Pál utolsó levele lényegében egy felszentelési megbízás. A staféta átadása és megerősítés a szolgálatban. A végső titkok, fogások birtokába akarja juttatni utódját. A felkészült lelkipásztor képét festi le előtte. A körülmény egyáltalán nem probléma mentes, de éppen ezért ideális a tanulásra, mert a valóságot tükrözi.

Az apostol egy hármas célt szeretne elérni ezzel az üzenettel életünkben: (1) bátorítani a lelkipásztorokat, (2) növelni megbecsülésüket és (3) egy teljesebb elkötelezettségre hívni őket.

A körülmények nem mindig biztatóak. Vannak, akik meghátráltak a szolgálatban, vannak akik elfordultak tőlem, de te ne engedd, hogy elsodorjanak - mondja Pál. Az erőt nem önmagadban kell felismerni, hanem Krisztus kegyelmében. A kegyelem nem csak az üdvösség, de a szolgálat alapja is. A felkészült lelkipásztor nem a saját erejében, képességeiben és ismeretében bízik, hanem abban, hogy megtanult Krisztus kezében eszköz lenni.

Az ősegyház sikere nem abban volt, hogy lelkipásztori, vagy vezetői dinasztiák vitték tovább az üzenetet, hanem, hogy egy bibliai pásztori modellt követtek. Az újszövetségi pásztori modell a szolgáló-megbízó vezető. Ezt a képet fejti ki az apostol itt is. Az üzenet hiteles továbbadásának a kulcsa, ha olyanokat állítunk szolgálatba akik nem a saját bölcsességük dicsfényében akarnak fürödni a gyülekezetek előtt, hanem másokat is tanítanak a szolgálatra. A sikeres szolgálat mércéje nem az, hogy hányan jönnek el meghallgatni bennünket, hanem, hogy hány embert tudunk elindítani a szolgálatra, akik alkalmas tanítók lesznek.

A felkészült lelkipásztor nem csak saját szolgálatát csiszolja kemény önképzés által, hanem megosztja a szolgálatot és kiképzi a tanításra alkalmas, az igazsághoz hű embereket Az apostoli folytonosságban tehát az üzenet hiteles továbbadása a fontos.

A harcos teljesen elkötelezte magát. Kész a szenvedésre. Nem számít könnyű és biztonságos életre. Kockázat, szenvedés, nehézségek: együtt járnak a szolgálattal. Tertullianus Intés a vértanúkhoz című művében így beszél erről: “Egyetlen katona sem úgy megy a háborúba, hogy kényelmes kellékekkel veszi körbe magát, nem kényelmes hálószobából indul csatába, hanem sebtiben felvert, szűkös sátorból, ahol mindenféle nehézség, kényelmetlenség és veszedelem vár rá.” A lelkipásztor nem számíthat kényelmes időtöltésre. Ki kell lépnie otthonából nem csak a barátai által szervezett vacsorákra, hanem veszendő és bukdácsoló lelkek megmentésére.

A katonának nemcsak a szenvedést kell vállalnia, hanem a fegyelmet is. Teljesen felszabadítja magát a polgári élet gondjai alól, hogy kizárólag a katonáskodással törődhessen és teljesítse tisztje parancsát. A lelkész nem oszthatja meg magát, hiszen ez lehetetlen. Csak egy valakinek akar engedelmeskedni. A pásztori szolgálatra való felszenteléssel véglegesen átléptek a civil életből a hivatás szolgálatába és nincs helye a figyelem megosztásának. Ez nem azt jelenti, hogy a családját kellene elhanyagolnia. A közösség nem mondhat le arról, hogy ezt megkövetelje pásztoraitól és biztosítania is kell a szükséges feltételeket.

A következő kép egy görög atlétát állít elénk. Sportolni csak szabályos eszközökkel és módszerekkel lehet. A legnagyobb sportteljesítményt is semmisnek nyilvánítják, ha a szabályok áthágása közben érték el. A szabályszerű küzdelem két dologra vonatkozik. Saját erkölcsi életvezetésünkben szigorúan követnünk kell az általunk tanított elveket. Isten erkölcsi törvénye ma is az élet szabálya. Hűséges követése az egyetlen bizonyítéka annak, hogy elfogadtuk Isten megigazító és megszentelő kegyelmét életünkre.

Másrészt a szolgálatunkra is vonatkozik. A szolgálat jutalma, a győzelmi koszorú, csak azoké lesz majd ama napon, a kik mindvégig hűségesek maradnak. Hűséges az egészséges beszéd továbbításához, amit az apostol különösen fontosnak tart a keresztény munkás szolgálatában. Az örök élet feltétele a lelkész esetében a szolgálattal összefonódik. Nem lehet a szolgálatban külön elbukni. Nem számít a prédikációk mennyisége vagy a látogatások száma, a fáradtság, ha nem szabályszerű a küzdelem, ha nem Krisztus szeretete és megnyerő üzenete áll a középpontban.

A harmadik kép egy földművest állít elénk. A földművesnek is keményen kell dolgoznia. Sokkal egyhangúbb az élete, mint a katonának vagy a sportolónak, de valamiben mégis ő jár elől. A termésből ő részesedik először. Megérdemli, mert csak a kemény munka és a kitartás hoz szép gyümölcstermést.

Milyen aratásról beszél itt az apostol? Először a megszentelt élet egy aratás. Termi a Szentlélek gyümölcsét életében. A lelkipásztor nem adhat semmit, amit maga nem kapott. Ha a földműves nem táplálkozik az általa termelt gyümölcsökkel, éhen hal és nem tud másokat sem táplálni. Erőfeszítés nélkül nincs tápláló gyümölcs. Nincs lelki nyereség szenvedés nélkül. Ahogy nem várhat jó termést az a földművelő, aki vetés után magára hagyja a földet, úgy az az igehirdető sem várhat eredményt, aki nem fáradozik az igazság megértésében.

Másodszor a lélekmentés is aratás. Nem könnyű megnyerni a szíveket Krisztusnak. Az olcsó, a komolyabb erőfeszítést nélkülöző szolgálat semmit sem segít. Csak a könnyek, a veríték, a szenvedés, a buzgó imádság és az önfeláldozó szeretet segíti a gyümölcstermést. Csak a keményen dolgozó földműves remélhet eredményt.

Pál apostol újra és újra beszél erről. Természetesen nem követelt másoktól olyat, amit maga nem adott volna. Beszél a küszködésről, virrasztásról és böjtről. Egy alkalommal maga védelmében el tudja mondani, hogy többet munkálkodott, mint a többi apostolok együttvéve. Ha azt kutatjuk, hogy mi volt fáradozásának tárgya látjuk, hogy nem más, mint az apostolok két legfontosabb feladata: az imádság és az ige szolgálata. (Acs 6:4)

Isten különös gazdagsággal áldotta meg az apostol szolgálatát. Nem kétséges, hogy sokféleképpen magyarázhatjuk ezt. De úgy gondolom, hogy leginkább az apostol elszántságának és lelkesültségének, szinte megszállott odaadásának kell tulajdonítanunk. Csak adott és adott, sohasem latolgatva az árát; harcolt és nem számlálgatta sebeit; fáradozott és nem kereste a pihenést; munkálkodott és nem kért más jutalmat, mint azt az örömet, hogy az Úr akaratát teljesíthesse. Isten gazdag terméssel áldotta meg erőfeszítéseit. A keményen dolgozó földműves részesül először a gyümölcsökben.

Miután az apostol elénk állítja ezeket a képeket, egy nagyon fontos bibliai egyensúlyra mutat rá. Nem lehet mindent elméletileg megtanulni. Szolgálatunk közben a saját és a mások tapasztalatát is vissza kell idézni. De a tapasztalatok se mindig segítenek: Meg kell tanulni Isten hangjára figyelni. “Gondolkozz azon, amit mondok, mert az Úr megadja neked, hogy mindent megérts.” Elmélkedve mérlegelni kell tehát minden tanítást és tapasztalatot, hogy azután igényelhessük Isten ígéretét a megértésre. A Szentírás megértéséhez a gondolkodás és az imádság kiegyensúlyozott ötvözetére van szükség. Törekednünk kell a megértésre, az Úr pedig megadja a belátást.

A harmadik gondolatkörben, amire utalni szeretnék, az apostol az erő forrásáról beszél. Miután kifejtette, hogy semmi sem igazán értékes, ami könnyű, ill. sohasem könnyű az, ami igazán értékes, a tapasztalat világába vezet.

Mit tapasztalt Krisztus? Emlékezz meg Krisztus Jézusról. Krisztus emberi természetét hangsúlyozza itt, hogy szilárd alapot teremtsen. Krisztus emberré lett, vállalta a szenvedést és végül a csúfos kereszthalált. Tudta, hogy a halál az életbe vezető kapu. Életével hirdette azt az örök és ránk is érvényes igazságot, hogy a szenvedés útján jutunk a dicsőségbe. Ha csüggedsz vagy kísért, hogy kerüld a szenvedést, emlékezz Jézus Krisztusra - mondja.

Másodszor a saját példáját is felhozhatta. Gonosztevőként bántak vele. Kegyetlen körülményeket kellett elviselnie, de tudta, hogy mindez nem hiábavaló. Tudta, hogy Isten Igéje nincs láncra verve. Tapasztalta, hogy bármit is tesznek vele, Isten mindent az evangélium előhaladására tud fordítani. Nem kesereghetünk a körülményeken, nem mondhatjuk, hogy helyzetünk akadályoz abban, hogy eredményes munkások lehessünk.

Végül a felolvasott szakasz egy ókeresztény himnuszt tartalmaz, amely elmondja, hogy milyen közös keresztény tapasztalatban részesülünk. Ha meghalunk Krisztussal, Vele fogunk élni. Nem csak az énünknek kell meghalnunk. Ez minden keresztény kötelessége. Csak ha osztozunk Krisztus halálában itt a földön, akkor lesz részünk az Ô életében a mennyben. Csak ha részt veszünk szenvedésében és tűrésében, akkor lesz részünk uralkodásában. Mert az életre vezető út a halál, a dicsőségre vezető út a szenvedés. Ha hűtlenek vagyunk is, Isten hűséges és következetes önmagához. Nem tehet mást, minthogy megtagad minket.

De azok a lehetőségek, amelyek ezen az úton a mienk lehetnek megérnek minden küzdelmet. Egy olyan jutalom vár a hűséges szolgálatért már ebben az életben is, amiért megéri mindent vállalni. A győzelmi koszorú pedig, amit nékünk is megad az Igaz Bíró ama napon végül mindent kárpótol életünkben.

“Amire az egyháznak a veszedelemnek ezen idejében szüksége van: olyan munkáshadsereg, melynek tagjai, mint Pál, hasznos szolgálatra nevelődtek. Akik gazdag tapasztalatokat szereztek Istennel, igyekvők és buzgók. Megszentelt, önfeláldozó férfiak kellenek, akik bátrak és hűek; szívükben kialakult Krisztus, “a dicsőségnek ama reménysége” és szent tűzzel érintett ajakkal “hirdetik az Igét”. Ilyen munkások hiányában szenved Isten ügye;

Bár Isten adná meg ennek a népnek azt, amire ma igazán szüksége van. Odaszentelt életű pásztorokat, akik teljesen elkötelezték magukat egy áldozatos és akár szenvedésekkel is teli szolgálatra. És egy olyan népet, amely megbecsüli pásztorait és vezetőit, Isten kezéből fogadva őket.