennek ki, mint amennyien bejönnek az ajtón. A legutóbbi felmérésünk egyértelműen igazolja ezt.

Minden keresztény ismeri a Biblia egyértelmű tanítását, hogy a büszkeség bűn. A büszkeséget bukás követi. Jakab azt mondja: “Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád” (Jak 4:6). Pál pedig azt mondja, hogy senki “feljebb ne bölcselkedjék, mint ahogy kell bölcselkedni;” (Róm 12:3). Az alázatosság egy fontos keresztény erény, ami újra és újra magasztalunk énekeinkben és prédikációinkban. A lelkészek is tanítják az alázatosságot és próbálnak példát mutatni a mindennapi életben.

Nagyon kevés lelkész érti viszont, hogy milyen kapcsolat van a hatalom és az alázatosság között. Sokak számára úgy tűnik, mintha pontos ellentét fogalmakról lenne szó, pedig valójában nem így van. Jézus világosan beszél erről: “Mert aki magát felmagasztalja megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik” (Mt 23:12). Az aktív ige a mi felelősségünkről, a passzív pedig Isten válaszáról beszél.

Miközben el kell ismernünk, hogy az alázatosság a Szentlélek gyümölcse, amit Isten kegyelme által nyerhetünk el, mégis az a parancsunk, hogy alázzuk meg magunkat. (Jak 4:10) Jakab is azt mondja viszont, hogy Isten fel fog magasztalni. Egyes lelkészek azért nem tudják növekedésre vezetni a gyülekezetet, mert elfogadták ugyan az alázatosság oldalát ennek a dilemmának, de nem fogadták el Isten felmagasztalását. Jézus úgy tud használni, ha mind a kettő jelen van. A tapasztalat szerint, a növekvő gyülekezetek erős vezetői igen is alázatos emberek.

A másik dilemma: hogyan lehetek szolga és vezető egyszerre? Jakab és János egyszer fel akarták magasztalni önmagukat. Jézus ezt az alkalmat használta fel, hogy az egyik legfontosabb tanítást adja a vezetésről. Azt mondja, hogy a keresztény vezetők ne legyenek olyanok, mint a pogányok, akik hatalmaskodnak a többiek felett (Mk 10:42). Az uralkodás és a vezetés közötti különbség szintén meg van említve 1Pét 5-ben is. De ha maradunk itt, Jézus elmondja a pozitív oldalát is: “aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;” (43). A keresztény vezetés, szemben a világival, a szolgálaton alapszik. De egyáltalán nem említi, hogy bármi rossz lenne abban, hogy valaki vezető akar lenni. Természetesen Isten országában a vezető szerep nem kikényszerítéssel, vagy önjelöléssel történik. Nem követelhetjük, hanem ki kell érdemelni.

Sokan elfecsérlik idejüket azzal, hogy bizonyítsák a szolgai voltukat, de nem fogadják el ennek következményeit, hogy Isten fel akarja magasztalni őket és felruházni a hatalommal, ami ezzel jár. Jézus megmosta a tanítványok lábait, de az egész földi szolgálata alatt, egyetlen pillanatra sem volt kétséges a tanítványok számára, hogy ki a vezető. A szolgaság és a vezetés nincs ellentétben a keresztény szolgálatban. Dewayne Davenport nagyon világosan látja, amikor megjegyzi, hogy maga az alázatosság tart vissza sok lelkészt, hogy Istentől rendelt vezetők legyenek.

Sundo Kim, a világ legnagyobb metodista gyülekezetének a lelkésze (12.000 tag). Mindannyian úgy tartják, hogy valóban az ő szolgájuk. De Sundo Kim egyszersmind a vezetőjük is. Láthatóan nem probléma számára megoldani a dilemmát. A bizottsági teremben van egy hosszú asztal, ahol a vének ülnek. Az asztalfőn két szék van. Az egyiken ő ül, a másikon soha sem ült ember. Az Krisztusnak van fenntartva. Úgy jelenik meg ezen a szimbólumon keresztül, mint Krisztus jobb kezénél ülő, aki teljes, Tőle kapott hatalmával vezeti a gyülekezetet. Mindenesetre nekünk szokatlan lenne egy ilyen ülésrend, de az üzenet egyértelmű.

Pál apostol számtalan alkalommal utal magára, mint szolgára. Tekintélye mégis parancsoló volt. Nem látott ellentétet, hogy egy idôben legyen Krisztus szolgája és apostola. Két alkalommal is azt írta a korintusiaknak: “legyetek az én követőim” (1Kor 4:16; 11:1). Egyik alkalommal hozzátette, “mint én is a Krisztusé”, elismerve ezzel szolgaságát. Larry Richards egy különös dologra lett figyelmes: három jelentős gyülekezetet vizsgált meg, és azt találta, hogy mindenütt erős, tekintélyelvű vezetés volt, de az emberek nem észlelték, hogy vezetőik tekintélyelvűek, mivel örömmel szolgáltak a kezük alatt.

Sokan a menedzser és a vezető kifejezéseket váltófogalomként használják. A mai szervezési elméletek azonban fontos különbségeket mutatnak ki közöttük. Először is minden menedzsernek vezetőnek kell lennie, de nem szükségszerű, hogy minden vezető menedzser. Először mindig vezetőkre van szükség. A vezető megragadja az összefüggéseket, látomása van, és egy átfogó iránymutatást tud adni. Miután ezeket megalapozza, a menedzsment gondoskodik arról, hogy ezek megvalósuljanak.

Richard Hutcheson úgy beszél a vezetésről, mint az emberek közötti kapcsolat funkciójáról, azok között akik vezetnek és azok között, akik önkéntesen követik őket. A vezetők és a követők kölcsönösen hatással vannak egymásra. A hatékony gyülekezeti vezetés érti, hogy hol áll a gyülekezet ebben a pillanatban, és milyen lehetőségei vannak a jövőre nézve. Azután lépéseket tesz a tagok motiválására, hogy azzá váljanak, amivé Isten akarja tenni őket. A vezető mindig elől jár, de nem túlságosan elől. Olyan lehetőségeket lát meg, amelyeket mások nem látnak, és formálja a gyülekezeti tagok látását, hogy megfeleljenek ezeknek a lehetőségeknek.

A menedzsment egészen más. Ted Engstrom rámutat, hogy miközben a vezetés látomáson, hiten és eszmén alapul, a menedzsment reális kilátások, tények és funkciók alapján működik. A vezetés dönti el merre megyünk és miért, a menedzsment pedig azt fogalmazza meg, hogyan jutunk oda.

A vezetés és a menedzsment közötti különbséget a Bibliában említett lelki ajándék pár alapján is érzékelni lehet. A vezetés ajándékáról Róm 12:8-ban olvasunk, az irányítás ajándéka pedig egy másik listán, 1Kor 12:28-ban található. A görög nyelvben itt két különböző szót találunk. 1Kor 12-ben az irányításra vonatkozó görög szó a hajó kormányosát jelenti. Ô érti a technológiát, ahogy a hajót egyik helyről a másikra viheti. A kormányos, vagy irányító végez egy közép szintű vezetői munkát, mivel ő igazgatja a legénységet, hogy mindenki megtegye a maga részét. De a hajó tulajdonosa az igazi vezető. Ô dönti el, hogy hova megy a hajó, és mit szállít. Könnyen előfordulhat viszont, hogy a tulajdonos nem sokat tud a navigációról, a vitorlákról, vagy hogy mit kell tenni a viharban.

A vezetés ajándéka tehát, olyan speciális képesség, amit Isten ajándékoz a Krisztus Testének bizonyos tagjai számára. Azért adja, hogy célokat tűzzenek ki, Isten végső céljával összhangban, és közvetítsék ezeket a célokat másoknak, hogy azok önkéntesen és másokkal összhangban megvalósítsák ezeket a célokat Isten dicsőségére.

Nagyon kevés lelkipásztor tisztán vezető, vagy tisztán irányító. Legtöbben a kettő keveréke vagyunk. De a tapasztalat szerint, azok a lelkészek, akik inkább vezetők, függetlenül attól, hogy irányítók-e, nagyon valószínűen növekvő gyülekezetek pásztorai. Azok a lelkészek, akik elsősorban ügyvezetőnek látják magukat, és ennek megfelelő irányítási stílust követnek, a fenntartásra összpontosítanak. A menedzserek arra figyelnek, hogy a gyülekezet simán és harmonikusan végezze munkáját, miközben a vezető vállalja a rizikót és felborítja a status quo-t az előrehaladás érdekében.

Néhány szót szólnunk kell arról, hogy milyen növekedési lehetőségek rejlenek a vezetési stílus megválasztásában. Ted Engstrom azt mondja, hogy a megfelelő vezetési stílus nagy mértékben függ a szervezet feladatától, attól, hogy életének milyen fázisában van, és a pillanatnyi szükséglettől is. Ez a megállapítás rendkívül fontos. Nincs egy megfellebbezhetetlen bibliai vezetési stílus. Az adott körülmények meghatározzák a szükségletet.

A híres német szociológus Max Weber, a század elején egy olyan vezetés-elméleti kérdést fogalmazott meg, ami kiállta az idők próbáját. Ez az elmélet alkalmazható az egyházi vezetésre is. Három utat határoz meg, ahogy a társadalom törvényesíti a vezetést: legális-racionális, tradicionális és karizmatikus. Az első a törvényességen alapszik és nem sok köze van a személyhez, aki hivatalban van. A hivatal formálja az embert. A tradicionális hatalmat az szerezheti meg, aki bele tud illeszkedni abba a rendszerbe, amit a tradíció kialakított. A karizmatikus vezetést a vezető a saját személyisége által szerzi meg.

Nagyon kevés olyan vezető létezik, aki tisztán az egyik, vagy másik csoportba tartozik. De nagyon jól felismerhető, hogy valaki erősen azonosítható az egyikkel vagy a másikkal. Teljesen egyértelmű viszont, hogy a nagy, növekvő gyülekezetek, szinte teljesen, karizmatikus vezetőkkel vannak megáldva. Nem azért erős vezetők, mert a hivataluk, vagy a tradíciók teszik ilyenné őket. Erős vezetők, mert a Szentlélek hatalmasan munkálkodik rajtuk keresztül. Bár Weber nem hangsúlyozza, de a görög karizma szó a lelki ajándékokat jelenti. A növekvő gyülekezet vezetése határozottan a lelki ajándékra alapozott.

A vezető-felkészítő pásztori modell célja, hogy maximalizálja a laikus tagok szerepét a gyülekezeti szolgálatban, de ugyanakkor maximalizálja a lelkipásztor szerepét a vezetésben.

A kérdés most már csak az, hogyan válhatok erős vezetővé? A vezetésnek három fő forrása van: A vezetést ki kell érdemelni, meg kell jeleníteni és meg kell tanulni.

A vezetés kiérdemlése. A vezetésre való képesség végső tesztje, hogy vannak-e követők. Mivel a karizmatikus vezetés rendkívül fontos, nem automatikus, hogy a gyülekezet követi a lelkészt egyszerűen azért, mert van egy címe. Ezért akinek erre kell hivatkoznia, az már nem is az, aminek a címe után gondolja magát.

Egy meglévő gyülekezet vagy körzet elfoglalása után minimum három évig próbaidőn van a lelkész. Ennyi idő kell, hogy az emberek végleg eldöntsék, hogy valóban szolgájuk-e a lelkész és kiérdemelte, hogy vezetőjük legyen. Éppen ezért a produktív szolgálati évek a 4. évben kezdődnek. Ne csaljuk meg magunkat! Vannak akik két hét múlva gyökeres változást látnak az istentiszteleten való részvételben. Ez így van, de nem függ össze azzal, hogy elfogadtak jó vezetőnek, csupán kíváncsiak. Ha véletlenül megkeresztelünk néhány lelket, akit odavezet az Úr, és ha nem is sokan, de a lelkészen kívül is dolgoznak a gyülekezetben, ez nem jelenti, hogy megvalósítottunk valamit. Igazán a harmadik, negyedik évben derül ki, hogy valaki nem érdemelte ki a vezetést, és - sajnos - elhelyezzük. A gyülekezetnek meg kell tapasztalnia, hogy a lelkész igazán szolgálja és szereti őket, törődik velük, mielőtt vezetni tudnánk őket.

A vezetés megjelenítése. Peter C. Wagner azt írja a Leading Your Church to Growth című könyvében, hogy a növekvő, nagy gyülekezetek pásztorai, többek között két lelki ajándékkal rendelkeznek: a hit és a vezetés ajándékával. Próbálom itt egy kicsit a teszt felmérésünket használni, bár nem biztos, hogy a vezetés és az irányítás ajándéka jól külön van választva.

Ezt az ajándékot nem lehet kiparancsolni, vagy elérni, de meg lehet kapni Isten kegyelme által. Ezt az ajándékot kaptam meg négy évvel ezelőtt. Bár ott lehetett azelőtt is, de ez egy rendkívüli tapasztalat volt számomra. A mi feladatunk, hogy megjelenítsük ezt az ajándékot. Ez ad bizalmat az embereknek Isten vezetésében. A vezetettek, csak Isten megjelenített céljához tudnak felsorakozni, bármilyen nagyszerű ajándékaik is vannak.

A vezetés megtanulása. Végül, a vezetés megtanulható. Nem számít, hogy milyen erős vezető vagy ma, a képzés által erősebb vezető lehetsz. Ha rendelkezel a vezetés ajándékával, ezt fejleszteni kell a lehető legnagyobb mértékben. Ha nem rendelkezel vele, akkor is vannak bizonyos lehetőségeid - kisebb gyülekezetekben - de a képzés által a személyiségeden is változtathatsz és alkalmas lehetsz a vezetésre. És végül, ha a mai előadás nem segít abban, hogy jobb vezető legyél, én egy nagyot csalódnék.