White kórus

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Kórusunkról

Az E.G. White kórus 1988-ban alakult Nyíregyházán 23 fővel. Első karvezetőnk Szőllősi Árpádné volt akinek a vezetése alatt kezdte a kórus megízlelni, az éneklés örömét és azt, hogy miként lehet az éneklés által Jézusról bizonyságot tenni.
Az énekkar szervezését és menedzselését Pintér Béla vállalta fel aki egy évtizeden keresztül végezte ezt a munkát, oroszlánrészt vállalva a szolgálatok, az utazások és a próbák megszervezésében.

A kórus célja: Bizonyságtevés énekeink által mindazoknak, akik az énekekben felismerhetik Isten szeretetét.A kórus fennállásának 25 éve alatt munkánkat és törekvésünket ez, valamint a névadónk, Ellen Gould White által lefektetett elvek határozták meg:

"... az ének a dallam, mely sok szívből árad, tisztán, jó kiejtéssel, Istennek egyik eszköze a lélekmentésben."
"... Az ének egyik leghatásosabb eszköz arra, hogy lelki igazságokat a szívbe véssen."
"...az ének Istennek egyik adománya, hogy dicsőségére használjátok fel."
"... Az ének az egyik leghatározottabb eszköz arra, hogy lelki igazságokat a szívbe véssünk."

Kórusunkat sokat segítette az első években Pekker Zsuzsa, aki a Miskolci Zeneművészeti Főiskola tanára volt, és mint tanácsadó, hangképző, karvezető fejlesztette az énekkar zenekultúráját.

1993-tól a kórus vezetését Magyar Tünde vette át aki a Debreceni Zeneművészeti Főiskola karvezetői szakán végzett és egy évtizedig irányította a szakmai munkát. Az ő vezetése alatt érte el a kórus az eddigi legnagyobb emberi elismerést: 1997-ben a Németországi Darmstadt-ban megrendezett II. Nemzetközi Kórusversenyen első és második helyezést értünk el abban a két kategóriában amelyben indultunk.

A kórus fennállása alatt Magyarországon kívül, Európa több országában szolgáltunk énekeinkkel. Így Ukrajnában, Romániában, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Franciaországban, Hollandiában és Svájcban.

A kórus tagjai a Hetednapi Adventista Egyház aktív énekesei, zenészei, igehirdetői és szolgálattevői akik ezt a szolgálatot társadalmi munkában végzik.

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz