A jelölőbizottság

Az egyházban a kinevezett jelölőbizottság közreműködésével évente vagy kétévente választanak gyülekezeti tisztségviselőket (lásd 49. oldal). Ez a bizottság a gyülekezet elé terjeszti jelentését, amely nevekről azután a gyülekezet dönt. Ez az eljárás alkalmat ad a gyülekezetnek arra, hogy gondosan tanulmányozzon minden nevet a megválasztás előtt, ezáltal elkerülhető minden nyilvános versengés, ami akkor támad, ha a jelölés nyilvánosan (közfelkiáltással) történik.

A jelölőbizottságnak tanulmányoznia kell a gyülekezet szükségleteit, és gondosan meg kell vizsgálnia a tagok alkalmasságát a különféle tisztségekben való szolgálatra. Ez okból a tisztségviselőket ne jelöljék se nyilvánosan (közfelkiáltással), se általános titkos szavazással.

A Gyülekezeti kézikönyv nem határozza meg a jelölőbizottság létszámát. Ez a szám kis gyülekezetben öt fő, a nagyobbakban több lehet. A pontos taglétszámot minden gyülekezet maga határozhatja meg. A kérdést a gyülekezeti bizottságnak meg kell beszélnie, mielőtt a gyülekezet elé vinné az ügyet, a szombati istentiszteleten pedig röviden a gyülekezet elé kell tárni a megfelelő javaslatot.

Mikor kell megválasztani a jelölőbizottságot? – A gyülekezeti év utolsó negyedében kell kijelölni, és legalább három héttel a gyülekezeti év utolsó szombatja előtt kell jelentést tennie.

Hogyan kell megválasztani a jelölőbizottságot? – A gyülekezet lelkésze vagy távollétében a gyülekezet felszentelt presbitere az ügyet a gyülekezet figyelmébe ajánlja. A gyülekezetnek ezután ki kell jelölnie egy speciális bizottságot, amely felelős lesz azért, hogy megválassza a jelölőbizottságot. Ezt a speciális bizottságot kétféleképpen lehet megválasztani:

1. Nyilvános jelöléssel, szóban vagy írásban. Ha a jelölés közfelkiáltással történik, a tagoknak meg kell érteniük, hogy egy tag sem jelölhet egy személynél többet. Helytelen, ha egy személy vagy kis csoport arra törekszik, hogy diktáljon az egész gyülekezetnek. El kell kerülni, hogy bármilyen módon politikai színezete legyen a választásoknak. A bizottságban a gyülekezet lelkésze vagy a körzet vezetője elnököl. Abban az esetben, ha a gyülekezetben nincs kijelölve lelkész vagy körzetvezető, a gyülekezet bizottsága jelöl ki elnököt a speciális bizottság tagjai közül. A bizottság tagjainak száma általában megegyezik a gyülekezeti bizottság taglétszámával, kiegészítve öt-hét személlyel.

2. A gyülekezet felhatalmazása alapján a gyülekezeti bizottság – a fenti 1. pont alapján megválasztott öt-hét kiegészítő taggal együtt – speciális bizottságként működhet. Amennyiben ezt a módot választják, általában a gyülekezet bizottságának elnöke szolgál a speciális bizottság elnökeként (lásd 147. oldal).

Az egymást követő lépések a következők:

a. A gyülekezet szavazással a fent említett két módszer közül az egyik szerint kijelöli a speciális bizottságot.

b. E speciális bizottság neveket ajánl a gyülekezetnek a jelölőbizottságba, javaslatot téve az elnök és a jegyző személyére is.

c. A gyülekezet szavazással kijelöli a jelölőbizottságot, meghatározva az elnököt és a jegyzőt.

d. A jelölőbizottság összeül, hogy elkészítsék a gyülekezeti tisztviselők névsorát, amelyet a gyülekezet elé fognak terjeszteni jóváhagyásra.

e. A gyülekezet szavazással megbízza a különböző gyülekezeti tisztségviselőket a következő évre.

Kik legyenek a jelölőbizottság tagjai? – Csak rendezett helyzetű gyülekezeti tagok választhatók meg arra, hogy a jelölőbizottságban szolgáljanak. Jó ítélőképességű személyek legyenek, akik mindenekelőtt a gyülekezet jólétét és virágzását tekintik szívügyüknek.

A jelölőbizottság munkája – Megválasztása után, amilyen hamar csak lehetséges a jelölőbizottságot hívja össze az annak vezetésével megbízott elnök. Isten vezetéséért mondott buzgó imádsággal lássanak a munkához, elkészítve a gyülekezeti tisztviselők és helyetteseik javasolt névsorát, olyan tagokat számításba véve, akiknek a tagsága rendezett a választás alatt álló gyülekezetben. Őket jelölik majd az egyes tisztségekre és egy szombati istentisztelet vagy egy külön összehívott gyülekezeti testvérülés alkalmával terjesszék a neveket a gyülekezet elé. Kiválasztásukkal kapcsolatban a bizottság konzultálhat olyanokkal, akik jól tájékozottak. Ez a bizottság nem jelöli ki sem a gyülekezeti lelkészt (lelkészeket) sem a segédlelkészt (segédlelkészeket). Őket csak az egyházterület bizottsága delegálhatja.

A gyülekezet jelölőbizottsága a következő tisztségekre tesz javaslatot: –Felszentelt presbiter(ek)

–Diakónus(ok)

–Diakónusnő(k)

–Jegyző

–Pénztáros

–Segédpénztáros(ok)

–A gyermekszolgálatok koordinátora

–A gyülekezeti kórusvezető vagy kántor

–A gyülekezeti orgonista vagy zongorista

–Nevelési vezető

–Családi szolgálatok vezetője

–A nők szolgálatának vezetője

–A fogyatékkal élőkért végzett szolgálatok koordinátora

–Személyes missziószolgálatok vezetője

–Személyes missziószolgálatok titkára

–Bibliaiskolai koordinátor

–Iratmissziós szolgálatok koordinátora

–Az érdeklődők koordinátora

–A társadalmi szolgálatok vezetője

–Szombatiskola-vezető(k)

–Szombatiskola-vezető helyettes(ek)

–Szombatiskolai jegyző

–Szombatiskolai jegyző helyettes

–A szombatiskolai ágazatok vezetői,

beleértve a felnőtt csoportok és egyéb alcsoportok vezetőit

–Szombatiskolai beruházási (pénzügyi) titkár

–A szünidei bibliaiskola vezetője

–Az otthon és iskola egyesületének vezetője

–Az otthon és iskola egyesületének titkár-pénztárosa

–Tábeavezető

–Tábeajegyző–pénztáros

–Adventista ifjúsági és serdülő osztály vezetője

–Adventista ifjúsági és serdülő osztály helyettes vezetője (vezetői)

–Adventista ifjúsági egyesület vezetője

–Adventista ifjúsági egyesület helyettes vezetője

–Adventista ifjúsági egyesület védnöke

–Adventista ifjúsági egyesület titkár-pénztárosa

–Adventista ifjúsági egyesület helyettes titkár-pénztárosa

–Adventista ifjúsági egyesület zenei vezetője

–Adventista ifjúsági egyesület zongoristája vagy orgonistája

–Cserkészcsapat-vezető

–Cserkészcsapat-vezető helyettes

–Kalandozók klubjának vezetője

–Vallásszabadsági vezető

–Kommunikációs titkár vagy kommunikációs bizottság

–Az egészségügyi szolgálatok vezetője

–Sáfársági vezető

–A gyülekezet bizottsága

–A gyülekezeti iskolabizottság

Továbbá a gyülekezet által szükségesnek látott egyéb vezető személyek, kivéve a szombatiskolai tanítók, akiket a szombatiskolai bizottság jelöl ki, és a gyülekezeti bizottság hagy jóvá.

Az otthon és iskola egyesület tisztviselőit csak ott választják meg, ahol a helyi gyülekezet egyedüli fenntartója egy iskolának. A jelöléseket az iskolabizottság elé terjesztik, amely elvégzi a kinevezéseket. Ahol több gyülekezet tart fenn egy iskolát, ott az egész procedúrát az iskolabizottság végzi (lásd 119–121. oldal).

A gyülekezet nagysága természetesen meghatározza, hány gyülekezeti tisztségviselőt jelölnek. Ha a gyülekezet kicsi, akkor nem szükséges helyettes tisztségviselőket választani. Nagy gyülekezetben viszont szükséges lehet minden tisztségviselőt és vezetőt megválasztani a fenti felsorolásból.

A jelölőbizottság kérdezze meg a leendő tisztségviselőket! – Ha már jelöltek a különböző tisztségekre állhatatos és hűséges gyülekezeti tagokat*, akkor a jelölőbizottság megfelelő tagjai tájékoztassák ezeket a személyeket arról, hogy tisztségre jelölték őket, és kérdezzék meg, készek-e szolgálni abban a tisztségben!

A tagok megjelenhetnek a jelölőbizottság előtt – Ha a gyülekezet bármely tagja meg akar jelenni az ülésező jelölőbizottság előtt, hogy javaslatait vagy ellenvetéseit bejelentse, akkor ezt lehetővé kell tenni számára. Miután az ott megjelent személy távozott a bizottság helyiségéből, javaslatait és ellenvetéseit érdemben meg kell tárgyalni. Amikor ez megtörtént, és minden elrendeződött, a bizottság készen áll arra, hogy jelentését a gyülekezet elé tárja.

A jelölőbizottság tárgyalásai bizalmasak – Ha a jelölőbizottság valamely tagja a bizottsági ülésen kívül elmond bármilyen jelentést, megbeszélt vagy tárgyalt kérdést – bármelyik tisztségre jelölt személlyel kapcsolatosan –, a keresztény etika és aranyszabály ellen vét. Ez a vétség elég ok arra, hogy az elkövetőt kizárják a jelölőbizottság további munkájából. Bizalmasan kell kezelni minden kérdést és tárgyalást, amely a tisztségre jelölt személy alkalmasságával kapcsolatos. Ha szükségessé válik a bizottságon kívüli informálódás, akkor ezt a bizottság elnökének kell megtennie.

Ezeket az alapelveket kell alkalmazni mind a gyülekezeti, mind az egyházterületi választásoknál.

Jelentés a gyülekezetnek – A jelölőbizottság jelentését nem a gyülekezeti bizottság, hanem a gyülekezet egésze elé kell terjeszteni. A gyülekezeti bizottság nem illetékes ezekben a kérdésekben. A jelölőbizottság a szombati istentiszteleten vagy a gyülekezet egy külön erre a célra összehívott testvéri óráján ismerteti jelentését.

Amikor a jelölőbizottság készen áll arra, hogy előterjessze jelölését, a gyülekezet lelkésze vagy a felszentelt presbiter adjon lehetőséget a jelölőbizottság elnökének, hogy tárgyszerű megjegyzéseit a gyülekezet előtt elmondja. A jelentés másolatát a gyülekezeti tagok kezébe kell adni, vagy a jelölőbizottság jegyzőjének kell hangosan felolvasnia azt. Az elnök jelentse ki, hogy a jelentést a következő héten vagy két héttel később szavazásra bocsátja.

Ellenvélemény a jelölőbizottság javaslatával szemben – Minden tagnak joga van ahhoz, hogy a jelölőbizottság jelentésével szemben kifejezze ellenvéleményét. Minden panasz, ellenvélemény személyesen kell, hogy eljusson a jelölőbizottság elé, hogy megbeszélhessék még a második felolvasás előtt – jelezve azt a lelkésznek vagy a bizottság vezetőjének. Vagy a második felolvasáskor az ellenvető kérheti, hogy az egészet utalják vissza a bizottságnak – megvitatás nélkül – további átgondolásra. Ez az általános eljárás arra, hogyan fogadja el az elnök az ilyen javaslatokat. Amennyiben a kérés indítvánnyá válik, nem vitatható, és többségi szavazással kell dönteni róla. A bizottság elnöke ekkor kihirdeti, mikor és hol ül össze a bizottság bármely nevet illető ellenvélemény meghallgatására. A megadott időpontban az ellenvéleménnyel élő személy – vagy rajta kívül bárki más – jelenjen meg a bizottság előtt. Ha a választást bármely tag észrevétele alapján visszautalják a bizottsághoz, komoly hiba lenne a tag részéről, ha nem jelenne meg az összegyűltek előtt. Jelentéktelen vagy alaptalan vádakat soha ne hozzanak fel senki ellen; de ha komoly okok szólnak amellett, hogy egy jelölést megváltoztassanak, akkor fel kell azokat tárni. A bizottság alaposan fontolja meg az előadott ellenvetéseket. Ha jogosnak találták azokat, akkor a bizottságnak másik nevet kell javasolnia ahelyett, aki ellen tiltakoztak.

Amikor a jelentést újból a gyülekezet elé tárják, a gyülekezet megszavazza a bizottság jelentését. A tisztviselők megválasztásánál minden gyülekezeti tagnak szavaznia kell. A választás a jelenlévők szavazattöbbsége alapján történik.

Megüresedett tisztségek – Ha az év folyamán halálozás, költözés, lemondás vagy bármilyen más ok miatt egy gyülekezeti tisztség megüresedik, a gyülekezeti bizottság utódot jelöl ki a szolgálati idő hátralévő részében a megüresedett hely betöltésére. A jelölést a gyülekezet elé viszik szavazásra.

* Ha ezzel kapcsolatban bármilyen kivételt szeretnének tenni, ahhoz az egyházterület jóváhagyása szükséges (lásd: 51. oldal: A gyülekezet felszentelt presbiterének munkája a helyi gyülekezetre korlátozódik csz.).